Leteszteltük a százdolláros laptopot

2008.01.23. 14:20

Egyesek a végletekig kiállnak mellette, de sokan alaposan kritizálják a világ szegény gyermekeinek szánt, százdolláros laptop néven elhíresült számítógépet. Beszereztünk egyet a zöld-fehér műanyagházba bújtatott notebookból, hogy gyermekkorú tesztelőnkkel közösen próbáljuk kideríteni, vajon melyik csoportnak van igaza.

Az XO márkanevű gépből nem sok darab lehet idehaza, mivel beszerzése nem éppen egyszerű feladat: még tavaly novemberben, egy kedves amerikai rokon segítségével rendeltünk meg egyet az USA-ban meghirdetett Give 1 Get 1 című program keretében. Bár eredetileg valóban 100 dollárosra tervezték a masina árát, egyelőre 188 dollárba kerül az előállítása, a jótékonysági akcióban kettőt is kellett venni belőle 400 dollárért - a második példányt egy szegény országban élő gyereknek juttatja el a laptop elterjesztése felett bábáskodó OLPC alapítvány. A futárszolgálatok egy vagyonért hozták volna haza a gépet, így az végül postán érkezett meg hazánkba, igaz, a kevesebb mint húszezer forintnak megfelelő száz dollár helyett százezer forintot közelítő végösszegért - sajnos azonban lekéste a Bamako-rali rajtját, pedig oda szántuk ajándéknak.

Nagyon kicsi, nagyon fura

Mindenesetre az egész rovat be volt sózva, amikor a csomag végre megérkezett, gyorsan kibontottuk a kis dobozt, s nyomban kiderült, az XO laptop nagyon kicsi, viszont egy töltőn és egy mindössze négyoldalas tájékoztatón kívül semmit nem adtak hozzá. Nyilván annyira egyszerű kezelni, hogy felesleges a használati utasítás, hiszen végülis angolul nem beszélő gyerekeknek szánják - gondoltuk. A százdolláros laptop egyébként pofás kis darab, bár műanyag háza tapintásra pont ugyanolyannak tűnik, mint a régi Ikarus-buszok műszerfala, de jól össze van rakva, nyoma sincs sorjának vagy illesztési hézagnak. Kütyüberhelésben szerzett rutinunk viszont már a gép szétnyitásakor megtört, csak hosszas tanakodás után jöttünk rá, hogy az oldalt lévő két pöcök (wifi-antennák) kihajtásával lehet szabad utat nyitni a képernyő felnyitásának.

A szétnyitás után "kakaóbiztos"-jellegű gumibillentyűzet tárul a felhasználó szeme elé - ezen nem is olyan vészes gépelni, egyedül az zavaró, hogy bizonyos standard gombok nem a megszokott helyen vannak rajta, ám ez biztosan nem zavarja az ugandai gyerkőcöket. Hagyományos PC-hez szokott tesztelőinknek meggyűlt a baja a Sugar, vagyis cukor nevű grafikus kezelőfelülettel is - hiába a linuxos alapok, mindent másképpen kell csinálni benne, mint ahogy logikánk diktálná, nem lehet a szokásos módon nyitni-zárni, átméretezni az ablakokat, minden a végletekig le van butítva.

Akár a lajhár

A legelső dolog, amivel szembesül a százdolláros laptop használója, az, hogy a kis gyereklaptop bizony irgalmatlanul lassú. Eleve az, hogy az operációs rendszer betöltődjön, azaz egyáltalán lehessen kezdeni valamit, másfél-két percet vesz igénybe. Sajnos a belül megbúvó, csupán 433 megahertzen működő AMD Geode processzor nagyon szűk keresztmetszetet képez, és az sem gyorsít sokat a működésen, hogy winchester helyett flashmemóriából töltődnek be az alkalmazások.

A a böngésző durván húsz másodpercnyi töltődést követően elérhető, saját oldalainkat is különösebb gond nélkül tudtuk böngészni, bár a Flash-tartalmak megjelenítéséhez már hackelni kellett, de erről majd később. Nem tudjuk, hogy a hardver gyenge, vagy a szoftvereket nem optimalizálták eléggé, mindenesetre még egy YouTube-videót is csak szaggatva, élvezhetetlenül tudott lejátszani, doomozni viszont többé-kevésbé sikerült rajta, és a Sim City ősi első része is gond nélkül fut a gépen.

Forrás: [origo]
Böngészni lehet, de csak fapadosan (még több kép)

Szöveg helyett ikonok

Noha a rendszerből nem maradtak ki a feliratok, javarészt ikonok utalnak a különböző funkciókra: a képregénybuborék a csevegést jelzi, a földgömb a böngészőt, és így tovább. A legfontosabbak külön billentyűt is kaptak, például a főmenüt egy mozdulattal bármikor elő lehet hívni. A Sugar-felület szépen van megtervezve, de egy gyakorlott PC-snek nagyon nehéz megszokni a használatát: az elindítható programok (az XO-n Activity-nek, vagyis tevékenységnek nevezik ezeket) a képernyő alján találhatók, indításukat követően a középen lévő OLPC-emberkét körülvevő körbe kerül ikonjuk, és itt lehet váltogatni az alkalmazások között is.

