Nyolc órát bír az új Apple-notebook

Vágólapra másolva!
Átszabott akkumulátoraival egy egész munkanapot kibír egy feltöltéssel az Apple most bemutatott új csúcslaptopja, és telepei háromszor tartósabbak is a jelenlegieknél. A cég az iTunes zeneboltban bevezeti a teljes DRM-mentes választékot, emellett egy sor szoftveres újítást mutatott be a MacWorldön, amelyen utoljára volt jelen.
Vágólapra másolva!

Lezajlott az Apple évnyitó termékbemutatója, amelyre idén utoljára került sor a hagyományosan január elején megrendezett MacWorld expó keretében, a San Francisco-i Moscone Centerben. Az eseményről tudósító Gizmodo éppen ezért csak "One last thing", vagyis "Egy utolsó valami" néven emlegette a Apple képviselője által tartott előadást, Steve Jobs, a cég vezetője ugyanis rendszerint az "And one more thing", vagyis az "És még valami" mondattal vezette fel a ráadásnak szánt bejelentést a beszéde végén.

Az Apple bemutatójának az is különös színt adott idén, hogy azt Steve Jobs igazolt távollétében - a cégalapítót hormonegyensúly-problémákkal kezelik - Phil Schiller, a termékek marketingjéért felelős alelnöke prezentálta. Az eseményről készült online tudósítások szerint ennek dacára - vagy éppen ezért - a szokásos tülekedés kísérte a bemutatót, és a keynote-beszéd nem tért el a szokásos koreográfiától.

Schiller tette a dolgát, mint ahogy az Jobstól megszokott: felsorolta azokat a statisztikai adatokat, amire a cég büszke lehet, beszélt az új termékekről és működés közben is megmutatta azokat, színpadra citálva pár olyan kollégáját, akinek köze is van azokhoz, majd jött a szokásos ráadás, és egy élő könnyűzenei koncert zárta a több mint másfél órás előadást. Nem esett szó Steve Jobsról vagy a vállalat egyéb ügyeiről, ezzel kapcsolatban meg kell elégednünk azzal, amit az Apple-vezér tegnap hivatalosan bejelentett.

Főszerepben a Mac

Az előadást tartó Schiller kezdetben elbüszkélkedett a cég új üzleteivel, amelyekből Kínában és Németországban nyíltak a legújabb, építészetileg is látványos egységek. A marketing-vezető szerint hetente 3,4 millióan fordulnak meg az alma-logós boltokban, és a tavalyi év rekord eladásokat hozott a Macintosh-gépek terén: 9,7 millió darab fogyott belőlük. Bár az Apple arányaiban még mindig szinte jelentéktelen szereplője a világméretű számítógép-piacnak, a forgalma kétszer olyan gyorsan növekszik, mint a windowsos gépeké, ami jelentős siker a cégnek.

Schiller ezek után előrevetítette: a mostani előadáson a Macekről lesz szó, mégpedig három újdonságról. Először az új gépekhez ingyen mellékelt iLife multimédiás alkalmazás újdonságait mutatta be, majd a cég saját irodai programcsomagját, de kezdjük inkább a legfontosabbal: a szupererős akkumulátorral felszerelt új MacBook Próval.

Örökmozgó erőgép

Csalódniuk kellett az új Mac Minire várakozóknak, az esemény egyetlen hardveres újdonsága a 17 colos MacBook Pro volt. A legnagyobb képernyővel felszerelt Apple notebook is a nyáron bemutatott egy alumíniumtömbből kifaragott Unibody nevet viselő gépházat, amelyet először 15 hüvelykes modellek kaptak meg. Most a cég szerint ugyanezzel a gyártástechnológiával megalkották a legvéknyabb 17 colos gépet, ami legvastagabb pontján sem vastagabb két és fél centiméternél, súlya 2,99 kilogramm.

Forrás: [origo]
A legvékonyabb 17-es, az új MacBook Pro

A gép egyéb paraméterei is figyelemreméltóak, szívét a 2,66 gigahertzes Intel Core 2 Duo proceszor adja, de a nagyobb teljesítményre vágyók 2,93 gigahertzes lapkákkal is rendelhetik. A laptop alapkiépítésben négy gigabájt memóriát tartalmaz, de képes kezelni akár ennek a dupláját is. A nyáron frissített MacBookokhoz hasonlóan a 17 colos verzió is két videokártyával érkezik: egy Nvidia GeForce 9600M GT-vel és egy integrált GeForce 9400M grafikus vezérlővel, a kisebb példányoktól csak a videomemória mennyisége (512 illetve 256 megabájt) különbözteti meg. A két grafikus mag egy 1920*1200 pixel felbontású, LED háttérvilágítású, 700:1 kontraszt arányú kijelzőt hajt meg. A vásárlók dönthetnek, hogy a színeket jobban visszaadó fényes felületű vagy a szemkímélőbb matt felületű kijelzővel kérik a gépet, igaz az utóbbi 50 dollárral többe kerül.

