Néhány napja jelent meg a Mac OS X új, Leopard nevű verziója, de a világ legfejlettebb operációs rendszereként aposztrofált szoftverből már PC-re telepíthető, hackelt változat is létezik. Kipróbáltuk, tudunk-e Macet csinálni meglévő noname számítógépünkből.
Úgy tűnik, hogy a Mac OS X használata többé már nem csak a hazai fizetési viszonyok között prémium kategóriásnak tekinthető Apple-gépek tulajdonosainak kiváltsága lesz. A Vista-gyilkosnak tartott operációs rendszer premierjével egyidőben olyan hackelt verzió is napvilágot látott az internetes kalózoldalakon, amelyet több-kevesebb trükközéssel egy jóval olcsóbb, hagyományos PC-re is telepíteni lehet.
Véres harc lesz a Leopardért
A Microsoft Windowszal ellentétben a Leopardot semmiféle másolásvédelemmel nem látták el, így gyakorlatilag szabadon másolható, telepíthető. Bár ez a lehetőség a PC-buheráló hobbisták számára örömhír, az Apple céljaival teljesen ellentétes, így a cupertinói cég foggal-körömmel harcolni fog azért, hogy csak Macintoshon fusson a Mac OS X - tudtuk meg a hazai képviseletet vezető Emanuele Massimótól.
A tántoríthatatlanságnak a társaság fő stratégiája az oka: Steve Jobsék ugyanis a Microsofttal szemben nem szeretnének szoftvercéggé válni, a siker zálogának a jövőben is azt tartják, ha saját tervezésű modelleikhez a belső körben fejlesztett operációs rendszert mellékelik. Ennek megfelelően az Apple haszna sem az értékesített szoftveren, inkább az eladott számítógépekből és szolgáltatásokból keletkezik. Ennek tükrében érthető, hogy nem érdeke a vállalatnak az, hogy az élelmesebb felhasználók lépten-nyomon tescós PC-kre telepítsék fel a vadonatúj Leopardot.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0710/20071031leopardma3.jpg)
Egyelőre nem tudni, hogy a cég milyen ellenlépéseket tervez, lehetséges például, hogy az iPhone-hoz hasonlóan a később megjelenő szoftverfrissítésekkel telepítése inaktivizálja majd a nem Apple-ös rendszereket. Bár ez esetben újfent macska-egér játék kialakulására lehet számítani a cég és a hangyaszorgalommal munkálkodó hackertársadalom között, az már most borítékolható, hogy nem egy vállrándítással veszi majd tudomásul a fejleményeket a központban. Massimo szerint egyébként egy nem eredeti hardverre telepített Mac operációs rendszer nem fut stabilan, a bizonytalan működés pedig nem tesz jót a cég image-ének.
Az inkompatibilitás az Apple pajzsa
A mindenféle védelmi eljárások helyett egyelőre az illesztőprogramok hiánya veheti el a PC-s machinálók kedvét leginkább az OS X Leopardtól. Bár az új operációs rendszer akár már egy olcsó Celeron D lapkával - vagy 16 egyéb típussal - szerelt olcsó konfiguráción is futtatható, a használat és a telepítés azért nem teljesen egyszerű. Mivel az Apple operációs rendszerét saját gépeire szánja, az csak olyan komponensekhez tartalmaz drivereket, amelyekkel az eredeti modelleket is felszerelik. Ugyanakkor azt is el lehet mondani, hogy amióta a cég átállt az Intel processzoraira, a Macek felépítése nagyon nagy százalékban azonos egy hagyományos PC-ével.
Ennek következtében például mondjuk egy idegen, vagy ismeretlen gyártmányú wifi-kártyát bajos lehet működésre bírni a feltrükközött Leopard alatt, míg például egy alaplapra integrált hangkártya gond nélkül működött próbáink során - hiszen hasonló típus van az eredeti gépekben is. Egy éjszakán át tartó bütykölés során végül házilag összerakott PC-nken is el tudtunk indítani a Mac OS X Leopardot, ám a rendszer nem volt tökéletes: az indításhoz például mindig meg kellett várni a DVD-s telepítő betöltődését, s csak abból lehetett elindítani a rendszert, a felbontást sem tudtuk nagyobbra állítani 1024x768-nál, ráadásul időnként képhibák is megjelentek a monitoron.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0710/20071031leopardma7.jpg)
A hackerek segítenek
Felkerestük a Leopard PC-s telepítésével foglalkozó hazai osx86.hu oldal csetszobáját is, ahol azok a magyar hackerek, szakik gyülekeznek, akik az Apple operációs rendszerének pécére való telepítését és futtatását próbálják megkönnyíteni. Megtudtuk, hogy bár publikusan még nem elérhető, van már olyan nem hivatalos kiadása a Leopardnak, amit akár egy hétköznapi felhasználó is különösebb gond nélkül tud telepíteni - ezt azonban még nem tudtuk kipróbálni.
A chates csapattól azt is megtudtuk, hogy számos elterjedt PC-s komponenshez az ügy iránt elkötelezett programozók maguk írtak illesztőprogramokat, így a standard perifériákkal sem lesz nagy gond. A hackerek egyébként úgy vélik, hogy a Mac OS X felé húzó PC-seknek egyelőre megéri még az előző verziónál, a Tigernél maradni, amíg a kulcsrakész verzió el nem készül a módosított Leopardból.
Nemsokára alapból magyar lesz
Az Apple keddi bejelentése szerint egyébként az új Mac OS X abszolút teljesíti a cég várakozásait: a tengerentúlon 130 dollárért, Európában 130 euróért, itthon pedig 33 ezer forintért mért Leopardból a pénteki megjelenést követő hétvégén több mint kétmillió darabot adtak el világszerte. Ugyanekkora példányszám elérése a legutóbbi, Tiger kódnevű verzió esetében még 39 napba tellett. A hazai boltokba a premier napjára a hazai képviselet csupán mintegy négyszáz darab telepítőcsomagot kapott, igaz, ezek mind egy szálig el is fogytak, bár Emanuele Massimo szerint ennél nagyobb tételben is gazdára találhatott volna az új OS X.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0710/20071031leopardma5.jpg)
Mint a képviselet vezetőjétől megtudtuk, az új verzió lokalizálása jelenleg is folyamatban van, durván másfél hónapon belül várható a magyar kiadás megjelenése, amelyet egy különálló nyelvi fájl formájában, utólag lehet majd telepíteni a Leopardra.
Emanuele Massimo azt is elmondta, hogy az új OS X DVD-jén első alkalommal feltűnő orosz és lengyel mellett egy-másfél éven belül várhatóan a magyar nyelv is alapból megtalálható lesz. Ez részben annak köszönhető, hogy a növekvő eladások nyomán a hazai piac is fontosabbá válik a gyártó számára, másrészt folyamatosan bővítik a kisebb országok támogatását is. Rövid körkérdésünkből azonban kiderült, hogy a Windowszal eltérően a hazai maces tábor elenyésző része használ magyar nyelvű operációs rendszert, mivel a szoftverek zöme úgyis idegennyelvű.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?