Megszűnik a magyar Linuxvilág magazin

Vágólapra másolva!
Nem jelenik meg többet a Linuxvilág, a magyar Linux-barátok magazinja - adta hírül az IT.news. Az utolsó megjelenő szám a júliusi lesz, ám a lap archívuma pedig elérhető marad az interneten.
Vágólapra másolva!

Nyolc év után megszűnik az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott formában is megjelenő linuxos szaklap, a Linuxvilág. Mint a lap honlapján közölték: az eltelt időben az újság nem tudta magát eltartani, így végül a kiadó a lap megszűnése mellett döntött. Mint a rövid közleményből kiderül: a lap sosem hozott annyi pénzt, mint amennyibe a kiadása került, és bár a kiadó többször is különböző reformokkal próbálta csökkenteni a költségeket, végül nyolc év után feladták.

Több mint ezren olvasták

A Linuxvilág nem csak azért volt egyedi a szakmai lappiacon, mert erről a nagyjelentőségű, ámde kevesek által ismert operációs rendszerről szólt, hanem mert a szerkesztőség következetesen próbálta az angol szakkifejezéseket honosítani, azaz magyar szavakkal helyettesíteni. Voltak jólsikerült magyarítások, de sok vitát is kiváltottak az olvasók körében a kezdeményezéssel.

Kelényi Attila, a lapot is kiadó Kiskapu Könyvkiadó munkatársa érdeklődésünkre elmondta: körülbelül ezer példányt tudtak eladni el hónapról hónapra - ebből ötszázat kaptak az előfizetők, a többi könyvesboltokban talált gazdára. A rentábilis megjelenéshez legalább két-háromezer példány kellett volna, hogy elfogyjon, ám erre nem látszott reális esély. A kiadó többször próbálta megreformálni a lapot, elhagyták például a CD-mellékletet, hogy olcsóbbá tegyék az újságot, a tartalom is változott menet közben (egyre nagyobb teret nyert a nem fordításból, hanem hazai szerzők tollából származó cikk), de végső soron mindig azt tapasztalták: a költségek ugyan csökkennek, de a bevétel sosem emelkedik kellőképpen.

Nincs létjogosultsága a papírnak?

A lap megszűnésévél foglalkozó internetes szakmai fórumon többen is kifejezésre juttatták véleményüket, miszerint az IT világában nincs létjogosultsága papíralapú újságnak (valóban, kifejezetten Linuxszal foglalkozó szaklap több is van az interneten, nyomtatásban ez az egy jelent meg). Kelényi szerint bár vizsgálták, végül elvetették annak a gondolatát, hogy az interneten folytassák a lapot, hiszen tapasztalataik szerint az sem hozott volna annyit a konyhára, amennyi eltartotta volna a szerkesztőséget - ami egyébként a lap végstádiumában már mindössze két főből, és néhány külsősből állt. Egy időben, még a papíralapú lappal párhuzamosan próbálkoztak azzal, hogy a cikkek internetes elérhetőségét fizetőssé tették, ám egy év alatt nem folyt be százezer forintnyi összeg sem.

Nem lehet azonba túl korai visszavonulással vádolni a kiadót, hiszen 1999 óta nyolc éven át finanszírozta a költségeket, mondván: presztízslapról van szó (a kiadó számos informatikai szakkönyvet gondoz, fő profiljukat ez jelenti). És bár nem volt az olvasóközönség érdektelen, hiszen az ezer eladott példány ennél is nagyobb olvasótábort jelentett, úgy tűnik a hazai linuxos közösség túl kicsi votl ahhoz, hogy fenntartsa a nyolc év alatt 78 számban körülbelül 1500 cikket közlő lapot.