Tucatnyi formában reinkarnálódik az Eee PC: hamarosan pengevékony kivitelben is kapható lesz, modern C64-esnek tekinthető billentyűzetbe épített változat, asztali médialejátszó, videotelefon és terabájtnyi adatot raktározni képes, csendben zümmögő otthoni szerverként is meg lehet majd venni.
A tegnap bemutatott, billentyűzet nélküli koncepció-laptop után az Asus olyan új termékeket is bemutatott, melyekkel hamarosan a boltokban is találkozhatunk. Ezek legérdekesebbike a Las Vegas-i CES kiállításon már ugyancsak demózott Eee Keyboard, egy egyfajta modernkori Commodore 64-nek tekinthető, mivel egy billentyűzetbe épített számítógépről van szó. Külsőre leginkább az Apple legújabb tasztatúráira hajaz, jobb oldalán, a numerikus billentyűzet helyén viszont egy 5 colos, álló helyzetű érintőképernyő található, amely egyben az egeret is helyettesíti.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0903/20090304asuseeeke.jpg)
Akár egy modern C-64: az Asus Eee Keyboardja
Gombjait háttérvilágítással is ellátták, belsejében azonban egy gyakorlatilag teljes értékű Eee PC-nek tekinthető, Intel Atom processzoros hardver lapul. Az egy kilogrammnál kisebb tömegű eszközt hagyományos billentyűzetként is használni lehet, de segítségével mondjuk az üzeneteket vagy a friss híreket a számítógép bekapcsolása nélkül is meg lehet nézni. Vezeték nélküli kapcsolaton vagy HDMI-kábelen keresztül az Eee Keyboard tévéhez vagy monitorhoz önmagában is csatlakoztatható, és az Eee PC-hez hasonló módon használható. A billentyűzet-PC-t 1 gigabájt memóriával, illetve 16 vagy 32 gigabájtos flashmeghajtóval szerelik majd fel, és várhatóan nettó 400-600 dollárnak, vagyis száz-százötvenezer forintnak megfelelő összegért lehet majd megvenni június tájékától.
Egy tapogatható Eee PC...
A hagyományos, miniaptop kivitelű Eee PC-k kínálata is bővülni fog két új modellel: ezek egyike, a lenti képen látható T91-es egy kifordítható, 9 colos érintőképernyővel szerelt netbook.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0903/20090304asuseeepc.jpg)
A gyártó közlése szerint ehhez a géphez már az Asus által fejlesztett, a felhasználást könnyítő segédprogramokat is mellékelnek majd. A TouchSuite nevű alkalmazás többek közt az Internet Explorert bővíti ki egy eszköztárral, amely a honlapokon való zoomolást teszi majd egyszerűvé, használatához pedig csak az ujját kell az LCD-n elhúznia a felhasználónak. A program emellett a megnyitott lapok közötti váltogatást is megkönnyíti majd.
A FotoFun nevű alkalmazás a laptopon lévő fotók közötti barangolást, azok másolását és szerkesztését teszi majd lehetővé ugyancsak ujjal való vezérelve, míg a Memos szoftverrel kézírásos jegyzeteket készíthetnek majd a T91 tulajdonosok. Végül egy 3Doorway nevű program is kerül az alaprendszerre, ezzel a különböző - hagyományos vagy érintéses vezérlésre optimalizált - felhasználói felületek között lehet majd váltogatni. Az Asus Eee PC T91 tömege épp egy kilogramm alatti lesz, egy töltéssel pedig 5 órás üzemidőt lehet elérni vele - ígéri a gyártó. Beépített wifije mellett Bluetoothszal, HSDPA-modemmel, tévétunerrel, de még integrált GPS-szel is meg lehet majd rendelni.
...és egy pengevékony kivitelű
A tetszetős külsejű netbookra vágyókat célozza meg az Asus az új Eee PC 1008HA modellel, amelyet leginkább az Apple MacBook Airjének olcsóbb, távoli rokonának lehet tekinteni, mivel ahhoz hasonlóan tervezői a vékony kivitelre helyezték a hangsúlyt.
