Megint az Apple-t csépelik a Microsoft reklámjai

Vágólapra másolva!
A redmondi szoftvercég legújabb reklámjaiban magas ára miatt fitymálja a Macet. Az adok-kapok jó ideje tart a két rivális cég között, és úgy tűnik, most új lendületet vehet - miközben éppen egyre kevésbé fogynak az Apple gépei.
Vágólapra másolva!

Mit kapunk meg az Apple-től és mit a Microsoft operációs rendszerét futtató notebookok gyártóitól - ugyanazért a pénzért? Erre a kérdésre épül a Microsoft legújabb reklámkampánya, amelyet az Egyesült Államokban indított el, és észérvekkel próbál hatni a vásárlókra a két cég között évek óta zajló, szellemeskedő - vagy csak annak szánt - lejáratási kampányban.

A redmondi szoftvercég új kampánya az interneten és a televízióban is fut csütörtök óta. A nagyjából tízrészesre tervezett sorozat első epizódjában egy Lauren nevű fiatal nő keres magának noteszgépet. A hölgy ezer dollárnál kevesebb pénzért szeretne hozzájutni egy laptophoz, ami gyors, kényelmes a billentyűzete, legyen 17 hüvelykes a kijelzője (ami az egyik legnagyobb notebook-méretosztály), és a játékszabályok szerint, ha talál ilyet, akkor azt a Microsoft meg is veszi neki.

Lauren MacBook helyett bazi nagy HP-t vásárol

Természetesen a szereplőket a Microsoft marketingszakemberei válogatták össze, és a vásárlási kritériumokat és az árszinteket is úgy állították össze, hogy az Apple egyes modelljeihez igazodjanak. A szereplők pedig természetesen az olcsóbb PC-t veszik majd meg: Lauren szinte azonnal ki is fordul a Mac Store-ból, mondván, a legolcsóbb MacBook is egy ezres, és csak 13 hüvelykes a monitora. Egy másik PC-kereskedésben végül hosszas válogatás után egy HP-gépet vásárol meg ujjongva, az eredetileg tervezettnél egyébként némileg olcsóbban.

Nyerőgép a weben

A kampány másik elemeként a cég a The New York Times online címlapját bérelte ki, ahol korábban az Apple ütötte előszeretettel a Windows Vistát. Itt egy szerencsekerékre emlékeztető nyerőgépet pörgethetnek a netezők egy bannerben, amely úgy néz ki, mintha egy maces szoftver lenne, és azt mutatja meg, mennyivel több minden kijön a pénzből, ha PC mellett dönt az ember. Míg az Apple oldalán például egy MacBook, egy cipőfűző és egy tollkupak szerepel a csomagban, addig a banner másik felén egy 14 hüvelykes Core Duós Lenovo Y530 notebook, egy fotószkenner és egy pár menő sportcipő az ajánlat - ugyanannyi pénzért.

Forrás: [origo]
Banner a New York Timeson: a PC-vel jobban jön ki

Ha a fő specifikációkat nézzük, a PC-khez valóban olcsóbban lehet hozzájutni - de persze a képlet nem ilyen egyszerű, hiszen egy Mac teljesen más hardvert, szoftvert és szolgáltatásokat nyújt. Az OS X például a világ legfejlettebb operációs rendszere, és az Apple-gépek dizájnja, a hozzájuk felhasznált anyagok minősége sem éppen átlagos. Noha a beépített hardver minősége időről időre változó - az első szériás modellekkel rendszeresen akadnak problémák -, a Mac továbbra is prémiumkategóriás termék. Főleg idehaza: a gyártó árpolitikájának (az európai ár euróban annyi, mint odaát dollárban), no meg a változó forint-árfolyamnak köszönhetően jóval nagyobb a PC és a Mac közötti árkülönbség, mint Amerikában.

