Újabb Linuxot szelídített meg a Microsoft

Vágólapra másolva!
A Novell és a Xandros után a redmondi szoftvercég a Linspire - régebben Lindows - fejlesztőivel kötött együttműködési megállapodást.
Vágólapra másolva!

A két cég között pár évvel ezelőtt éppen a név miatt lépett kapcsolatba egymással, bár akkor ennek egyikük sem örült. A korábban Lindowsnak nevezett operációs rendszerrel fejlesztői nyíltan a Windows felhasználóinak kínáltak alternatívát, viszont a "szellemes" névválasztás egy perrel végződött: a vállalatnak 2004-ben pár tízmillió dollárjába került a váltás.

Eladtak pár licencet

A mostani megegyezés lényege, hogy a két cég többet nem pereli egymást, valamint közös fejlesztésbe kezd az OpenDocument és a Microsoft által használt Open XML formátumok közötti átjárhatóság megteremtésére, valamint a Linspire egy sor megoldást licencel Redmondtól - adta hírül az Ars Technica. Így a Linux-alapú operációs rendszerbe bekerül a Messenger hangkodekje, hogy a Linspire saját üzenetküldőjéből, a Pidginből is lehessen Messengerre telefonálni, emellett a videolejátszáshoz a Windows Media 10 kodekjeit is beépítik a rendszerbe.

A Linspire a webkereséshez is a Windows Live Search szolgáltatását ajánlja majd fel a felhasználóknak. A cég vezetőjének nyilatkozata szerint az elmúlt években egy sor más gyártóval is kötöttek hasonló megállapodást, és a mostani fejlemények is a felhasználók javát szolgálják majd a jobb átjárhatóság és funkcionalitás révén.

A linuxosok inkább harcolnának

A linuxos közösség viszont éppen az operációs rendszer GPL-lincenceinek átdolgozásával igyekszik gátat vetni a hasonló lépéseknek, és megtiltaná azt, hogy a szabadalmakkal kapcsolatos megállapodások szülessenek. A linuxosok szerint ugyanis a Microsoft alaptalanul támadja a nyílt forráskódú rendszereket arra hivatkozva, hogy azok saját megoldásait lopták el, a csatabárd közös megegyezéssel való elásása pedig megfosztja őket a lehetőségtől, hogy jogi úton védjék meg magukat.