Windows XP is lesz a százdolláros laptopon

Vágólapra másolva!
Az OLPC alapítvány a windowsos opció révén szeretné vonzóbbá tenni a fejlődő országokban az olcsó iskolai számítógépeket.
Vágólapra másolva!

A filléres laptopokat terjesztő One Laptop Per Child (OLPC) alapítvány és a Microsoft tegnap jelentette be, hogy az XO márkanevű gépeken Windowst is lehet majd futtatni az arra készült, Linux alapú operációs rendszer mellett - írja a Los Angeles Times. Nicholas Negroponte, a Massachusetts államban székelő szervezet vezetője elismerte, hogy a korábban élesen ellenzett Windows XP segíthet meggyőzni a laptoppal megcélzott szegény országok oktatási minisztereit, hogy vásárolják meg a gépeket a diákjaik számára, de az eredeti kezelőfelületet nem találták elég vonzónak.

Az XO-laptopot nonprofit kormányzati program keretében szeretnék elterjeszteni úgy, hogy a nagy tételben rendelt gépeket a tanulók ingyen kapják meg. A nagy visszhangot kiváltó kezdeményezés mögül azonban sok olyan ország kihátrált, amely korábban igényt tartott a modellekre, ami végül bukással fenyegette a projektet. Az eredetileg százdollárosnak szánt gépeket jelenleg 188 dollárért tudják szállítani, de a kezdeményezés vitathatatlan hatást gyakorolt a számítógép-piacra az által, hogy új kategóriát teremtett a kis teljesítményű, gazdaságos notebookok formájában.

A Windows XP operációs rendszert 18-20 dolláros feláron, opcióként választhatják majd a vásárlók: az összegből mindössze 3 dollár a szoftver, a többi a szükséges hardverbővítés költsége. Az XP-s XO-laptopokon rajta lesz a Linux is, és a felhasználó a gép elindításakor döntheti majd el, hogy melyik operációs rendszert szeretné használni.