Átszabták az akkumulátort

A hatalmas MacBook Pro legnagyobb extrája azonban az akkumulátor, az Apple teljesen áttervezte a gépben használt telepeket. A szokásos hengeres, ceruzaelemre emlékeztető cellák helyett egyedi gyártású lapos elemekből rakták össze az akkumulátort, ezzel jobb helykihasználást elérve. A tervezés közben sikerült lespórolni az egyszerű cserélhetőséget, az akku kicseréléséhez legalábbis csavarozni kell, ám ez lehetővé tette, hogy 40 százalékkal nagyobb cellák kerüljenek a gépbe. A végeredmény egy olyan energiaforrás lett, ami a gyengének a legjobb indulattal sem nevezhető gépet hét órán keresztül képes működtetni az erősebb videókártyával, a gyengébb grafikus mag kiválasztásával pedig ez az eredmény nyolc órára javul. Az akku élettartamára az okosabb tölőt elektronika vigyáz, a cég mérnökei szerint az új telep 1000 újratöltést bír, amivel háromszor olyan hosszú az élettartama, mint a hagyományos telepeknek.

A 17 colos Pro-t nem mérik olcsón, az alapkiszereltségű gépért 2800 dollárt, azaz 550 ezer forintot kell otthagyni az Apple szalonban. A cég webes boltjában összelegózható csúcsmodellért - 8 gigabájt memóriával, nagyobb processzorral és 256 gigabájtosos SSD meghajtóval - azonban már 5200 dollárt is elkérnek.

Látványos multimédiás funkciók

Forrás: Apple.com
Térkép a videóban

Mint azt már említettük, Phil Schiller a gépekhez járó multimédiás szoftvercsomag (iLife 2009) újdonságaival kezdte a bemutatót. A Mac "hivatalos" fotószerkesztője (iPhoto) már nem csak a megörökített események szerint képes rendezni a fotókat, hanem megjelölhetők benne a képeken szereplő személyek is, akiket a továbbiakban egy arcfelismerő rutin válogat ki. Arra, hogy jól találta-e el a keresett személyt, a program rákérdez. Ezzel a funkcióval akár külön albumokba rendezhetők a barátok, családtagok fotói, akiket gyorsan meg lehet találni. A szoftver összekapcsolható a Facebook közösségi oldallal is, ahol szintén lehet az embereket jelölgetni a képeken, és ha mások megjelölnek valakit a felhasználó fotóin, azt az iPhoto is képes fogadni. Így a képeken szereplő ismeretlenek is azonosíthatók az ő ismerőseik segítségével.

Egy másik fontos újítás a geotagging beépítése a programba. Az újabb fényképezőgépek vagy mobiltelefonok egy GPS segítségével (ami sok mobilban már van) megjegyzik a fotó készítésének helyét. Ezt hozzá lehet adni egyes eseményekhez, egy térképen böngészhetők a képek, és a Flickr fotómegosztóba már a koordináták publikálásával tölthetők fel. Aki nem elsősorban a neten osztja meg másokkal a képeit, minden bizonnyal azt értékeli majd jobban, hogy a kinyomtatásra szerkesztett fotóalbumokhoz is csatolható a gép által generált térkép, hogy látványosabban be lehessen mutatni egy-egy utazás állomásait. Az iPhoto emellett különböző témákkal dekorálható diavetítések készítésére is alkalmas, amelyet iPhone-ra is fel lehet szinkronizálni. Az újítás éppen jókor jött, mivel most jelent meg Macre a Google népszerű képszerkesztő-képkezelő szoftvere, a Picasa is, amelyet a legtöbben elkerülhetetlenül az iPhoto-val vetettek össze.

Forrás: Apple.com
Pontosabb szerkesztő filmvágáshoz

A szoftvercsomag filmszerkesztőjébe (iMovie) is bekerült a térképes funkció: ezzel az Indiana Jones-filmekből ismerős összekötő jeleneteket lehet készíteni a nyaralásos videókhoz, amelyekben a térképen vagy a földgömbön haladó piros csík mutatja az egyes állomásokat. Az okosabb szerkesztőopciók mellett a szoftver kapott egy automatikus képstabilizátor-funkciót is, ami az autóból felvett képeknél lehet hasznos, korrigálja a hibás digitális jeleket, és egy rakás témával lehet feldobni a házimozit, ami nézhet ki úgy például, mint egy régi film.

Az iLife szoftvercsomag egyik népszerű eleme a Garage Band nevű zeneszerkesztő is, amelynek újdonsága, hogy már meg is tanítja a felhasználót játszani a hangszereken. A szoftverhez 9 zongora- és gitárlecke jár, és híres művészekkel készült oktatóklipeket is le lehet tölteni hozzá, amelyekben többek között Sting vagy Norah Jones okítja a lelkes amatőröket. A multimédiás extrák darabjáért öt dollárt számítanak fel, azt még nem tudni, hogy ezeket is meg lehet-e vásárolni Magyarországról.

