Vágólapra másolva!
Már jóval a film premierje előtt játszhat a Disney Pixar stúdió új animációs filmjéből, az Up-ból készült játékkal, emellett letölthet tőlünk egy YouTube-ról táplálkozó Winamp-klónt, új iTunes-t, valamint egy remek segédprogramot, amellyel a Windows Tálcát teljesen szabadon átrendezheti. Egy klassz háttérkép-letöltő szoftvert és a pendrive-okon terjedő vírusok elleni védelmet biztosító alkalmazást is kínálunk letöltésre ezen a hétvégén.
Vágólapra másolva!

Még magyar címe sincs a Toy Story, a Szörny Rt. és más klassz animációs mozik alkotóinak új filmjének, amelyet a tengerentúlon Up címmel vetítenek majd május végétől, hazai premierjének dátuma még nem ismert - előzetesét itt lehet megtekinteni. Már a film premierje előtt kipróbálható viszont a játékváltozat demó verziója, melyet a THQ készített - a társaság adta ki többek közt a cuki L'ecsó filmből készült, elég jól sikerült videojátékot is.

Az elsősorban gyerekeknek szánt animációs mozifilm főszereplője a 78 éves nyugdíjas, Carl Fredricksen, és egy duci cserkészfiú, Russell, aki véletlenül csatlakozik az öregúrhoz, miután az több ezer gázlufi segítségével világ körüli felfedezőútra indul léghajóvá változtatott otthonában. Bár a játék viszonylag szolid gépigénnyel rendelkezik, rövid próbánkon sajnos nem találtuk túl élvezetesnek.

Már az irányítás is szokatlan: mozogni a W,A,S,D gombokkal lehet, támadni a G-vel, akciózni a H-vel, ugrani a Space-szel, a karakterek között pedig a T-vel válthatunk. Egy kis segítség: a pálya elején a kisfiúval kell az útban terpeszkedő kigyó szemébe világítani egy tükörrel, amit a G betűt lenyomva lehet megtenni. A későbbiekben indákon, ágakon mászkálva kell továbbjutni, a mindenütt heverő virágok pedig extra életerőt adnak a játékosnak.

Még februárban ajánlottuk letöltésre a magyar fejlesztői gyökerekkel rendelkező Codename Panzers: Cold War című játék magyar nyelvű demóját. A rendkívül realisztikus grafikájú valós idejű stratégiai (RTS) játékból most multiplayer módban is használható demó is elkészült, bár ez már nem beszéli a nyelvünket.

A játék eredeti kerettörténete szerint 1949. április 8., a ivalizálás folyik a nyugati nagyhatalmak és a Szovjetunió között, Berlin légterében egy amerikai teherszállító és egy szovjet harci repülőgép összeütközik. Egy véletlen egybeesés és egy emberi hiba következtében az események megállíthatatlanok, 12 órával később már zajlik a háború. A multiplayer demóban az interneten keresztül mások ellen lehet a megszokott helyszíneken küzdeni: mi kipróbáltuk, elég nehéz volt játszópartnert találni, így végül a komputer irányította ellenféllel mértük össze tudásunkat - elsősorban a stílus rajongóinak ajánljuk ezt a programot.

MUSIIC

Forrás: [origo]
A szoftver teljes verziójának letöltése (9 megabájt)

Shawn Fanninget, a fájlcserélők atyjának számító Napster alapítóját tartja példaképének David Nelson, az a 15 éves amerikai fiú, aki a Muziic nevű szoftvert megalkotta. Az alkalmazás tulajdonképpen egy olyan Winamp-klón, amely a tartalmat - azaz a zenéket - a YouTube-ról tölti le automatikusan. Ugyanakkor egyértelműen zenelejátszásra szánják, mivel a videomegosztón fellelhető klipekből alapesetben csak a hangot játssza le (de bármikor meg lehet nézni a klipeket is, melyek a fenti képernyőn a lejátszógombok melletti kis ablakban, a Muziic felirat helyén jelennek meg). Mivel a szoftver alapvetően a YouTube-ról táplálkozik, a hangminőség a legtöbb esetben nem éppen hifi sztereó, ám irodába, vagy laptop saját hangszóróján át így is elegendő lehet - kérdés viszont, vajon meddig lehet használni, hiszen nem a Google által hivatalosan támogatott szolgáltatásról van szó. A Muziic emellett egy olyan kódoló komponenst is tartalmaz, amellyel egyszerűen lehet mp3 fájlokat a videomegosztóra feltölteni.

