[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > számítógép

iPhone Google Szoftverbázis
90
100
Címkék:rászoruló,gyerek

Százdolláros laptop - amerikai rászorulóknak is

[origo]|2008. 01. 17., 11:53|

Bár eredetileg kimondottan szegény országokba szánták, az idén már az Egyesült Államokban élő, rászoruló gyerekeknek is juttatnának a százdolláros laptopként elhíresült XO laptopból.

Az IDG értesülései szerint Nicholas Negroponte, az OLPC-alapítvány vezetője a napokban interjúban jelentette be az OLPC America nevű projekt elindítását. A washingtoni székhelyű szervezet fogja koordinálni az XO laptop terjesztését az Egyesült Államokban.

Az OLPC programot sok kritika érte a program elindulása után, hogy terveiben sehol sem szerepeltek az amerikai rászorulók. Negroponte szerint azért volt ez így, mert míg az Egyesült Államokban az állami forrásoknak hála tízezer dollárt tudnak költeni egy gyermek alapfokú oktatására, addig ez az összeg Bangladesben csupán húsz dollár. Azonban az is nevetséges lenne - ismerte el az OLPC elnöke - ha az Egyesült Államok lenne az egyetlen ország, amelyik kimarad a programból. A szervezet a szövetségi államok kormányainak támogatásával kívánja levezényelni az amerikai akciót.

Forrás: [origo]

Negroponte szerint három megfontolás vezetett az OLPC America elindításához. Egyrészt hazafias érzések vezették az igazgatót, másrészt felhasználói bázist szeretne építeni, harmadrészt pedig reméli, hogy az amerikai és a harmadik világbeli rászorulók kommunikációját javíthatja. Ezek közül a második érv a legerősebb, hiszen a tömeggyártás segíthet csupán leszorítani az eredetileg száz dollárosra tervezett XO laptop árát a mostani darabonkénti százhetven dollárról. Az OLPC csapatnak komoly szüksége van megvalósult üzletekre, hiszen az utóbbi hónapban egy per miatt elestek a legkomolyabb megrendelésüktől. Amíg a massachusettsi székhelyű, ám nigériai illetőségű Lancor billentyűzetgyártó cég által indított szabadalomsértési per le nem zárul, az OLPC nem szállíthatja le az afrikai ország által megrendelt egymillió XO laptopot.

Az OLPC amerikai terjeszkedése a szervezetet elhagyó és saját céget alapító Mary Lou Jepsent is meglepheti. Jepsen múlt héten jelentette be, hogy az XO laptop elkészítéséhez az általa feltalált technológiák felhasználásával hetvenöt dolláros, piaci forgalomba kerülő hordozható számítógépet kíván gyártani. Jepsen dolgozta ki a szervezet fő technológusaként a kis fogyasztású, színes és fekete-fehér üzemmódban is működő kijelzőket az olcsó laptophoz.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Forrás: Prashant Chandra Újra támad a Matrjoska-laptop Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Így védheti meg gyerekét az interneten Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
    Forrás: Malév virtual Az interneten tovább repül a Malév A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
    Forrás: AFP Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól! A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény? Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
    Forrás: AFP/Jean-Philippe Ksiazek Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Electrolux EOB 53202 X + EHS 60041 P beépíthető elektromos sütő + kerámia főzőlapteleszkópos sütősín, lágy ajtócsukódás, grill, légkeverés, a főzőlap elektronikus vezérléssel, bővíthető felülettel...
144 900 Ft

24 óra hírei

00:20Krugman: A magyar gazdasági helyzet a tágan vett európai válság része
23:53A görög konzervatív párt nem adott garanciát Brüsszelnek
22:52Boszorkányüldözéstől félnek a brit Sun újságírói

Legolvasottabb cikkek

80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Forrás: MTI/Turcsi Gábor Mit bír el a jég? Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

Szavazás

További adatok » Időjárás »

Utolsó link Impresszum Médiaajánlat Adatkezelési Szabályzat Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.