Lekerült a polcról a megerőszakolós játék

Vágólapra másolva!
Az Amazon.com online áruház virtuális polcairól levették azt a japán videojátékot, amelyben kislányokat kellett megerőszakolnia a játékosnak.
Vágólapra másolva!

A RapeLay című játék a japán Illusion Soft cég fejlesztése, és még 2006-ban jelent meg - derül ki a Wikipédia szócikkéből. A játék már korábban is nagy botrányt kavart, hiszen tulajdonképpen nem más, mint egy megerőszakolás-szimulátor. A windowsos PC-ken futtatható játék olyan stílusban készült, mint a hentaik, azaz a japán pornóképregények, és egy perverz alakot lehet irányítani benne, aki nőket zaklat különböző helyszíneken, a hotelszobától kezdve a metrókocsiig.

Noha a játékot a készítők honlapján lévő tájékoztató alapján kifejezetten a helyi piacra szánták, az Amazon.com-on "majdnem új" kivitelű, használt példányait árusította a cég egy japán pornóra specializálódott külsős partnere, azonban nem sokkal később lekerült az adatlapja az internetes áruházból.

Forrás: [origo]

Az Amazon szóvivője szerint a cég maga döntött úgy, hogy nem engedélyezi az erkölcsi normákba ütköző játékprogram értékesítését. A játék fejlesztőjének szóvivője az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, korhatár-besorolási problémák miatt eleve nem forgalmazzák a játékot Japánon kívül. Az ázsiai országban azonban teljesen legálisan kínálják eladásra a programot, mivel bevizsgáltatták azt az erre illetékes szervezetnél. A Wikipedia szócikkéből az is kiderül, hogy az Illusion Soft csaknem minden játéka - pl. a Battle Raper- is hasonló tabukat feszeget, ezért ezek egyikét sem árulják külföldön, mindegyikből csak japán kiadás létezik, és a terméktámogatás is csak ezen a nyelven érhető el.