4 terabájtos winchester nanotechnológiával

Vágólapra másolva!
Egy nanotechnológiai fejlesztés eredményeként a Hitachi négy éven belül piacra dobhatja négy terabájt adattároló kapacitású winchestereit - ígéri a cég.
Vágólapra másolva!

A BBC híradása szerint a japán társaság fejlesztői képesek voltak az emberi hajszálnál kétezerszer vékonyabbra miniatürizálni a merevlemezek író-olvasó fejeit, így azzal a korábbinál nagyobb sűrűséggel lehet adatokat rögzíteni a winchester lemezeire, így egyrészt növelhető azok kapacitása akár a méret csökkentése mellett is.

A Hitachi várakozásai szerint az új fejlesztés 2009 tájékán fogja bevezetni termékeiben, az első négy terabájtos asztali PC-be szánt merevlemezét pedig 2011-ben tervezi piacra dobni. A noteszgépekbe szerelhető változatokból addigra valószínűleg 1 terabájtos típusok lesznek elérhetők a társaság kínálatában. Napjainkban a boltokban 1 terabájt kapacitású winchestert lehet megvásárolni asztali számítógépekhez, noteszgépek esetében pedig 160 gigabájtnyi adatot képesek tárolni a legdrágább típusok.

Egy négy terabájtos háttértárra több mint egymillió zeneszámot, vagy 871 darab DVD tartalmát lehet elmenteni. Mint a BBC beszámolójából kiderül, a társaság az extra nagy kapacitású merevlemezeken való adattároláshoz azt a fizikai jelenséget aknázza ki, melyet jelenleg is alkalmaznak a háttértárak miniatürizálása érdekében többek közt a winchesterrel szerelt iPodokban is. Az óriás mágneses ellenállást egymástól függetlenül egy francia és egy német tudós - Albert Fertet és Peter Grünberg fedezett fel 1988-ban. Az idei fizikai Nobel-díjjal mindkettőjüket ezért a felfedezésükért jutalmazták.