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0903/20090304asuseeepc1.jpg)
A mindössze 3 centiméter vastag netbook 10 colos képernyővel rendelkezik, ennek megfelelően 10 dekával nehezebb a fentebb említett érintőképernyős társától. Az alapjául szolgáló hardveres paraméterek terén ez a gép nem sokban tér el a többi Eee PC-től, ám kényelmesen használható billentyűzettel szerelik fel, amelyen a gombok mérete 92 százaléka egy átlagos laptopénak. Külön billentyűvel lehet majd rajta ki- és bekapcsolni a wifit és a tapipadot, emellett Bluetoothszal, mobilinternettel és 1,3 megapixeles webkamerával is felszerelik. Eee Sharing néven egy olyan funkcióval is ellátják, amelynek segítségével egyszerűen lehet más számítógépekkel szinkronizálni a netbookon lévő dokumentumokat, üzeneteket.
HD-filmekkel is elboldogul az új Eee Box
Tavaly novemberben próbáltuk ki az Eee PC asztali változatát, az Eee Boxot, amelyről akkor kiderítettük, hogy elég hamar el lehet érni a korlátait, pedig médialejátszónak kiváló lenne, ha megbirkózna a HD-minőségű videókkal is.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0903/20090304asuseeebo.jpg)
Úgy tűnik, nem kerülte el az Asus fejlesztőinek figyelmét a média centerként való alkalmazás lehetősége, nemsokára ugyanis a boltokba kerül az asztali gép izmosabb, HD-lejátszásra is alkalmas grafikus kártyával szerelt változata is. A B206-os modell külsőre elődjére hasonlít, ugyancsak fel lehet majd rögzíteni a lapos tévék vagy monitorok hátuljára, de végre HDMI-csatlakozóval is felszerelik, továbbá a jelenleg elérhető leggyorsabb wifi-szabványt, a 802.11n-t is támogatni fogja. Továbbra is nagyon csendben működik majd, és fogyasztása is alacsony, 15 watt körüli marad.
Terabájtokat tárol a NAS változat
Érdekes ötleten alapul egy másik új modell, az EeeNAS PC is. Mint azt korábban már alaposan kiveséztük, a NAS elnevezés olyan háttértárat takar, amelynek tartalmához a lakásban lévő PC-kről vezetékes vagy vezeték nélküli hálózaton keresztül lehet fájlokat másolni, és javarészt a nap 24 órájában működik.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0903/20090304asuseeena.jpg)
Az Asus egy ilyen eszközt épített egybe egy Eee PC-vel, illetve egy szünetmentes tápegységgel, valamint egy DVD-íróval, melynek eredményeként az EeeNAS PC elkészült. Ez a kisfogyasztású eszköz a fotók, zenék, filmek vagy biztonsági másolatok raktározására szolgál, melyből tekintélyes mennyiséget, 2 terabájtot tud megőrizni. Tartalmát akár egy PC bekapcsolása nélkül, közvetlenül DVD-re lehet menteni a miniatűr érintőképernyőn elérhető szoftverét használva.
Monitorból és videotelefonból is lesz Eee
Monitorba épített Eee PC-t már most is árul az Asus, az Apple iMacjére hasonlító, de annál jóval szerényebb teljesítményű gépből most új változattal fog megjelenni - sajnos ez is csupán 15,6 colos érintőképernyővel van felszerelve, azaz ugyanakkora, mint egy átlagos laptop. Ez a modell is támogatja az újabb wifi szabványt, és beépített 1,3 megapixeles webkamera is kerül belsejébe, ezen túlmenően nem sok újdonságot kínál.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0903/20090304asuseeevi.jpg)
Videotelefont kis épít a társaság az Eee PC köré: a fenti képen látható, 7 colos LCD-vel szerelt készülékkel a Skype-on lehet majd hívásokat bonyolítani, ennek megfelelően webkamera, hangszórók és mikrofon kerül bele, és wifin képes az internetre kapcsolódni. Vezérlése nem billentyűzettel, hanem az eszköz gombjaival, egy saját menürendszeren keresztül történik majd.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?