Új AMD processzor: Puma a laptopokba

Vágólapra másolva!
Az AMD riválisa, az Intel évekkel ezelőtt bevezetett Centrinójához hasonlóan saját, kifejezetten noteszgépekbe szánt processzort és egyéb fő komponenseket is tartalmazó technológiával rukkolt elő Puma néven.
Vágólapra másolva!

A gyártó tudomása szerint a premiert követően több száz különböző noteszgép-modell kerül majd a boltokba a Puma-lapkával felszerelve többek közt az Acer, az Asus, a Dell, a Fujitsu Siemens és a HP kínálatában. A laptopok között egyaránt megtalálhatók lesznek a százezer forinthoz közelítő árú, illetve a háromszor ennyibe kerülő prémium típusok. Az új laptopok némelyike már a következő hetekben a boltokba kerül, legtöbbjükre viszont a szeptemberi iskolakezdésig kell várni - nyilatkozta az AMD termékmenedzsere a Reutersnek.

A Puma-alapú laptopokban a Turion X2 processzor Ultra Dual-Core névre hallgató változata ketyeg majd, emellett a vezeték nélküli adatátvitelhez és a rendszer működéséhez szükséges egyéb lapkákat is tartalmaz a platform. Az olcsóbb noteszgépek esetében integrált, kisebb teljesítményű grafikus kártyával kínálják majd a pumás masinákat, a drágábbakat az AMD által felvásárolt ATI cég grafikus chipjeivel lehet majd kombinálni.

A gyengébb integrált grafikus mag ez utóbbi esetben is beépítésre kerül, a konnektortól távol, minimális terhelés mellett ugyanis a sokat fogyasztó, játékok futtatására is alkalmas lapkáról automatikusan erre vált majd vissza a gép. Ugyanakkor a gyártó szerint az alapul szolgáló integrált grafikus vezérlő is legalább háromszor gyorsabb lett a korábbi típusokban alkalmazottaknál, így például HD-felbontású tartalmak megjelenítésére is alkalmas.