Kipróbáltuk az új Playstationt

Vágólapra másolva!
Hatalmas tévén próbálhattuk ki azt a konzolt, amelyet idén karácsonyra senki sem fog megkapni: a PlayStation 3 drága, de elboldogul új generációs DVD-kkel, pehelykönnyű irányítójával pedig kormányozni is lehet. Az már biztos, hogy erre a gépre készül az eddigi leglátványosabb autóversenyes játék, bár a felhozatalban sajnos gyengébb programok is akadnak.
Vágólapra másolva!

Hiába várja a világ a Sony legújabb konzolját, a PS3 Japánban és az USA-ban is hiánycikknek számít. A gyártó hazai képviseletéhez is csak egy fejlesztőknek szánt verzió jutott el: ezzel hat játékot tudtunk kipróbálni, melyek közt boltokban kapható, illetve még megjelenés előtt álló programok is voltak, amelyeket videónkon meg is nézhet.

Nappaliba való

A gyártó üres tárgyalójában a tesztkonzol mellett egy étkezőasztal méretű, egymillió forintos LCD-tévé várta, hogy kipróbáljuk. Maga a játékgép a legújabb vékony PS2-höz képest hatalmasnak tűnik, mindenképp testesebb a Nintendo Wii-nél, de talán még az Xbox 360-nál is. Fényes fekete felülete eléggé vonzza az ujjlenyomatokat, viszont jól illeszkedik egy nappaliba is - később a gyártó egyéb alternatív színekben is ki fogja adni a gépet.

Szerencsére a PS3 böszme méreteit jól ellensúlyozza az, hogy benyomásaink szerint a sivító Xbox 360-nal szemben síri csendben működik: játék közben is csak a géphez közel hajolva hallottunk némi zúgást belülről.


A legjobb PS3-as játék

Elsőként az egyik leginkább várt Playstation 3-as játékot, a MotorStorm még írható BD-lemezen lévő tesztverzióját próbáltuk ki. Az off-road autóversenynek van némi Mad Max-beütése, saras, ugratókkal teli kanyonokat szeltünk át benne előbb homokfutóval és egy tuningolt teherautóval, de a végső verzióból a krosszmotorok, quadok vezetése sem fog kimaradni.

A játék grafikája teljesen filmszerű, hatalmasakat lehet benne ugratni, s persze az ütközések nem ritkák: ezeket robbanások, szanaszét repülő alkatrészek tarkítják. Az első hely megszerzése érdekében ki is lehet lökni a riválisokat a pályáról, persze az ilyen jellegű "kedvességet" a versenyzők nem felejtik: amikor például elbántunk egy motorossal, a kétkerekű járművek sofőrjei közeledésünkre heves beintésekkel jelezték nemtetszésüket.

Forrás: [origo]
Még több kép PS3-as játékokból

Kormánynak is jó az új kontroller

Bár a PS3-hoz nem mellékelnek annyira innovatív vezérlőt, mint a Nintendo Wii-hez, azért ebbe is került giroszkóp, amely érzékeli, ha előre-hátra vagy jobbra-balra döntik. Ennek köszönhetően a kontroller forgatásával is tudtuk kormányozni terepjárónkat, míg a Lair című játékban egy tűzgolyókat lövöldöző repülő sárkányt irányítottunk. Jópofa játék, a spéci irányítás nagyban növelte a játékélményt, pár percnyi virtuális légiharc után már kavargott a gyomrunk.

Persze az fps-játékokat az új, pehelykönnyű, vezeték nélküli vezérlővel sem egyszerű irányítani az egérhez és billentyűzethez szokott játékosnak: ezt a Resistance: Fall of Man című lövöldözős játékkal is megtapasztalhattuk. Utóbbiban fegyveres űrlényeket kellett szitává lőni géppisztollyal - elég dögösen néz ki, de azért nem rendkívüli. Hasonló véleményre jutottunk a Genji: Days of the Blade-del is: ez egy japán stílusú verekedős játék: nem túl eredeti ötlet, hasonló szintű grafikával a már egy éve kapható Xbox 360-on is találkoztunk.