Minden rendszerindításkor betöltődik egy Journal nevű alkalmazás, ez tulajdonképpen egy nem éppen megszokott fájlkezelő: nyoma sincs benne kiterjesztéseknek, alapból minden fájl ömlesztve, létrehozásuk időpontja szerint listázva jelenik meg, de például lehet szűrni zene-, kép-, vagy videofájlokra is a keresőben. Bár az USA-ból behozott modellen angol billentyűzet volt, a ' gomb lenyomásával akár magyar ékezetes betűket is elő tudtunk csalogatni, és a kis masina elboldogult a hazai e-könyvekkel és honlapokkal minden különösebb állítgatás nélkül.

Forrás: [origo]
Ilyen a Sugar főmenüje(még több kép)

Fapados internet-élmény

Sajnos a beépített Mozilla-alapú böngésző nagyon le van butítva: azzal még kiegyeznénk, hogy nem támogatja a több lap kezelését, de még a felnyíló ablakokat sem kezeli, könyvjelzőket viszont el tud menteni, bár kissé szokatlan módon. Némileg javítja az összképet, hogy legalább RSS-olvasót is beépítettek a szoftverbe, bár ez a browsertől külön elérhető alkalmazás.

Az ismert csevegőhálózatokkal kompatibilis chatprogram nincs a gépen, csak a többi XO-val kommunikáló program, netrádiót hallgatni is csak berhelés árán sikerült, ráadásul a beépített minihangszórok rettenetesen szólnak, még egy Nintendo DS zsebkonzol is jobb hangminőséget produkál - viszont legnagyobb meglepetésünkre a képernyő jobb oldala mellé beépített webkamera és mikrofon teljesen korrekt felvételeket produkált.

Elég bizarr megoldás viszont, hogy a wifit nem is lehet kikapcsolni a laptopon(csak a rendszerben turkálva, hosszú parancssorok begépelésével), az viszont pozitívum, hogy a wifi-antennák elég érzékenyek, jó vételt biztosítanak. SD-kártya-olvasóból egyet, USB-portból hármat is beépítettek a gépbe, ezekkel gond nélkül működött egér és billentyűzet, de pendrive-ról is be tudtunk olvasni fájlokat - igaz, könyvtárakat nem kezel a Sugar oprendszer, minden ömlesztve jelenik meg. Számunkra az is szokatlan volt, hogy a kimásolás és a beillesztés (copy+paste) csak bizonyos programok - például a számológép vagy a szövegszerkesztő - esetén volt elérhető.

Akkumulátorbajnok szuper képernyővel

A százdolláros laptop egy fontos erénnyel is bír: a csigalassú működésért cserébe nagyon jól bírja az akkumulátoros üzemet, egy töltéssel négy-öt órát is elketyegett bekapcsolt wifivel - ennek elérése a fejlesztők egyik fontos célja volt, hiszen leendő használói közül sokan lesznek olyanok, akik nem feltétlenül laknak konnektor közelében. Számukra egyébként többféle megoldást is készül: például jojószerűen huzogatható, kézzel tekerhető, vagy lábbal taposható töltő, és többféle napelemes panelt is felvonultat az OLPC wiki-oldala

Forrás: [origo]
Szuper képernyő: napfényben is látható e-könyves, illetve hagyományos módban (még több kép)

Áttörő újítás még a százdolláros laptop képernyője, amely kétféle üzemmódban tud működni: a hagyományos módon, színes képet adva, háttérvilágítással, illetve e-könyv-olvasáshoz nagyobb felbontással, háttérfény nélkül, fekete-fehérben. Ez utóbbi esetben az LCD erős napfényben is tökéletesen látható, ráadásul úgy lehet rajta könyveket olvasni, hogy az nem fárasztja a szemet, és fogyasztása is jelentősen csökken, így az akkumulátort is kíméli. Sajnos a fotókon nem igazán szemléletes a funkció hasznossága, de bármelyik drága laptopon szívesen viszontlátnánk - erre valószínűleg sor is kerül majd, mert a kijelző fejlesztője saját céget indított a technológia licencelésére.

