Laptoppal jelzik előre a földrengést

Vágólapra másolva!
Egy amerikai egyetem geofizikusai rájöttek, hogy az egyes noteszgépekbe szerelt gyorsulásmérőt akár arra is lehet használni, hogy földrengéseket jelezzenek előre - igaz, csupán néhány másodperccel.
Vágólapra másolva!

Jesse Lawrence, a Stanford University adjunktusa a University of California Riverside-nál dolgozó kollégáival közösen dolgozott ki egy olyan laptopokból álló rendszert, amely képes előrejelezni a földrengéseket: a találmány sikeresen észlelt a múlt hónapban egy Los Angeles-t sújtó rengést.

A szakértők azt a technológiát használták ki a földrengések érzékelésére, amellyel bizonyos laptopokat látnak el annak érdekében, hogy a gépek leejtésekor a merevlemez ne sérüljön meg. Az akcelerométerrel, vagyis gyorsulásmérővel szerelt masinák zuhanást észlelve parkolóállásba állítják a merevlemez író-olvasó fejeit még a becsapódást megelőzően.

A BBC beszámolója szerint a rendszer prototípusa jelenleg három, egymással összekapcsolt noteszgéppel működik. Egyetlen gép esetében ugyanis nem tudja hatékonyan eldönteni, hogy földrengésről, vagy csupán arról van szó, hogy a gépet felemelték és lerakták. Ha azonban a rendszer azt érzékeli, hogy a központi szerver felé számos, vagy akár az összes gép rengésről szóló információkat továbbít, valószínűleg a földkéreg mozgása áll a háttérben.

Noha azt a megoldás kiötlői is beismerik, hogy a laptopos megoldás csupán pár másodperccel képes előrejelezni a földrengéseket, úgy vélik, egy ilyen veszélyes természetijelenség esetében minden másodperc előny életet menthet: például kiküldhetnek az iskola diákjai számára egy riasztás, hogy mindenki azonnal húzódjon fedezékbe, például egy asztal alá.