A reptéren nem hitték el a MacBook Airt

Vágólapra másolva!
A biztonsági szolgálat nem akarta elhinni az ultravékony gépről, hogy tényleg egy laptop, emiatt az utas lekéste a gépét.
Vágólapra másolva!

A notebookok kötelező ellenőrzése során a biztonságiak hosszas tanakodásba kezdtek a furcsa szerkezet fölött, és arra jutottak, hogy nem lehet számítógép, nincs benne optikai meghajtó, és portok sincsenek rajta hátul, ahol szoktak egy laptopon. Sőt, a meghajtó helyén is csak pár vonal van.

A biztonságiak nagy része már körbegyűlt a gép fölött, amikor egy fiatalabb ügynök is odaérkezett, és megpróbálta elmagyarázni kollégáinak, hogy ez bizony tényleg egy igazi noteszgép. Próbálta megértetni biztonsági kollégáival és főnökeivel, hogy a gép SSD-meghajtót használ; utána a flash memóriát, majd a fényképezőkben található memóriakártyát hozta fel példának, azonban egyik magyarázatát sem értették.

A vezető biztonsági tiszt ezután a gép tulajdonosát arra kötelezte, hogy kapcsolja azt be, és futasson egy programot. Mint az számára is kiderült, a MacBook Air valóban "csak" egy noteszgép volt. Az utas ezt követően szabadon távozhatott gépével együtt, noha repülőjáratát az ügy miatt lekéste.

Mivel nem a MacBook Air az egyetlen ilyen ultravékony gép - nemrégiben mi is teszteltünk néhány hasonló modellt -, elképzelhető, hogy a közeljövőben több légi utasnak is át kell majd élnie hasonló kellemetlenségeket.

(PCWorld)