A kormányzat már teszteli az új Windowst

Vágólapra másolva!
Noha a Windows Vista utódja még igencsak fejlesztés alatt áll, az amerikai törvénykezés már most bepillantást nyerhet az új Microsoft operációs rendszerbe.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás szerdán megerősítette azokat a híreket, melyek szerint eljuttatott egy verziót a Windows 7 nevű operációs rendszerből annak a technikai bizottságnak, amely azt vizsgálja, hogy a Microsoft terméke mindenben megfelel-e az amerikai trösztellenes törvényeknek.

A Microsoft közlése szerint a bizottság már megkezdte a Windows 7 vizsgálatát a fenti szempontok alapján, a rendelkezésére bocsátott szoftververzióval teszteket is végeznek majd, bár ennek mikéntjéről egyelőre nincs információ.