A friss hírek, üzenetek rögtön megjelennek a monitoron, a gyakran használt szoftverek pedig egy klikkeléssel elérhetők - ezt kínálja a Windows Vista egyik újítása, a képernyő szélén meghúzódó eszköztár. A Sidebar nem új találmány, akár XP-hez is le lehet tölteni: három ilyen programot teszteltünk.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0701/20070122vista6.jpg)
A Google Desktop letöltése[origo] Szoftverbázis
A Desktop Sidebar letöltése[origo] Szoftverbázis
Már csak hetek kérdése, és megérkezik az XP-t leváltó Windows Vista. Az utód egyik újdonsága a Sidebar fantázianévre hallgató, a munkaasztal szélére elhelyezhető függőleges sáv, egyfajta virtuális polc. Olyan praktikus, hasznos kis alkalmazásokkal lehet telepakolni, mint például naptár, időjárás-jelentés, friss híreket leszippantó RSS-olvasó, vagy ébresztőóra, valutakonverter, árukereső, esetleg az új leveleket jelző értesítő. Az ilyen apró programokat az angolban gadgetnek, vagyis kütyünek nevezik, s a szoftverek honlapjairól seregnyit lehet belőlük ingyenesen letölteni.
A három legismertebb Sidebar-szoftver képességeit mértük össze: első választottunk a Windows Vistába épített Sidebar volt, a másik két tesztalany azonban Windows XP alatt is gond nélkül működik. Ezek egyike a winchesteren lévő fájlokban is kutató, ingyenes Google Desktop, a másik pedig az ugyancsak szabadon letölthető Desktop Sidebar.
Összességében elmondható, hogy mindhárom oldalcsíkot 1024x768 pixelesnél nagyobb felbontás esetén érdemes használni, ennél kisebb érték esetén ugyanis a képernyő hasznos felületeit foglalják el. Különösen praktikus a Sidebar szélesvásznú, azaz filmnézéshez ideális, 16:10-es képarányú monitor esetén, mivel ezen mindig akad egy kis holttér, így az eszköztár nem veszi el a helyet semmilyen program elől.
Dizájnos programtár a Vistában
Tizenkét évvel ezelőtt, a Windows 95 újdonsága volt a monitor alján lévő Tálca: a Start gombról könnyen beazonosítható felület azóta az összes Microsoft operációs rendszerben megtalálható. Nem ekkora jelentőségű ugyan, de hasznos újítása a legújabb Windowsnak a lenti kép jobb oldalán látható Sidebar.
A három program közül a Windows Sidebarnak volt a legszebb kivitelezése - ugyanis egy olyan gépen teszteltük, amelyen használni lehetett a Vista Aero nevű új grafikus felületét. A felület alapból egy sor hasznos programot tartalmaz: mutatós órát, jegyzettömböt, naptárt, valutakonvertert és a friss híreket levadászó RSS-olvasót.
Ezeket természetesen továbbiakkal lehet kiegészíteni a Live.com honlapról, mi például egy számológépet, egy mini pókerprogramot, valamint a laptop akkujának töltöttségét, illetve a rendszer terhelését monitorozó gadgetet töltöttünk le. Egyelőre a Windows Sidebarhoz lehet a legkevesebb ingyenes kütyüt letölteni - ez persze nem is meglepő, hiszen e sorok írásakor az XP-t leváltó Vista operációs rendszert még nem is lehet kapni.
Ha később jó miniprogramok jönnek ki rá, biztosan ezt fogjuk használni pazar kivitelezése miatt, de egyelőre kevésnek tartjuk a szoftvercég által kiadott modulokat hozzá: egyelőre még a Live Messenger üzenetküldő ablakát sem lehet integrálni a Sidebarba, pedig praktikus lenne.
Google: hasznos kütyük a kereső mellé
Az oldalsó eszköztárt a legtöbben valószínűleg a Google Desktop nevű PC-s keresőszoftverből ismerik. A mindössze két megabájtos program telepítésével két legyet üthet egy csapásra: a Sidebar mellett a winchesteren lévő fájlokban is egyszerűen kereshet akár Windows XP alatt is - bár ehhez több gigabájtos indexfájlt generálhat le a program, igaz, a funkció kikapcsolható. A szoftver nemrég megjelent legújabb verziójának kinézete is tetszetősebb lett, bár kinézete még nem éri utol a Vistáét.
