Virtuális lopásért ítélték el a tiniket

Vágólapra másolva!
Bár csak egy online szerepjáték virtuális tárgyait tulajdonították el, két holland fiatalt közmunkára ítélt a bíróság, a törvény ugyanis nem tesz különbséget a kézzel fogható és a valóságban nem létező javak tolvajlása között - számolt be az AP hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A 14 és 15 éves fiúk a RuneScape című online szerepjáték egy másik felhasználóját, egy 13 éves fiút arra kényszerítettek, hogy a program virtuális világában létező karaktereiknek adjon át saját szereplőjével egy amuletet és egy maszkot. A Radio Netherlands internetes oldalán közzétett hírek szerint a fiúk a tavalyi év során több alkalommal is ütlegelték, rugdosták az áldozatot, de az is előfordult, hogy késsel fenyegették, melynek hatására a fiú végül átadta támadóinak virtuális javait.

Miután az áldozat a rendőrséghez fordult az ügyben, a leeuwardeni kerületi bíróság 200, illetve 160 órányi közmunkára ítélte a két idősebbik játékost, s indoklásában azt is kimondta, hogy a holland törvények értelmében a virtuális dolgok eltulajdonítása is valós tolvajlásnak minősül.