Az Asus mini-PC-jét próbáltuk ki: az Apple Mac minijére hajazó számítógépre a tervezők még tolltartót lyukakat is helyeztek, nekünk azonban inkább a világító távirányítója jött be.
A már három éve piacon lévő Mac mini sokak tetszését nyerte el, akik PC-jüket leginkább olyan alapfeladatokra használják, mint mondjuk a böngészés vagy a szövegszerkesztés. Kompakt méretű PC-ből azóta számos gyártó kihozott különböző típusokat, mi ezúttal az Asus Nova P20-ast próbáltuk ki.
A lakkfekete műanyag házba burkolt minigép fekvő és álló helyzetben is használható, előbbi esetben az egyik oldalon elhelyezett, fogantyúhoz hasonló alkalmatosság tolltartóként funkcionál: legfeljebb két darab íróeszközt lehet beleállítani. Az álló helyzethez külön tartót mellékelnek az alapcsomagban, ez elég stabilan tartja a PC-t, így az nem fog eldőlni. A durván két kilós számítógép nagyjából 20x20 centiméternyi helyet foglal az asztalon, vastagsága pedig 5 centiméter - épp egy kicsivel nagyobb az Apple termékénél.
Nem foglal sok helyet
Mint az a lenti fotón is látszik, a P20-as Asus nem foglal túl sok helyet az asztalon, különösen állítva nem - ráadásul a Mac minihez hasonlóan DVD-író meghajtója sem tálcás, hanem becsúsztatós, ami ugyancsak a praktikusságot növeli, bár a masina tulajdonosainak cserébe nélkülözniük kell a kis méretű optikai lemezek használatát. Egér és billentyűzet sincs az alapcsomagban, de bármely USB-illesztős perifériával használható a PC, és még ezek csatlakoztatása után is marad két darab port szabadon.
Bár a minigépet beépített hangszóróval, a képen a ház baloldalán látható rés nem ez, hanem egy szellőzőnyílás, a hűtést pedig az oldalt elhelyezett kis ventilátorok végzik, melyek a 1,8 gigahertzen ketyegő E2160-as Intel Core 2 Duo processzort, és a többi komponenst tartják a megfelelő hőfokon.
3-as fokozatú Vista-élményindex világító távirányítóval
Az 1 gigabájt memóriával szerelt gép manapság kapható átlagos PC teljesítményét hozza, ezt korábbi laptoptesztjeinkben is használt Geekbench programmal mértük le. A tesztprogramban a P20-as 1990 pontot ért el, ami nagyjából az Apple MacBook Airével azonos. Az adatok tárolására alapból 120 gigabájtos winchester szolgál, az integrált videokártya viszont legfeljebb régi játékok futtatására képes, illetve filmek lejátszására használható.
A masinát alapból Windows Vista Home Premium operációs rendszerrel szállítják, ennek a beépített tesztje a hatos skálán hármasra értékelte a "Vista-élményindexet". A Premium változat előnye, hogy ez tartalmaz egy távirányítóról vezérelhető lejátszót. A Media Centerben egyaránt elérhető például a merevlemezen lévő filmek, zenék, fotók lejátszása, de ha tévétunerrel is felszerelték a számítógépet, azt is lehet vezérelni, akár a műsorok rögzítése is beprogamozható, bár a magyar nyelvű online tévéújságjának használatáért különdíjat kell fizetni.
Távirányítót az Asus minigépéhez is mellékelnek, nem is akármilyet: a hófehér bevonatú vezérlő ugyan három ceruzaelemet igényel működéséhez, cserébe viszont a gyakran használt felső billentyűit ledek világítják meg, így sötétben is jól láthatóak. A kiadott parancsok vételére szolgáló szenzort közvetlenül beépítették a masina elejébe, így gyakorlatilag elég bekapcsolni a gépet, és rögtön, bár csak korlátozott szögből használható.
Mint a fenti képen is látszik, a P20-ast házimozi-hangrendszerhez is csatlakoztatni lehet, ráadásul egy cseles adaptert is mellékelnek az alapcsomaghoz, amellyel akár optikai csatlakozót használó erősítőt is hozzá lehet kötni, emellett wifi-, és Bluetooth-adapter is található benne.
Mac mini helyett
Az általunk tesztelt Asus Nova P20-as nagyjából 150-160 ezer forintos áron lehet megvenni a hazai boltokban, kétszázezerért valamelyest erősebb hardvert és nagyobb merevlemezt tartalmazó változata kapható. Ezzel szemben a legolcsóbb Mac mini durván 130 ezer forintba kerül, igaz, csupán CD-írós DVD-lejátszót tartalmaz, az írásra is képes változat már 185 ezer forint körüli összegbe kerül. Mivel szolgáltatásai és árai is hasonlóak, az Asus mini-PC-je biztosan nem fogja padlóra küldeni a legkisebb Macet, bár a Mini drágábbik változatánál jobb vételnek tűnik. Leginkább olyanoknak ajánlanánk, akik kifejezetten apró gépre vágynak, nem akarnak játszani, esetleg irtóznak az Apple-gépektől - mi inkább bevárjuk a cég olcsó minilaptopjának asztali változatát, amiben a hazai viszonyok tekintetében több lehetőséget látunk.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?