Itt az egy terabájtos winchester

Vágólapra másolva!
Hamarosan a boltokba kerül a japán Hitachi asztali PC-kbe szánt 1 terabájtos merevlemeze, melyet digitális videókba szánt változat követ. A rivális Seagate ugyancsak hasonló kapacitású meghajtót fog piacra dobni még az év első felében, a SanDisk cég pedig a merevlemezt felváltó flashmemóriával rukkol elő.
Vágólapra másolva!

A News.com beszámolója szerint a Desktstar 7K1000 típusjelzést viselő, ezer gigabájtos winchestere 400 dolláros, vagyis hatvanezer forint körüli áron fog debütálni. A Hitachi eddigi legnagyobb kapacitású merevlemeze fele ekkora, vagyis 500 gigabájtos kapacitású volt, míg a Seagate már egy ideje árusított 750 gigabájtos winchestert is.

Gigászi háttértár multimédiához

A Hitachi szerint a hatalmas kapacitású merevlemez alkalmazása vállalati környezetben azért előnyös, mert jóval kevesebb helyet foglal, mint négy darab - jelenleg elterjedtnek számító - 250 gigabájtos winchester. Az egy terabájtos háttértár azonban az otthonokban is jól jöhet, a cég számításai szerint ugyanis átlagos fájlmérettel számolva, 330 ezer darab digitális fénykép, 250 ezer darab mp3 zene, illetve 1000 órányi hagyományos, vagy 250 órányi nagyfelbontású (HD) videoanyag raktározható rajta.

Szupergyors tempó flashmeghajtóval

Bár csak 32 gigabájtos lesz, mégis jelentős újítás a SanDisk cég noteszgépekbe szánt újfajta meghajtója, amely flashmemórián tárolja az adatokat, így a merevlemezekkel ellentétben nem tartalmaz mozgó alkatrészt. Ennek köszönhetően ez a háttértár nagyjából feleannyi áramot fogyaszt működésekor, mint egy hagyományos merevlemez, s strapabíróbb is annál.

Forrás: [origo]

A mozgó alkatrészek hiányának másik előnye a gyorsabb működés, mivel a hagyományos winchesterek esetén az adatok kiolvasásához előbb mindig fel kell pörgetni a lemezeket. A gyártó mérései szerint a flashmeghajtóról 32 másodperc alatt indul egy Window Vista operációs rendszer, winchesterrel ehhez 55 másodpercre van szükség. Ezeket az előnyöket azonban meg is kell fizetni: az év közepe tájékán debütáló meghajtó kétszáz dollárral többe kerül majd, mint az 1 terabájtos merevlemez, 120 ezer forint körüli áron lesz majd a boltokban.