Vágólapra másolva!
Nem kerül a boltok polcaira a Grand Theft Auto című játékszoftver negyedik része októberben, a sokak által várt sikerprogram legújabb epizódja csak jövőre jelenik majd meg.
Vágólapra másolva!

A fejlesztő Take-Two cég bejelentése szerint a GTA negyedik epizódját a társaság valamikor a 2008 februárjától áprilisig tartó pénzügyi negyedéve során fogja piacra dobni.

A későbbre halasztott megjelenés miatt a vállalat elszalasztja a videojátékos cégek számára különösen jelentős karácsonyi vásárlási szezont. Mivel a Grand Theft Auto minden idők egyik legnépszerűbb játékának számít, mindez hatással lehet az Xbox 360 és PlayStation 3 konzolgépek eladásaira is. A programot ugyanis ezekre az új generációs masinákra hozzák majd ki - nyilatkozta a BBC-nek a Janco Partners cég elemzője.

A Take-Two közlése szerint azért halasztották későbbre a megjelenést, hogy a fejlesztők megfelelő minőségben készülhessen el mindkét fajta konzolgépre. A Grand Theft Auto IV fejlesztés alatt álló változatából a fejlesztők márciusban látványos képeket és videókat publikáltak.

A GTA IV. trailere

A GTA első része még 1997-ben jelent meg, és egy felülnézeti akciójáték volt, míg a 2001-ben debütált harmadik epizód már látványos, háromdimenziós grafikát használt. A játékos a sorozat mindegyik részében egy bűnözőt alakít, s a történet során gyakran kell erőszakhoz folyamodnia a továbbjutáshoz, ami miatt elég sok kritika érte a programot. A GTA körül a legutóbbi botrány azonban nem az erőszak, hanem a játék fejlesztői által véletlenül benne felejtett, ám egy ingyenes segédprogrammal aktiválható szexjelenet miatt tört ki: ebben a poligonokból álló főhős barátnőjével közösül premier plánban.