A hét legjobb letölthető szoftverei

Vágólapra másolva!
Mivel a napokban szedtük össze a legjobb vidámparkos játékokat, ezúttal csupa hasznos segédprogram került heti letöltésajánlónkba. Ezek közt találhat videokodek-keresőt, házi planetáriumot, klassz ingyenes video- és hangvágó szoftvereket, művészeknek szánt képszerkesztőt, Windows-takarítót és több ezer játékcsalást találhat.
Vágólapra másolva!

Egy remek, ingyenes oktatóprogram, mellyel saját planetáriumot varázsolhat a monitorra. A programmal gyorsítva és lassítva lehet megtekinteni a bolygók mozgását - adatbázisa tízezer égitestet tartalmaz -, lokalizált menüjéből az érdekesebb bolygók is közvetlenül elérhetők. Egy rövid virtuális űrutazáshoz érdemes kiválasztani a Fájl menü Szkript megnyitása pontjában a Demo.cel fájlt, ez ugyanis angol szöveges magyarázattal automatikusan végigvezeti a felhasználót a legismertebb bolygókon.

WIRELESSMON

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

A különböző wifivel kapcsolatos paraméterek tesztelését teszi lehetővé ez a harminc napig működőképes próbaverzióban letölthető segédprogram, amely bőséges információkkal szolgáltat a közelben elérhető elérési pontokról. A szoftver által megjelenített műszaki paraméterek segítségével például olyan problémákat lehet kiszűrni, mint a hálózatok közötti interferencia. Ha a számítógéphez GPS is csatlakozik, az alkalmazással térképet is lehet készíteni az elérhető hotspotokról, melyen azok pillanatnyi jelerősségét is feltünteti.

MP3DIRECTCUT FREE

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Ez egy teljesen ingyenes mp3-fájlok vágására használható szoftver, amellyel az egyes részek hangerejét is külön szabályozni, normalizálni lehet. A szoftver automatikusan képes eltávolítani a hangfájlokban lévő szüneteket, két hangfájlt is össze lehet mosni vele, illetve a perc és másodpercadatok betáplálásával például egy fájlba rögzített válogatásalbumokat is darabokra lehet bontani vele.

WAVEPAD AUDIO EDITING SOFTWARE

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Egy ingyenesen letölthető, komplett, mondhatni full extrás hangszerkesztő alkamazás a Wavepad, amelyhez még rippelő, CD-író modul is feltelepül, bár ezeket később el is lehet távolítani. Sajnos az alkalmazás a fejlesztő összes termékével teleszemeteli a Start menüt, melyek közül nem mindegyik települ fel magától, legtöbbjük az első indítást követően tölti le magát és végzi el az installációt. Ettől eltekintve a Wavepad nem rossz szoftver, a vágófunkciók mellett számos effektet (visszhang, hangmagasság-állítás stb.) tartalmaz.

ARTWEAVER

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Egy teljesen ingyenes Photoshop-klón képszerkesztő alkalmazás, elsősorban művészi funkciókra, rajzolásra kiélezve: rengeteg fajta ecset, szűrő található benne a hasonló alkalmazásokban megszokott eszközökön kívül. Támogatja az érintőceruzás digitális rajztáblákkal történő használatot, kezel rétegeket, képességei pluginekkel bővíthetők. A szoftver menürendszere magyar nyelvű.

INSTALLED CODEC

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Videokodekekkel kapcsolatos hibák elhárításában rengeteg segítséget nyújthat ez a csupán 39 kilobájt hosszú segédprogram. Az Installed Codecet telepíteni sem szükséges, az apró programot elindítva megjelenik az összes olyan kódoló, dekódoló, filter és egyéb kütyü, amely a videolejátszással kapcsolatban a PC-re van telepítve. A lista a lehető legrészletesebb, egy átlagos PC-n is nagyon sok olyan elem jelenik meg, amelynek nevét valószínűleg még sosem hallotta. Ugyanakkor ez a hasznos program lehetővé teszi a kodekek és más mütyűrök letiltását egyesével, de akár csoportosan is, ami hibaelhárítás esetén nagyon jól jöhet, ráadásul bármikor vissza is lehet kapcsolni a deaktivizált összetevőket telepítés és uninstallálás nélkül. Digitális videóban utazóknak kötelező darab.

AVIDEMUX

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Egy kis méretű, remek, teljesen ingyenes videoszerkesztő szoftver, amey támogat számos népszerű formátumot, így a DivX-et, a Quicktime-ot, az FLV-t, illetve az MPEG 1/2/4-et. Alkalmas a formátumok közötti konvertálásra, beépített moduljai viszont egy sor változtatási lehetőséget kínálnak az alapvető vágófunkcuiók mellett: például lehetővé teszik a felvétel képméretének módosítását, elforgatását a színek szabályozását, a felvétel visszafele való lejátszását, a váltottsorosság megszüntetését, a képzaj eltávolítását, vagy a videó képkockáinak élesítését vagy pont elmosását, feliratozását. Ha videókat kell feldolgoznia, érdemes kipróbálni!

SPYWARE TERMINATOR

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Egy újabb kémprogram-eltávolító a sok közül, persze a Spyware Terminator sem épp most jelent meg, azonban a héten érkezett új verzió a szoftverből, amely otthoni és céges használatra is teljesen ingyenes. Telepítése során felkínálja egy böngészőbe beépülő komponens, a Web Security Guard aktiválását is, ez elvileg böngészés közben hivatott megvédeni mindenféle csalárd honlaptól, viszont egy extra eszköztárként jelenik meg az Internet Explorerben és a Firefoxban, ami zavaró lehet. Ráadásul arra is megpróbálja rávnni a felhasználót, hogy állítsa át a Crawler.com-ra browsere keresőjét, bár erre nemet is lehet mondani. Az alkalmazás magyar nyelvű, online képes frissíteni magát, és opcionálisan integrálni lehet bele a ClamAV nevű ingyenes víruskeresőt is. Vigyázat, hajlamos téves riasztásra: ha egy vélhetően legitim szoftvernél veszélyt jelez a Terminator, érdemes egy víruskeresővel is leellenőrizni az állományt törlés előtt.

CCLEANER

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Az ismert ingyenes Windows-optimalizáló alkalmazás legújabb verziója, amely elsősorban a rendszer használata során keletkező, gyakorlatilag funkció nélküli hulladékfájlok kiseprűzését teszi lehetővé, valamint a rendszerleíró adatbázis karbantartását biztosítja. Használata kellő körültekintést igényel!

CHEATBOOK MÁJUS

Forrás: [origo]
A szoftver letöltése

Konzolon játszik vagy PC-n? Teljesen mindegy, a külön szoftverként letölthető játékcsalás-adatbázis mindkét esetben hasznos lehet. Az istennek nem tudja legyőzni a főellenséget? Nem találja a pálya végét? Keresse meg, hogyan lehetne elcsalni a dolgot, de persze csak a legvégsőbb esetben!