A PC-guy dalra fakad: Windows Vista Blues

Az is tény, hogy a PC-vásárlóknak - már csak azért is, mert windowsos gépet számtalan gyártó készít - rugalmasabb választási lehetőségei vannak, és több árkategóriában válogathatnak. Dave Webster, a Microsoft marketingigazgatója szerint a reklámokkal ezt is szeretnék bemutatni. "Ha szeretnél egy gépet versenycsíkokkal a fedelén, villogó ledekkel és Blu-ray lejátszóval, akkor nálunk megkaphatod. De ha egy olyat szeretnél, ami csak másfél kiló, és van DVD-meghajtója, akkor azt is" - érzékelteti a helyzetet a szakember a CNetnek adott nyilatkozatában.

Nem most kezdődött

A Microsoft és az Apple régóta csipkelődik egymással reklámjaiban. A legutóbbi "menet" az Apple egy PC-t és egy Macet színészekkel megszemélyesítő Get a Mac kampányával kezdődött 2006-ban. A reklámokban egy laza Mac-srác mellett egy öltönyös, szemüveges PC-fickó szerencsétlenkedett, megjelenítve a tipikus, bosszantó PC-s hibákat a lefagyástól kezdve a Vista hiányosságaiig. Később az Apple kimondottan erre a vonalra erősített rá, főleg azok után, hogy a Windows Vista megbukott, a Microsoft pedig nekiállt gőzerővel befejezni a félkész terméket - vagyis elkészíteni az idén megjelenő Windows 7-et.

Korábbi beszélő reklám az NYTimes.com-on:
(Ne) Add fel a Vistával!

A kampány a Macintosh-kultusz és a YouTube-kultúra eleven részévé vált: az eredetivel és a különböző remixekkel tele van az internet. Ezek után nem véletlen, hogy a szpotokban a Macet játszó Justin Long az utolsó (vagy legalábbis a legutóbbi) Die Hard-filmben, a Legdrágább az életed-ben egy hacker szerepében tűnt fel Bruce Willis oldalán. A nézők körében azonban inkább az esetlen PC-figura (John Hodgeman) lett népszerű, nem is véletlenül: a reklámok cselekménye gyakorlatilag az ő bohóckodásából állt, míg Long csak pár flegma megjegyzéssel kommentálta az eseményeket, rámutatva, mennyivel jobb a Macintosh.

A Microsoft is átvette a szöveget

Az Apple-kampány annyira hatásos volt, hogy a Microsoft ugyanezzel a fegyverrel lőtt vissza. A reklámok elején ugyanis a figurák bemutatkoztak: Hello, I'm a Mac - and I'm a PC. A redmondi szoftvercég tavaly elindított ellenkampányában átvette az I'm a PC szlogent, és ellenkampányában elkezdett boldog PC-felhasználókat megjeleníteni, a hangsúlyt már ekkor is a választék és a felhasználási lehetőségek sokféleségére helyezve. Az újabb szpotokban kisgyerekek készítettek például fotóalbumot Vistával, akik szintén PC-ként mutatkoztak be.

Hello, I'm a PC: a Microsoft javítani próbál az összképen

A cég a Windows Vista kedvezőtlen fogadtatását egy érdekes PR-akcióval is igyekezett palástolni: Webster és csapata átlagos felhasználókat ültetett le tavaly nyáron az operációs rendszer elé, amelyről azt mondták, a cég új, Mojave néven készülő prototípusa. Amikor a fókuszcsoport a kipróbálta az "új" Windowst, elismerően nyilatkoztak annak funkcióiról.

A Microsoft tavaly ősszel egy kis kitérőt is tett a hadakozásból, amikor néhány reklámban Bill Gates és egy népszerű amerikai sorozatsztár, Jerry Seinfeld szerepelt együtt. A viccesnek szánt kampány azonban pusztán értetlenséget váltott ki a nézőkből, a filmek ugyanis a Seinfeld-féle poénkodáson kívül igazából semmiről nem szóltak.

