Ékezethiba miatt nem járt hitel

Vágólapra másolva!
Meglepő informatikai bakisorozatnak lett vétlen áldozata egy dolgozó: mivel fizetését hibás közleménnyel utalta a munkahelye, bankjánál első körben elutasították hitelkérelmét.
Vágólapra másolva!

A szokásos "munkabér" helyett "munkabÚr" (az é helyett hosszú ú-val) közleménnyel utalta egy vállalat dolgozóinak fizetését hónapokon keresztül. Ha fel is tűnt valakinek, nem tulajdonított különösebb jelentőséget az elírásnak egészen addig, míg egy dolgozót a bankfiókjában olyan hitelre beszélték rá, amelynek alapja a munkabére lett volna.

Hibás közleményre nincs hitel

A kezes nélkül, automatikus hitelvizsgálattal bonyolódó procedúra végén azonban a számítógép nem tekintette hitelképesnek a dolgozót, mondván: munkabér közleménnyel nem érkezik utalás a számlájára. Felajánlották ugyan, hogy a fiókvezetővel megpróbálják engedélyeztetni a hitelt, ezt azonban az ügyfélnek már nem volt ideje kivárni, így hitel nélkül maradt.

Fárasztóbb tudományos-fantasztikus művekben fordulhat elő, hogy a főhőst törlik az összes létező számítástechnikai rendszerből: nem érvényes a társadalombiztosítása, letiltják a hitelkártyáját, más költözik a bérlakásába, és általában a közigazgatás és a szolgáltatók számára nemlétezővé válik. A kétségtelenül szürreális jövőképből kaphatott ízelítőt a munkabúros dolgozó, aki anélkül, hogy bármit is tett, vagy változtatott volna státuszán, tulajdonképpen kiesett a banki hitelképesség szűk kosarából egy mások által elkövetett baki miatt.

Nem a banknál változnak az adatok

Lapunk érdeklődésére egy bank informatikai vezetője elmondta: kizárt, hogy az ékezethiba az utalás során a banknál keletkezzen. Mint elmondta: a nagy tételben, elektronikus úton fogadott átutalási megbízások adatai szigorúan abban a formátumban kerülnek feldolgozásra, amiben küldték őket. A vezető szerint elképzelhetetlen, hogy a feladott adatok az utalás során a banki rendszerben változzanak meg. Gondoljunk arra - példálózott -, ha csak egyetlen számjegy íródik át, akár a számlaszámban, akár az összegben, már nehezen jóvátehető kavarodás történne. Ugyanakkor jelezte azt is: ha egy ékezet elíródik a küldésnél, akkor az összes ékezetnek át kellene konvertálódnia - így például a dolgozók nevében szereplőknek is, ami azért valakinek előbb-utóbb feltűnne.

Forrás: [origo]
MunkabÚros átutalások az elektronikus bankszámlakivonatban


A hitelkérelmet automatikusan elutasító rendszert üzemeltető bank képviselője érdeklődésünkre elmondta: a hitelt valóban csak azonosítható, hitelezhető jövedelemre adják. Ennek megállapítása valóban automatikusan történik: a nagyobb munkáltatókkal kötnek olyan szerződést, amely kötött forma használatát írja elő (nekik a munkabér szót kell használniuk közleményként). Más esetekre is felkészülve, egyéb szinonimákat is figyelembe vesz a rendszer, így például ha a közleményben a "jövedelem" szó, vagy erre utaló kifejezés szerepel, akkor is megadják a hitelt.

Próbálták jóvátenni

A bank szerint azonban a "munkabÚr" szó értelmezhetetlen kifejezés, erre nem készülhetnek fel. Ugyanakkor ha látják, hogy elírásról van szó, rugalmasan kell, hogy kezeljék az ügyet - ezért is ajánlották fel a fiókvezetővel való engedélyeztetés lehetőségét. Ez azonban már elriasztotta a végtelen idővel nem rendelkező ügyfelet.

A hibát elkövető vállalat vezetője maga is elismerte a bakit, és rögtön közölte érdeklődésünkre: már javították a rendszerben a közleményt, a következő havi fizetések már munkabérként érkeznek a számlákra. A vezető elmondta: egy könyvelőprogramból közvetlenül kerülnek az adatok a bankhoz egy internetes terminál jóvoltából. Mivel emberi közreműködést nem igényel az adatátvitel, és nem is látják a többezer átutalási megbízást a küldés után, ezért nem vették észre, hogy egyszer még a kezdeti beállításoknál valaki elírta a közleményt.