Megújult iroda

Forrás: [origo]
iWork Pages outline mód

A menetrendnek megfelelően frissült a cég irodai szoftvercsomagja, az iWork is. Az új alkalmazások sokkal szorosabban vannak integrálva mind egymással, mind a rendszerrel. Az egyik irodai szoftverből a másikba átmásolt szövegek és táblázatok automatikusan frissülnek, ha az eredetijüket módosították, az anyagok netes megosztásához pedig a rendszer beépített címjegyzékéből húzza át a neveket és email-címeket. A Numbers táblázatkezelő emellett új sablonokat kapott, okosítottak a beépített függvényszerkeszőjén, illetve sokoldalú automatikus csoportosítási funkciókkal gazdagodott. A szöveges cellákat most már könnyedén rendezheti különböző csoportokba egy-egy kattintással a háztartáskönyvet Macen vezető felhasználó.

Vázlatszerkesztő lehetőséget és a más szerkesztőkből már ismert teljes képernyős üzemmódot is beleépítettek a megújult Pages szövegszerkesztőbe a cég programozói. Az előbbi a nagyobb dokumentumok könnyebb áttekintését és átszerksztését teszi lehetővé, hiszen egy-egy vázlatponttal teljes fejezeteket lehet a beillesztett képek és formázások megtartásával átcipelni az írás egy más részére. A teljes képernyős mód pedig az elmélyülten dolgozók legjobb barátja, így esélye sincs annak, hogy egy kilógó böngésző, egy felvillanó chatkliens megzavarja a munkát. Az egyetemisták és a tudományos munkákat írók is örülhetnek a Pages legújabb verziójának. A szoftver megtanult beszélni külső képletszerkesztőkkel és bibliográfiai adatbázisokkal, így az iWork 09-be beruházó egyetemistának már nem kell kézzel gépelnie az utolsó pillanatban a leadandó dolgozatának irodalomjegyzékét.

A csillogós prezentációkért felelős Keynote új objektumkezeléssel és az eddiginél is látványosabb effektusokkal gazdagodott. Emellett egy igazi prezentációs távirányítót is megszégyenítő tudású iPhone és iPod Touch alkalmazást is beszerezhetnek az előadást gyakran tartó Apple tulajdonosok. Az alig egy dolláros program a lapozás mellett képes megjeleníteni a követező dia tartalmát vagy az előadói jegyzeteket is a kis készülék kijelzőjén.

Forrás: [origo]
Új témák is jöttek a Pages-hez

A webre is kiterjeszkedik az Apple irodai csomagja, a mai nappal béta verzióban elinduló iwork.com nevű szolgáltatással az Office Live Workspace-hez hasonlóan oszthatják meg egymással dokumentumaikat az iWork felhasználók. A szolgáltatás csak megosztást, hozzászólást és letöltést enged, a weben nem lehet szerkeszteni a feltöltött dokumentumokat, és ez a szolgáltatás később - sok más, kollaboratív munkát lehetővé tévő népszerű szoftverrel szemben - fizetős lesz. Az iLife és az iWork 2009 szoftvercsomagot külön-külön 69 dollárért vehetik meg azok, akik egy korábbi verzióról szeretnének upgrade-elni. Mivel ezek már csak a legújabb maces operációs rendszeren, a Leopardon használhatók, a bevásárlás azoknak éri meg leginkább, akik most szerzik majd be az új szoftvereket az operációs rendszerrel együtt, mivel az Apple egy csomagban is kiadja őket 169 dollárért.

Felszabadul az iTunes

Mint már említettük, a ráadás sem maradhatott el. A techsajtó és a blogok már a bemutató előtt és alatt is megszellőztették, hogy valószínűleg jön a DRM, vagyis digitális jogkezelés (a köznyelvben: másolásvédelem) nélküli iTunes-zenebolt. Phil Schiller ezzel kapcsolatban nem okozott csalódást: az Apple online zeneboltjában az év első negyedévének végére mindenből lesz DRM nélküli változat, jelenleg 8 millió dal érhető el így a megvásárolható 10 millióból.

A cég ezt a kínálatot már korábban bevezette iTunes Plus néven, és a hagyományosnál jobb minőségű, 256 kilobites kódolású AAC-muzsikákat tartalmaz. Igaz, ezek a számok drágábbak: már eddig sem 99 centet, hanem 1 dollár 29-et kell fizetni értük (Európában ugyanennyit Euróban), és a cég bevezeti az új, 69 centes árkategóriát is. Ugyan ez nem hangzott el a bemutatón, de valószínűleg a régebbi számokat lehet majd olcsóbban megvenni, míg a másolásvédelem nélküli új dalokért fizetendő a drágább ár. Az iPhone-ra pedig már nem csak wifin, hanem mobilneten keresztül is lehet zenét vásárolni közvetlenül. Ezek az újítások egyelőre nem nagyon érintik a hazai Apple-ös közönséget, mivel a cég zeneboltja nem érhető el tőlünk közvetlenül - maximum a neten rendelhető utalványokkal lehet innen vásárolni. A cég most bemutatott újdonságai január végétől lesznek elérhetők.