Egy hosszú és unalmas reklám Gatesszel és Seinfelddel

Ehelyett erősített rá a Microsoft ismét a vetélkedésre úgy, hogy továbbra is hallgat a Vista kudarcáról - amelyet egyébként irtózatosan drága marketingkampány vezetett be világszerte. A cég szakemberei ehelyett egy olyan szempontot - sokféle PC, sokféle árkategóriában - emeltek ki, amely nem a Microsoft munkájának eredménye, hanem a PC-piac meglévő adottsága. A Microsoft már korábban is támadta az Apple-t a magas árak miatt: PR-kampányukban "Apple-adónak" nevezték el azt a felárat, amit a gyártó termékeiért megkövetel, és amely a hivatalos beszállítók termékeit is megdrágítja, cserébe a rajtuk elhelyezett Apple-logóért.

Miért is kell bántani a kisebbet?

Az erőszakos reklámkampány kapcsán érdemes abba is belegondolni, miért van szüksége a Microsoftnak ilyen agresszív ellenkampányra az Apple ellen, amely egyrészt egyedül áll szemben a több tucat ismert PC-gyártóval és a redmondi szoftvercéggel, másrészt piaci részesedése a számítógép-piacon a legnagyobbakhoz képest még mindig elenyésző? Az Apple az ezredforduló után sikeresen vette be a zenelejátszó-piacot az iPoddal, és az elmúlt két évben a számítógép-eladásai is meglódultak. Míg 2007-ben csupán valamivel több, mint 8 százalékos volt az USA-ban a piaci részesedése, addig egy évvel ezelőtt már több mint 20, globális szinten pedig nagyjából 10-ből egy személyi számítógép Macintosh.

Az Apple 1984-e: egy klasszikus az IBM ellen

Az Apple tehát jelentős sikereket ért el a növekedés terén, és éppen a legfontosabb piacon, a felhasználói notebook-piacon okozott kellemetlenségeket a Microsoftnak és hardverbeszállító szövetségeseinek. Ráadásul az okostelefon-piacon is tarolni kezdett az iPhone-nal.

A mostani ellenkampány persze a számítógép-vásárlóknak szól, és valószínűleg egy olyan réteget szólít meg, amelyet a magas árcímke eddig is eltérített a Macintosh-vásárlástól. Ezzel együtt a Microsoft jelenleg éppen oda rúg az Apple-nek, ahol annak már így is a legjobban fáj. Karácsony óta ugyanis elkezdtek visszaesni az maces eladásuk, januárban 5, februárban pedig 17 százalékkal, miközben a windowsos notebookok forgalma 22 százalékkal ugrott meg az IDG adatai szerint.

Az Apple-nél hagyomány a csipkelődés

Elképzelhető, hogy nem kell sokáig várni az Apple válaszára a Microsoft csütörtökön elindított kampányára (amely a New York Timesban ugyanott kapott helyet, mint korábban az ő Vistát gúnyoló filmjeik). A céget egyébként a visszaesés ellenére sem féltik túlzottan az elemzők.

Egy nem éppen kedves Apple-reklám: úthenger kereke alatt a konkurencia

A cégtől nem áll távol, hogy gúnyolódjon a konkurenciával, sőt, tulajdonképpen ők kezdték a dolgot. 1984-ben, az első Macintosh bemutatásakor az orwelli 1984-et idéző filmet készíttetett a cég, amelyben az IBM volt az ellenfél, a Nagy Testvér (és reklám azzal is történelmet írta a szakmában, hogy maga a termék egyáltalán nem jelent meg benne, a rendezője pedig Ridley Scott volt). Az igazán emlékezetes gúnyolódó Apple-reklámok még a kilencvenes években készültek, és az Intelt vették célba, például a "lassú" pentiumos notebookokat kilapító úthengerrel, vagy a csigaként vánszorgó PII-es processzorral.

Ellen Feiss, akinek nem jött be a PC

Az ezredforduló után még nem a számítógépeket személyesítették meg színészek a képernyőn, csak a felhasználókat. Apple-reklámban ugyan feltűnt Mr. Bean is, de az igazi sztár egy huszonéves lány, Ellen Feiss lett, aki azt magyarázza, hogyan szállt el a beadandó dolgozata apuka PC-jén - mintegy előfutáraként a Mac- és PC-fickónak.