ITUNES 8.1

Forrás: [origo]

Az ingyenes médialejátszó szoftver letöltése (90 megabájt)

A héten debütált az új, beszélő iPod Shuffle, vele párhuzamosan az Apple médialejátszó szoftveréből is új változat érkezett. Az iTunes ugyan továbbra sem tud magyarul, és funkcióinak egy részét - például a vásárlást - nemigen tudják a hazai felhasználók igénybe venni, az iPod-tulajdonosok valószínűleg továbbra is preferálni fogják ezt a programot, melynek windowsos változatát töltheti le tőlünk, a maces itt található. A 8.1-es verzióban egyrészt egy sor biztonsági rést orvosoltak, de felhasználói beszámolók alapján jóval fürgébben is működik az új kiadás, mint a korábbiak. A véletlenszerű lejátszást biztosító Party Shuffle-t ebben a változatban már iTunes DJ néven érdemes keresni (megfelelő alkalmazás birtokában iPhone-ról parti közben akár szavazni is lehet arra, mi lehet a következő szám, vagy előrébb-hátrébb pakolni egy dalt a lejátszási listán), a program pedig jobb minőségben képes beimportálni az audio CD-k tartalmát is.

TASKBAR SHUFFLE

Forrás: [origo]
Az ingyenes segédprogram letöltése (630 kilobájt)

Rendkívül hasznos ez az apró, ingyenes kis segédprogram, amellyel a Windows Tálcán lévő alkalmazások gombjait, vagy az óra melletti kis ikonokat is szabadon át lehet rendezni az egérrel, amelyre az operációs rendszer alapból nem ad módot. Jobban kézre esne a levelező balra a Google Earth gombja mellett? Egyszerűen csak át kell rakni oda, ahova akarjuk. Emellett a szoftver a gombok csoportosítására is lehetőséget ad többféle feltétel szerint, de a Start gomb mellől az óra mellé is át lehet vele költöztetni pár klikkeléssel a futó programokat.

WALLPAPERS FROM WINDOWS LIVE

Forrás: [origo]

Az ingyenes segédprogram letöltése (477 kilobájt)

Ezzel a gusztusos külsejű segédprogrammal kényelmesen elvégezhetjük a Windows háttérképének kezelését. A Windows Live oldalra felkerülő új képeket automatikusan képes letölteni, a felhasználónak mindössze annyi dolga van, hogy kiválassza a leginkább tetsző fotót a több különböző kategóriából, amelyet a program háttérképként aktivál.

PANDA USB VACCINE

Forrás: [origo]

Az ingyenes biztonsági szoftver letöltése (380 kilobájt)

A víruskeresőjéről ismert biztonsági cég segédprogramjával az elmúlt időben megjelent, pendrive-on át terjedő kártevők (például a Conficker) ellen lehet védekezni. Az USB Vaccine nevű programmal a Windowsnak azt a funkcióját lehet kikapcsolni, amely automatikusan elindítja a behelyezett CD-ken, USB-meghajtókon lévő programokat - ugyanis a kártevők is ezt használják önmaguk észrevétlen aktiválására. Otthon valószínűleg kevesen használnák, egy kis cégnél azonban már hasznát lehet venni egy másik apró segédprogramnak, az USB Blocker-nek: ezzel a szoftverrel teljesen le lehet tiltani a portok használatát, amire adatvédelmi szempontból szükség lehet.