Éhbérért rakják össze PC-ink alkatrészeit

Vágólapra másolva!
Szinte megállás nélkül dolgozva, éhbért se kapva rakják össze számítógépeink billentyűzeteit. Az amerikai Nemzeti Munkaügyi Bizottság jelentése nyomán több cég vizsgálatot indít egy kínai üzem ellen - adta hírül a CNET.
Vágólapra másolva!

Az összes nagyobb számítógépgyártónak szállít billentyűzeteket és nyomtatóalkarészeket az a kínai üzem, amelyről a Nemzeti Munkaügyi Bizottság elmarasztaló tanulmányt közölt februárban.

Az írás hatására az Electronic Industry Citizenship Coalition (EICC) ipari szervezet bejelentette, vizsgálatot indít az IBM, Lenovo, Dell, Microsoft és Hewlett-Packard alkatrészeket is előállító gyárban. Az technikai cégek által alapított szervezet egyik célja a munkások szociális és gazdasági helyzetének javítása.

Hatástalan lehet a vizsgálat

Nem fűz sok reményt a vizsgálat sikeréhez Charles Kernaghan, a jelentés társszerzője, mert az EICC előre kihirdette, mikor érkezik meg a gyárba. A ZDNetnek nyilatkozó szakember szerint február végéig van idő megfenyegetni az üzem munkásait, így az auditot végzők megrettent, nyomás alatt lévő emberekkel fognak csak találkozni.

A Nemzeti Munkaügyi Bizottságban is vezető tisztséget viselő Kernaghan a Lenovót szólította fel, hogy érjen el változásokat a kínai kormánynál. "Kínai cégként minden joga és ereje megvan, hogy a kormánynál a munkaügyi jogszabályok betartatását kérjék." - mondta a szakember a Lenovóról.

A Lenovo csak az EICC tagjaként vesz részt a vizsgálatban - nyilatkozta a cég szóvivője a ZDNetnek - közvetlenül nincs üzleti kapcsolatban a Meitai Plastic and Electronics üzemmel. A cég azonban Hasonló helyzetben van a jelentésben szintén megnevezett Hewlett-Packard is.

Embertelen körülmények

Hatvannégy centet keres óránként a billentyűzetek összeszerelésével foglalkozó kínai munkás, ám ebből csak negyvenegyet vihet haza. Munka közben nem beszélgethetnek egymással a Meitai Plastic and Electronics üzem munkásai, nem hallgathatnak zenét. A bizottság jelentése szerint a kezüket sem emelhetik fel az asztalról, illetve a fejüket sem fordíthatják el a billentyűzetet összeszerelő munkások.

A dolgozókat heti nyolcvanegy órában foglalkoztató üzemben 1,1 másodperc van egy billentyű helyére illesztésére, egy óra alatt ötszáz teljes egységgel kell elkészülni. Az embertelen tempót megfigyelés is súlyosbítja, a munkásokat arra biztatják, hogy jelentsék a szabályokat megszegő kollégáikat, de őrök is figyelik a dolgozókat. Szigorúan tilos a munkakörülményekről külsősökkel beszélni, a szabályt megszegőket a cég kirúgja, az apróbb botlásokért négy és fél órányi bérüktől búcsúzhatnak el a munkások.

A Meitai üzem dolgozóinak 75 százaléka fiatal nőkből áll. Az étkezésük pocsék, nincs társadalombiztosításuk, sőt szülési szabadság sem jár nekik. A hónap huszonnyolc munkanapból és két pihenőnapból áll. A munkások egyike úgy nyilatkozott a jelentés készítőjének: "Úgy érzem, mintha börtönben lennék."