Letöltés: három frappáns játék

Vágólapra másolva!
Az idei év független csapatok által készített játékait díjazta a jellemzően kis, részben amatőr játékfejlesztők munkáival foglalkozó GameTunnel.com. Az idén külön "speciális" kategóriát kaptak az olyan programok, amelyek valamilyen téren rendkívüli újdonságot hoznak. A játékos szájt helyezetteiből három kedvencünket ajánljuk kipróbálásra, teljes listájuk itt olvasható.
Vágólapra másolva!

CITIZEN ABEL: GRAVITY BONE

Amatőr fejlesztő munkája ez a rendkívül aranyos, igazán egyedüli játék, amelyben leginkább gyerek James Bondként tevékenykedhetünk. Egyáltalán nem kell öldökölni benne, a kockafejűek világában inkognitóban tevékenykedő főszereplőnek olyan titokzatos feladatot kell végrehajtania, mint például egy fülbemászó bogarat tartalmazó italt átnyújtani valakinek, vagy titokban lefényképezni ketrecben ücsörgő madarakat.

Persze ezeket a rendkívüli feladatokat csupán lakatokat lefagyasztva, majd kalapáccsal szétlőve, hatalmas magasságokban ugrálva lehet csak teljesíteni, a végrehajtandó feladatot tartalmazó aktatáska fellelése pedig jó reflexeket igényel. Sajnos az ingyenes játék csupán két pályát tartalmaz, azaz összesen durván félórányi játékidőt biztosít, de annyira jól eltalálták a hangulatát, hogy a kezdetleges grafika ellenére is ajánljuk kipróbálását, már csak a remek, filmszerű befejezés miatt is.


MULTIWINIA

Egyik kedvenc független fejlesztőcégünk legújabb munkája a Multiwinia nevű valósidejű stratégiai játék. A háttértörténet nem túl bonyolult, a Darwinia nevű virtuális világot vírus támadta meg, és bár a kártevő kiirtása sikerrel járt - erről szól a cég előző játéka - a kód okozott maradandó károkat. A világ békés lakói frakciókra szakadtak és egymás ellen fordultak, a játékosnak az egyik ilyen klánt kell győzelemre vezetnie. A játék hat eltérő stratégiát kívánó játékmódot tartalmaz, a felhasználó egyaránt küzdhet a gép vagy a más frakciókat megtestesítő barátai ellen is.

A Multiwinia letöltése

Az Introversion korábbi alkotásai is a nagybetűs kalandról szóltak. A 2001-es Uplinkben a nagy cégek harcának hacker zsoldosaként deríthette ki a játékos, ki áll kollégáinak eltűnése mögött. A Darwiniában a vírusokal küzdhetett meg a felhasználó a számítógép belsejének vektoros világát járva, a Multiwiniát megelőző Defconban pedig globális atomháborúsdit játszhatott online ellenfelekkel.

WORLD OF GOO

Egyik korábbi ajánlónkban már szerepelt a World of Goo című logikai játék demója, most azonban újfent a figyelmébe ajánljuk azoknak, akik még nem próbálták, mivel a Gravity Bone mellett a 2D Boy névre hallgató, kétfős fejlesztői csapat által készített program is az év egyik kitüntetettje lett.

Ebben a játékos feladata abból áll, hogy a goo-kból, vagyis apró, fekete, ragacsos kis golyóforma élőlényekből mindenféle építményeket állítson össze, melyek többé-kevésbé stabilan kell megálljanak, például hídként biztosítsanak elérést egy kiválasztott ponthoz.

Van más is

A lista nem ér véget a fent található kedvenceinkkel, kapott díjat a legvéresszájúbb kritikai támadásokat elszenvedett szoftver, az Eternity Child, ami a zsűri szerint "nem is volt annyira rossz". Díjazták a leglehetetlenebb végtagokat felvonultató játék - ami legnagyobb meglepetésünkre nem a Spore lett, hanem a PC-re és Wii-re egyaránt megvehető Strong Bad's Cool Game for Attractive People. És végül megkapta az elismerést a fuck szót leggyakrabban használó kalandjáték, a Penny Arcade játékos képregényből készült On the Rain-Slick Precipice of Darkness. A teljes lista a GameTunnel oldalán tekinthető meg.