Kínában csak 244 Windows Vista kelt el

Vágólapra másolva!
A Microsoft kínai képviseletétől származó adatok szerint a távol-keleti országban bemutatása után igen rosszul teljesített az új Windows, ami valószínűleg elsősorban a hamisítók tevékenységnek tudható be.
Vágólapra másolva!

A redmondi szoftvercég adatai szerint a Windows Vistából világszerte több mint húszmillió példány fogyott el a bemutatását követő két hónapban. A Gearfuse.com hírblog értesülései szerint az új operációs rendszer január 30-i startja nem volt valami erős Kínában: a Vista bemutatása utáni két hétben ugyanis mindössze 244 példányt adtak el belőle.

A blogon közzé tett információ a Microsoft kínai képviseletének vezetőjétől származik, és az első két hét utáni időszak eladásairól nincsenek információk. A 244 példányról szóló hír azonban még így is mellbevágó adat az 1,2 milliárdos országból. A Gearfuse szerint a dolog hátterében az ország hatékony szoftverhamisító ipara áll: a piacokon ugyanis - mint azt a mellékelt illusztráció is mutatja - az új operációs rendszer bármelyik változatát meg lehet vásárolni feltört kalózmásolat formájában.

A gagyi Windowsok az eredetivel csak köszönőviszonyban lévő csomagolást kapnak, és a Gearstop szerint egyes hamisítók attól sem riadnak vissza, hogy valamilyen más operációs rendszerrel, akár egy Linuxszal vagy Mac OS X-sszel másolják egy korongra a Vistát. A csomagoláson feltüntetett információk persze nem mindig felelnek meg a valóságnak, de a Windowsokat általában valamelyik közismert töréssel teszik használhatóvá úgy, hogy a vásárlók a frissítésekhez is hozzáférhessenek.