Készül a lézeres winchester

Vágólapra másolva!
Lézert használ majd az adatok rögzítésére és kiolvasására, és szupergyors működést ígér az a fejlesztés alatt álló merevlemez, amelyen egy holland egyetem kutatói dolgoznak.
Vágólapra másolva!

A Radboud University Nijmegen kutatói szerint a lézeres megoldással a winchesterek adatátviteli sebességét akár százszorosára is lehet majd gyorsítani. A szupergyorsan pulzáló lézernyalábok ugyanis egy másodperc kvadrilliomod része alatt képesek kiolvasni az adatokat.

A fejlesztők előzetes becslései szerint a lézeres technológia révén a hagyományos winchestereknél akár százszor gyorsabb adattárolókat lehet majd megalkodni. Az újfajta háttértárakon a jelenleg elterjedt típusaikhoz hasonlóan mágneses lemezeket alkalmaznának, az adatokat azonban nem mágnesfejek, hanem lézer rögzítik majd.

Jelenleg a lézerrel még nem képesek megfelelően kicsi, 10 nanométer körüli méretű pontokban rögzíteni a bináris adatokat - vagyis az 1-eseket és a 0-kat -, egy működő prototípus elkészítéséhez ezt a célt kell elérnie a fejlesztőknek, amelynek elkészülte szakértők szerint tíz éven belül várható.