Adattolvaj lehet a kirúgottakból

Vágólapra másolva!
A Microsoft  arra hívta fel a vállalatok figyelmét, hogy a válság nyomán zajló elbocsátások hatására megszokottnál nagyobb számban számíthatnak majd az alkalmazottaik által végrehajtott, belülről jövő támadásokra.
Vágólapra másolva!

A szoftveróriás statisztikái szerint a rossz szándékú belsős alkalmazottak által végrehajtott támadások száma eleve növekedést mutat, ráadásul a gazdasági válság bekövetkezte miatt valószínűleg tovább romlik majd a helyzet. A BBC-nek Doug Leland, a Microsoft nemrég megalapított, személyazonosság és biztonság nevű részlegének vezetője nyilatkozott: elmondása szerint csak az Egyesült Államokban másfélmillió ember elbocsátását prognosztizálják, az elbocsátott alkalmazottak pedig nagyon komoly fenyegetettséget jelentenek a vállalatok számára.

Leland úgy véli, a rossz szándékú belső alkalmazottakat a legveszélyesebb biztonsági fenyegetésnek kell tekinteni: mivel az alkalmazottak rengeteg erőforráshoz szabadon hozzáférhetnek, hatalmas károkat tudnak okozni egy vállalatban. A Verzion amerikai internetszolgáltató által készített felmérés szerint a cégek által intézett támadások 18 százalékáért alkalmazottak a felelősek, míg a biztonsági szoftvereket fejlesztő McAfee cég szerint az adattolvajlások és más online bűncselekmények globálisan 1 billió dollár kárt okoztak a tavalyi évben. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a múlt héten Barack Obama amerikai elnök bejelentette, hogy 60 napon belül felülvizsgálják azt, hogy az Egyesült Államok kormányzata adatkezelési és kiberbiztonsági gyakorlatát.

A BBC-nek az ugyancsak informatikai biztonságban utazó Symantec szakértője is megerősítette azt, hogy a pénzügyi válság nyomán a belsős informatikai visszaélések gyarapodni fognak, a legtöbb esetben az elkövetőket a bosszú, az irigység vagy a félelem vezérli. Kevin Rowney, a cég szakembere szerint nagy probléma, hogy a bizalmas adatokat gyakran hanyagul kezelik a vállalatoknál, ami megkönnyíti a visszaélni kívánok dolgát: a Ponemon Institute felmérése szerint az adattolvajlások 88 százaléka ilyen jellegű mulasztás miatt történhetett meg. A titkos adatokat sok esetben azért lopják el a dolgozók, hogy azt egy harmadik félnek eladják, vagy revansot vegyenek munkáltatójukon egy elbocsátás, lefokozás miatt, esetleg ezek birtokában próbálnak jobb pozícióba kerülni egy másik vállalatnál való elhelyezkedés során.