A Formula One Championship Edition nevéhez hűen egy Forma-1-szimulátor, legklasszabb funkciója a valós idejű kommentár, amely folyamatosan tájékoztat a verseny állásáról, úgy, mint a televíziós közvetítések. Grafikája inkább a PC-s játékokéhoz állt a legközelebb, a félkész program még a mozgásérzékelőt sem kezelte, s a tesztverzióban a versenyautók sem törtek össze, a boltokba kerülő változat biztosan jobb és szebb lesz.

Forrás: [origo]
Még több kép a PS3-ról

Nem túl kiforrott

Nem szereztünk túl jó tapasztalatokat viszont a Ridge Racer 7-tel: az ismert autóversenyes játék új generációs változata grafikailag jócskán elmarad az etalon MotorStorm-tól, inkább a tucatjátékok közé sorolnánk. A kanyarban való farolások ugyan látványosak, de a kocsik nem törnek, pedig kivitelezésük sem túl extravagáns - valószínűleg nagyon sietniük kellett a fejlesztőknek a kiadással.

Összességében az a benyomásunk, hogy a Playstation 3-ra készült első játékok még nem nagyon tudják kihasználni az izmos hardver által nyújtott lehetőségeket. Egyik-másik játékban az egyes objektumok szélei fűrészfoghoz hasonlóan csipkéződtek, lerontva az egyébként pazar látványt, s még a pályák is elég lassan töltődtek be: az ilyen szoftveres hibákat idővel biztosan orvosolni fogják.

Egyelőre teljesen hiányzik még a Playstation 3-ból az internetes játék, amelyről egyelőre csak annyit tudni, hogy jövőre ez is beindul: a Sony semmiképp sem tétlenkedhet, a rivális Microsoft már jó ideje működő online rendszere rendkívül fejlett szolgáltatásokat kínál.

Forrás: [origo]
Még több kép a PS3-ról


Nem lesz olcsó mulatság

A játékok mellett a PS3 nagy előnye, hogy Blu-ray lemezen kiadott filmeket is képes lejátszani, ráadásul feleannyiba kerül, mint bármelyik most kapható, következő generációs DVD-lejátszó. A Sony nem titkoltan a trójai faló szerepét szánja a Playstation 3-nak az újfajta videolemezek elterjesztésében - öt évvel ezelőtt a PS2-vel ez a taktika jól be is jött a cégnek a hagyományos DVD-kkel.

Az Xbox 360-hoz hasonlóan az új Playstationt sem érdemes a régi Videoton tévével kipróbálni, a látványbeli extrái ugyanis nagyfelbontású, HD-képes megjelenítőn élvezhetők, melyek ára 200 ezer forinttól indul. Bár a konzolból egy olcsóbb és egy drágább verziót is piacra fog dobni a Sony: az első típus 20 gigabájtos merevlemezt tartalmaz, utóbbi pedig 60 gigabájtosat, valamint memóriakártya-olvasó és wifi-támogatás is kerül bele. A bevezetést követően valószínű, hogy elsőként csak drágábbik PS3 lesz kapható itthon, ára várhatóan 160-170 ezer forint lesz.

Ne fájjon a szíve!

Friss hír, hogy Japánban a félig kész - bár minden idők leglátványosabb autóversenyes játékának ígérkező - MotorStorm már az eladási listák csúcsán van: a programot a szigetországban már árulják, noha hiányzik belőle például az osztott képernyős többjátékos-mód, illetve pár menüpont is. A világ többi országában ezt a verziót még nem merték elsütni, a végleges változat Európába és Amerikába csak jövőre érkezik meg.

Őszintén szólva a kevés forradalmi újdonságot tartogató szoftverkínálat és a még nem működő online játékfelület tükrében annyira nem is bánjuk, hogy a PS3 nem érkezett meg karácsonyra, de adunk neki még egy esélyt - márciusban újból kipróbáljuk.