[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > számítógép

iPhone Google Szoftverbázis
90
100

Olcsó PC-ken él tovább a Windows XP

[origo]|2008. 04. 04., 10:51|

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows Vista mellett az operációs rendszer elődjét, az XP-t is legalább 2010-ig árusítani fogja olyan olcsó PC-ken, mint például az Asus Eee PC.

A szoftveróriás eredeti tervei szerint már idén nyártól leállította volna az XP árusítását a nagyobb gyártóknál, a jelenleg a Vistánál elterjedtebb, de régebbi operációs rendszer csak kis PC-összeszerelő műhelyek és fejlődő országok piacain maradt volna elérhető.

Ugyanakkor a szoftvercég csütörtökön azt jelentette be, hogy a Windows XP legalább 2010 júniusáig, de lehetséges, hogy ennél tovább is megvásárolható marad az olyan kis teljesítményű, olcsó gépekhez, mint az Intel Classmate PC-je, vagy az Asus Eee PC. Ezeket a masinákat egyébként Linuxszal is kínálják a gyártók, a Windows Vista futtatásához azonban túlságosan gyengék: olcsó processzor, kevés memória, és többnyire szűkös merevlemez található bennük.

A Microsoft közlése szerint azért döntöttek az XP életciklusának meghosszabbítása miatt, mert az olcsó PC-ken hatalmas a kereslet az ismert operációs rendszer iránt, sokan csak az XP-vel együtt tekintenek valódi számítógépnek egy konfigurációt.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
    Forrás: AFP Hol van a pénz a Facebookban? Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
    Forrás: AFP/Oliver Stratmann Mit tegyünk, ha átvert az appbolt? Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
    Forrás: AFP/Shah Marai Bedőlni látszik az afgán wifiutópia Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
    Forrás: AFP Már olcsón is lehet 3D-tévéje Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Notebookot vagy ultrabookot vegyek? Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Mosogatógép Electrolux ESI 66065 RealLifebeépíthető "AAA" energiaosztály, XXL belső méret, alsó szatellit szórókar, LCD kijelző...
124.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

Szavazás

További adatok » Időjárás »