Elkapták a legnagyobb maláj DVD-kalózokat

Vágólapra másolva!
A maláj jogvédő hatóság lecsapott egy illegális DVD-másoló üzemre, amely évente nagyjából 18 millió lemezt állított elő - számolt be a szingapúri székhelyű Mozgóképszövetség.
Vágólapra másolva!

A belkereskedelmi minisztérium tisztségviselői tartottak razziát a főváros környékén található házban, és négy embert letartóztattak. A titkos üzemben 340 DVD-írót foglaltak le, ezek segítségével a szakértők szerint évente akár 18 millió "fekete" adathordozót is előállíthattak, ezzel 52 millió dolláros (közel 9 milliárd forint) jövedelemre tehettek szert.

Ez volt az eddigi legnagyobb méretű fogás. A hatóságok - amelyek egy informátortól kapták a "fülest" - 1300 db "anya-DVD"-t találtak, amelyek között olyan új hollywoodi filmek vannak, mint a L'ecsó, a Kaptár 3 és a 30 Days of Night. Minden bizonnyal ők látták el áruval a Kuala Lumpur-i kalózpiac nagy részét, ahol a bolti árnak a negyedéért árusítják a másolt filmeket.

A maláj kormányzat ebben az évben ötmillió kalózlemezt kobzott el kétezer razzia során. A Mozgóképszövetség szerint a kalózkodás 1,2 milliárd dolláros (207,4 milliárd forint) veszteséget okozott a filmstúdióknak.