Atom processzor kerül az autókba is

Vágólapra másolva!
Az Intel négy új változattal rukkolt elő a netbookokból ismert Atom processzorából. Az új lapkákat egyebek mellett autókba, multimédiás telefonokba, interaktív hirdetőtáblákba és ipari robotokba szánják. 
Vágólapra másolva!

A kisfogyasztású lapkák új, Z500-as sorozatának tagjai nagyjából egy ötforintos érmével azonos méretűek, működtetésük közben pedig nem igényelnek ventilátorokat, csupán hűtőbordákat. Az Intel tájékoztatása szerint az új Atom processzorok a vállalat legkisebb méretű lapkái, melynek előállításához a legminiatűrebb és leginkább energiatakarékos működésű tranzisztorokat használták fel, egyszerűbb változatai csupán 2 wattot fogyasztanak. A chipre a központi egység mellett grafikus vezérlőt is integrálnak majd, és különböző változatokban lesz kapható.

Az Intel Atom chipjei eddig leginkább olcsó hordozható vagy asztali számítógépekben terjedtek el, a gyártó azonban új területeket akar meghódítani vele: a processzorból készül majd autók szórakoztató és navigációs rendszereinek vezérlésére használható, vagy a cég által "médiatelefonként" hivatkozott eszközökbe szánt változat. Ez utóbbi olyan készülékeket takar, amelyek támogatják az IP-alapú hangos-képes kommunikációt, emellett egyszerűen lehet rajtuk e-mailezni, internetezni, videókat vagy képeket nézegetni.

Forrás: [origo]

A társaság egy ilyen eszköz referenciatervét is publikálta (PDF), az ebben olvashatók alapján egy tipikus médiatelefon egy 14x24 centiméteres asztali kütyü lesz, amelyet néhány gigabájtos tárhellyel, wifi és Bluetooth-támogatással és egy 9 colos érintőképernyővel, mikrofonnal, hangszóróval, esetleg integrált digitális kamerával látnak el, és Moblin Linuxot futtat. Az Intel szerint egy ilyen ketyere előnye abban rejlik, hogy korlátozott funkcióinak köszönhetően gombnyomásra elérhetőek funkciói, nem kell várakozni annyit bekapcsolása után, mint amennyi időre egy tipikus PC esetében szükség van. Extra szolgáltatásaival pedig ismét vonzóvá teszi az egyre kevesebb ember által használt vezetékes telefóniát - legalábbis a vállalat ezt reméli. Az Intel ugyancsak a héten jelentette be, hogy együttműködésre lép a TSMC nevű chipgyártóval, melynek köszönhetően többek közt az Atom lapkákat is olyan területeken teheti elérhetővé, melyeket saját megoldásaival nem tud kiszolgálni.

Azt még nem jelentették be, hogy az új Atom lapkák mennyibe fognak kerülni, csupán azt, hogy - mivel nem végfelhasználóknak szánt termékről van szó - a gyártók számára az év második negyedéve során lesz elérhető, így az ezekre épülő eszközök premierje a későbbiekben várható.