Erősen béta verzió

Nem könnyű feladat igazán birtokba venni az XO rendszerét azután sem, hogy az ember megbarátkozott szokatlan menüivel. A jótékonysági programban vásárolt gépek ugyanis még az operációs rendszer egy korai változatával érkeztek meg tulajdonosaikhoz. Ez a verzió pedig még nem volt képes modern, WPA-titkosítást használó wifi-hálózatokhoz csatlakozni, minden internetre lépés kaland volt vele. A probléma végül a rendszer frissítésével oldódott meg, ezt azonban csak egy parancssori ablak megnyitásával, egy rakás Linux-parancs begépelésével tudtuk elérni, ráadásul a friss szoftver telepítéséhez még egy fejlesztői kódot is kellett generáltatni az alapítvány honlapján, amelynek elkészültére másfél napot kellett várni.

Fotó: Szabó Pál
A billentyűzet kakaóbiztos (még több kép)

Sajnos az új szoftver ellenére is maradtak még bugok a rendszerben: a tapipad néha önálló életre kelt és az egérmutató össze-vissza ugrált a kijelzőn, de olyannal is találkoztunk, hogy a hang- és fényerőt vezérlő hardvergombok nem működtek rendesen bizonyos szoftverek használata közben, az extrának szánt tripla tapipadból pedig egyelőre csak a középső működik, a két szélső nem - egyébként érintőpálcával lehet majd ezekre írni, ha egyszer elkészül a funkció szoftveres része.

Külön kényelmetlenség, hogy a szoftverek egy része csak parancssorból telepíthető, és a beállítások nagyobb része sem érhető el grafikus módban. Megítélni is nehéz, mennyire fognak ezzel boldogulni a fejlődő országok kisgyerekei - lehet, hogy pont emiatt válnak az informatika mestereivé?

A masinán egy sor oktató, vagy képességfejlesztő program kapott helyet, ezek javarészt a digitális írástudás bővítésében erősek. A gyerekek videót vehetnek fel vagy közös zenélést szervezhetnek társaikkal (a mikrofonon át saját hangjukat is felvehetik), de van a masinán tudományos kalkulátor, rajzprogram, képregényszerkesztő, memóriajáték és szöveget felolvasni képes, állítható hangú robot. Kiemelkedően sok programozást tanító szoftverrel érkezik az XO, a gyerekek válogathatnak a Python vagy a Logo nyelv elsajátításában segítségükre levő programok között.

Fotó: Szabó Pál
Oktatási célú erőszak? Doom(még több kép)

Magyar gyerek nem kéri

Kollégánk kislányát kértük meg arra, hogy próbálja ki az XO-t: kinézete alapján Zsófinak megtetszett a gép, első reakciója azonban az volt, hogy az bizony nagyon lassú, és nem lehet egyszerűen beállítani a wifit rajta. A puha gumibillentyűk  is sikert arattak, az viszont nem, hogy a tapipadra koppintva nem lehet klikkelni, csak az erre dedikált gombbal - hiába, aki már profi laptophasználó, nem akar visszafejlődni. Amint kiderült, hogy sem filmet nézni, sem komolyabb játékokat nem lehet játszani rajta, a gép hamarosan újra a táskába került, kikapcsolva.

Valószínűleg más gyerek is hasonlóképpen vélekedett volna, hiszen még egy régi PC-vel is több dolgot lehet kezdeni, mint a lassúcska százdolláros géppel - feltéve, hogy van áram.

Civilizált vidékre nem ajánlott

Bár való igaz, nem tudtuk a gépet olyan környezetben tesztelni, amelybe szánják, megpróbáltunk véleményt alkotni a százdolláros laptopról. Az biztos, hogy nagyon keveset fogyaszt, így az XO-t valószínűleg tényleg lehet majd hatékonyan működtetni mechanikus vagy napelemes töltővel a konnektortól távol (ezeket egyelőre még nem árulják, így kipróbálni sem tudtuk őket). Ugyancsak kulcsfontosságú a napfényben is látható képernyő, hiszen egy nigériai vagy perui gyerek nem biztos, hogy éppen egy elsötétített nappaliban fogja használni a gépet.

Ugyanakkor az XO szoftvere még cseppet sem mondható kiforrottnak, sok hibát, hiányosságot találtunk benne, ráadásul minden nagyon lassú - bár ez utóbbi tényt az OLPC honlapján is feltüntették. Nem tudni azonban, hogy a szoftver optimalizálásával, milyen mértékben lehet javítani majd a rendszer sebességét, ami próbáink során már egy kisméretű videó lejátszásán is elhasalt.

Nem véletlen, hogy Románia is nemet mondott a százdolláros masinák megvételére, egy kicsit is civilizált vidéken - ahol már láttak számítógépet -, ez a gép nem nagyon rúghat labdába. Ahol viszont még az áramellátás sem tökéletes, egyelőre nincs is alternatívája, hiszen napelemről vagy kurblis töltővel is lehet használni. Bár a projekt atyja, Nicholas Negroponte nem, benyomásaink alapján mi szívesen látnánk alternatív versenyzőket az olcsó laptopok piacán, már csak azért is, hogy kiderüljön, lehet-e ennyiből jobbat kihozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK