Intel-verő lapkák az AMD-től

Vágólapra másolva!
Öt új processzorral bővítette asztali számítógépben használatos Phenom II lapkáinak körét az AMD: az új modellek típustól függően három és négy végrehajtó egységgel vannak felszerelve, és már támogatni fogják a később piacra kerülő, gyorsabb működést kínáló memóriákat is.
Vágólapra másolva!

A most bejelentett öt új processzor körül három modell négymagos, kettőt pedig három végrehajtó egységgel szereltek fel. Az előbbiek a Phenom II X4 márkajelzést viselik, és 2,5, illetve 2,6 gigahertzes órajelen működnek, míg a két hárommagos társuk 2,6 és 2,8 megahertzen üzemel, és AM3 típusú foglalattal ellátott alaplapokban lehet működtetni.

Forrás: [origo]

A 45 nanométeres gyártási eljárással készült első Phenom II lapkákat januárban mutatta be a vállalat, a mostani öt új modell azonban kedvezőbb áron lesz elérhető azoknál. A szaklap beszámolója szerint az AMD legújabb processzorai jobb ár-érték arányt biztosítanak a rivális Intel hasonló kategóriájú termékeinél. Az AMD saját mérései szerint két, nagyjából azonos összegbe kerülő, négymagos chip közül a cég saját termékei 6-9 százalékos teljesítménybeli fölénnyel bírnak az Inteléhez képest, míg a hárommagos Phenom II X3-as modell a rivális gyártó kétmagos termékéhez képest egy kicsivel alacsonyabb áron 13-35 százalékkal nagyobb sebességet biztosít - állítja a cég. Az AMD termékmenedzsere a Vnunetnek elmondta, a harmadik processzormag leginkább multimédiás felhasználás, így például videokonvertálás esetén nyújt teljesítménybeli többletet.