Eredjen Jumurdzsák nyomába!

Vágólapra másolva!
Letölthető a Jumurdzsák gyűrűje című, az Egri csillagok nyomán készült magyar kalandjáték demója, amely egy rejtélyt rejtő, agyafúrt titkosírás megfejtésével zárul. A filmes betéteket tartalmazó program címszerepében Bárdy György, aki a regény filmváltozatában egykor a félszemű törököt alakította. A játékos a Görög László által megszemélyesített újságíró szerepében Jordán Adélnak is udvarolhat, Ganxsta  Zolee-val viszont csak a teljes verzióban lehet összefutni. 
Vágólapra másolva!

Tavaly november elején próbáltuk ki az Egerben játszódó kalandjáték teljes verzióját: a megoldandó feladványok nehézségét jól jelzi, hogy tesztelőnknek még a fejlesztőktől kapott végigjátszási tippek birtokában is jó két hétig eltartott, mire a végére ért.

Játék és film Egerről

Szerencsére a Pierrot által alapított Private Moon Studios játékának demója inkább csak bemelegítésül szolgál. Agymunkára ugyan a demóban való továbbjutáshoz is jócskán szükség van, ám ebben még egyszerűbbek a feladványok, nem kell például órákon át hajkurászni egy jól elrejtett nyomot.

Interaktív filmnek is lehet lehet tekinteni a Jumurdzsák gyűrűjét, mivel másfél-két órányi, színészekkel leforgatott mozgóképes videoanyagot tartalmaz - ezeket a játékos a más szereplőkkel történő interakció során, vagy egy feladat sikeres megoldását követően tekintheti meg. Ugyanakkor a program egyben kalandjáték is, mivel a játékos az egri helyszíneken készült több mint hatszáz panorámaképen keresztül járhatja be a várost, s annak gyakorlatilag minden nevezetességét.

A helyszínek bejárását a jobb felső sarokban lévő T ikonra kattintva elérhető (csak kültéren használható) térkép teszi egyszerűbbé, a felszedett tárgyakat pedig az I-gombbal lehet előhívni.


Lejátszás nagy méretben
Két perc a játékból
Az ingyenesen letölthető demó verzióban a játékos egyebek mellett egy egri pincészet falain kereshet nyomokat, valamint bemehet a Líceumba, ahol akár a toronyban lévő lyukkamera, a Camera Obscura segítségével szét is nézhet a városban (a lámpát kell lekapcsolni az indításhoz). Mindenképpen érdemes még betérni az első emeleten lévő érseki könyvtárba, ahol a könyvtáros hasznos információkkal szolgál. A teraszon Eger városképét lehet megszemlélni, de a Csillagda kiállítása is teljesen bejárható, a feladatokoz nagyon jól eltalált, sejtelmes háttérzene társul.

A játék egy 800 megahertzes processzorral, 256 megabájt memóriával felszerelt PC-n már elindul, a winchesteren 5 gigabájtot foglal el telepítését követően. A teljes verzió két DVD-n kerül a boltokba, a demó kipróbálásához azonban még DVD-meghajtóra sincs szükség.