Feltörőprogram és céges fájlok a telepítőlemezen

Vágólapra másolva!
A brit PC Pro értesülései szerint a tajvani Asus bizonyos laptopjaihoz mellékelt rendszervisszaállító lemezeken véletlenségből lopott szoftverek aktiválását biztosító kódgenerátort, és belső vállalati információkat is elhelyezett.
Vágólapra másolva!

A PC Pro-hoz egy olvasó juttatta el a furcsa tartalmú telepítőlemezt: ő úgy vette észre a rendszervisszaállító DVD-n a nem odaillő tartalmakat, hogy a lemez behelyezésekor azon víruskeresője kártevőt jelzett. A riasztást a lemezenn lévő kulcsgenerátor szoftver váltotta ki, amellyel a WinRAR tömörítőszoftver használatához szükséges aktiváló kód elkészítésére alkalmas, és egy Crack nevű mappában volt elhelyezve.

A lemez további vizsgálata nyomán a felhasználó még talált a lemezen egy mappát, amelyben a Microsoft által a számítógépgyártók belsős használatára szánt dokumentumai és szoftverei kaptak helyet, egy másikban pedig az Asus céges információit tartalmazó dokumentumok, forráskódok voltak megtalálhatók - ez utóbbiak közt a cég fő gyengeségeit bemutató PowerPoint prezentáció is a lemezre került.

A PC Pro munkatársai egy amerikai tulajdonost is találtak, aki a helyreállító lemezen önéletrajzokat talált, az ausztrál APC magazin pedig ugyanabból a sorozatból kapott egy példányt, amelyből a PC Pro olvasója is, ami azt jelzi, nem egyedi problémáról van szó. Az Asus szóvivője a lapnak nem tudta elmondani, hogy kerülhettek a fájlok a lemezre, azt azonban igen, hogy rendkívül magas szintű vizsgálatot rendeltek el ezzel kapcsolatban a cégnél annak érdekében, hogy hasonlók többé ne fordulhassanak elő.