A Google Desktop tartalmaz alapból miniprogramokat, melyeket természetesen ingyenesen letölthető hasznos szoftverekkel lehet kiegészíteni: ezekből a most kipróbált Sidebarok közül jelenleg ehhez érhető el a legtöbb, persze javarészt csak angol nyelven. Sajnos a Google saját gadgetjei közül nem képes mindegyik magyar felhasználók számára értékes tartalmat kínálni, például a Hírek vagy az Időjárás nevű kütyükből nem sikerült hazai információkat kicsikarnunk.
Szerencsére mindkét feladatra sikerült fellelni egy-egy alternatív kütyüt, így hiányérzetünk nem maradt, noha praktikusabb lenne, ha a magyar tartalmak alapból elérhetők volnának. A letölthető kütyük között rengeteg gyenge szoftverrel találkoztunk, szerencsére azért hasznos is akadt bőven: a Klipek például a honlapok RSS-csatornáiról szívja le a friss híreket, egy másik programmal a Google Maps térképeit lehet egy kattintással elérni.
Letölthető még többek közt akkutöltöttség-jelző, wifi-térerő-indikátor, intelligens határidőnapló a feledékeny felhasználók életét pedig tennivaló-lista könnyíti meg, de létezik beépülő modul a Google Talk és az Live (MSN) Messenger chatprogramokhoz is. Fontos extra szolgáltatás, hogy a program online képes tárolni például a naptári bejegyzéseket és a feljegyzéseket, így a felhasználó laptopján lévő Sidebaron ugyanazok az információk jelennek meg, mint az asztali PC-n.
Desktop Sidebar: nem szép, de praktikus
Már az új Windows tesztverzióinak megjelenése előtt letölthető volt a Desktop Sidebar nevű ingyenes program. Fent említett társainál kevésbé tetszetős (bár különböző külsőket le lehet hozzá tölteni), de ez bizonyult a legpraktikusabbnak mindegyik közül, bár letöltőoldalának kissé fapados felülete miatt inkább csak rutinos felhasználók figyelmébe ajánljuk.
Bizonyára sok olvasónk kényszerül egyszerre több üzenetküldő programot használni: az egyik ismerős az MSN-re, a másik az ICQ-ra esküszik, valahogy tartani kell velük a kapcsolatot. A Desktop Sidebar egyik panelje erre kínál megoldást, amely a Miranda nevű alternatív chatprogrammal műküdik együtt. A szoftver telepítése után az oldalsó eszköztár ugyanazon részéből lehet elérni az összes ismerőst, egymás mellett sorakoznak az ICQ-s és Google Talk-os barátok - ezt a másik két Sidebarral nem sikerült megvalósítanunk.
A megoldás egyetlen hátulütője hogy a Miranda üzenőprogram bizony nem túl szép, egy órán át kellett állítgatnunk a menüben, hogy valamelyest kulturált külsőt öltsenek az üzenetek ablakai.
Egyébiránt a Desktop Sidebarhoz hasonló miniprogramok tölthetők le, mint riválisaihoz: e-mail-jelző, világóra, időjárás-jelentés, RSS-olvasó, teljesítmény-monitorozó, s a meglepően praktikus fájlböngésző, s ezernyi jobb-rosszabb társuk. A program egyetlen negatívuma, hogy kissé lomhán töltődik be, a PC indításakor várni kell a megjelenésére.
Szélesvásznon kötelező
A Sidebar hasznos eszköznek bizonyult Vistán és XP-n egyaránt, pár nap alatt meg lehet szokni jelenlétét a monitoron - használata szélesvásznú képernyőn a legjobb, ekkor ugyanis nem foglal hasznos felületet az Asztalból.
Az új Windowshoz még elég kevés minialkalmazás tölthető le, bár ezek száma a premiert követően biztosan megugrik majd - ez bizonyult a legszebbnek a tesztelt három program közül. Egy átlagos XP-s felhasználónak nyugodt szívvel a Google Desktopot mernénk ajánlani egyszerű használata miatt. A rutinosabbaknak érdemes egy próbát tenniük a Desktop Sidebarral - ez a program leginkább az univerzális chatmoduljával nyerte el tetszésünket.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?