Május elsejével útjára induló cikksorozatunkban minden héten sorra vesszük majd a lassan a Hollywoodot is maga mögé utasító videojáték-ipar történéseit, bemutatjuk a legújabb készülő programokat, beszámolunk a frissen megjelent játékokról, az aktuális leárazásokról, és persze minden pénteken ajánlunk majd kipróbálásra ingyenes játékokat és demókat is.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0905/20090501bioniccom1.jpg)
3D-ben tér vissza a Bionic Commando
Hamarosan újabb dimenzióval gazdagodhat a videojátékok kelléktára, brit tudósok jelenleg azon dolgoznak, hogy a szaglás is szerepet játsszon a virtuális kalandozások során. A projektet nagyobb részben az amerikai védelmi minisztérium támogatja, a csapat első körben a Half-Life és Far Cry játékokhoz készített különféle plusz csomagokat, hogy katonai jellegű szimulációkban teszteljék az új technológiát. A szagok, illatok előállításához paraffint használnak, a tervek szerint először a csataterek lőporszagát, illetve a versenypályák égett gumiszagát meg minél élethűbben visszaadni.
Nagy nevek érkeznek
A játékipar általában tavasszal talál magára a téli uborkaszezont követően, ebben az időszakban mutatják be először az év végére tervezett játékaikat a nagy kiadók. Az Electronic Arts is így cselekedett: ez a cég az ősszel alaposan megújított folytatást fog kiadni a Need for Speed-ből (NFS) Shift alcímmel. Az utóbbi években megjelent elődeitől eltérően ebben a valódi vezetésélmény visszaadására törekszenek a fejlesztők: ennek érdekében a gyorsulás, sodródás is hatással lesz a virtuális sofőrre, s nem lehet majd csak úgy folytatni a száguldozást egy hatalmas frontális karambolt követően sem.
Bemutató a Need for Speed: Shift-ből
A karácsonyi szezon másik fontos játéka a pokol bugyraiban játszódó Dante's Inferno lesz, ami stílusában leginkább a God of War játékokra hasonlít, vagyis külső nézetből irányítható akciót kínál. Az Isteni színjáték által inspirált anyag a legfrissebb bejelentés szerint nem csak PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra de a hordozható Sony PSP-re is megjelenik. A rendezvényen bemutatott harmadik játék, a Saboteur sajnos csak valamikor jövőre jelenik meg, de mindenképpen említésre méltó cím. Az 1940-ben játszódó történetben egy ír szabotőr bőrébe bújhatnak a játékosok, hogy a Franciaországot megszálló német sereg orra alá minél több borsot törhessenek: a játék érdekessége, hogy nyitott, szabadon bejárható környezetben lehet majd benne kalandozni, mint mondjuk a GTA IV-ben.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0905/20090501saboteur.jpg)
Saboteur: hangulatos ellenállás
Két remek folytatás érkezik
A Capcom Monte-Carlóban tartotta tavaszi rendezvényét, ettől a társaságé két nagy durranás várható: a B-kategóriás horrorfilmek minden báját magán hordozó, remek zombigyilkolós túlélőjáték folytatása, a Dead Rising 2, valamint a retró játékklasszikus Bionic Commando. Ez utóbbi a nyolcvanas évekből lehet ismerős, a pókhálószerűen kilőhetű robotkarral rendelkező akcióhős azonban most teljes 3D-s pompában tér vissza, s mindkét előbb említett játékot erőteljes multiplayer funkcióval is felvértezik.
Maradtak még zombik a Dead Rising 2-re is
Ugyancsak fontos alapkövét jelenti majd az online többjátékos mód az eddig csak konzolokon elérhető Street Fighter IV júniusban debütáló PC-s változatában. Az ismert verekedős játékot megvásárlók a Games for Windows Live rendszeren keresztül mérkőzhetnek majd meg ismerőseikkel, vagy a világ bármely táján élő, vállalkozó szellemű játékosokkal.
A Sony tavaszi bemutatója is a többjátékos küzdelmek bemutatására volt kihegyezve. A PlayStation 3 egyik legsikeresebb címe a Tomb Raider és az Indiana Jones játékok legjobb hagyományait ötvöző Uncharted 2volt, a játék folytatásában már szerepet kap a többjátékos küzdelem is. Az akár 256 katonával zajló hatalmas csatákat ígérő MAG, ami a Sony idei legfontosabb játéka lesz.
Új PSP-t jósolnak
Hivatalosan nem erősítették meg, de szinte biztos, hogy még a nyáron bemutatja a PSP legújabb változatát is. Az új kütyüből várhatóan kimarad a boltban minilemezen megvehető játékok futtatásához szükséges UMD-meghajtó, a játékosok csak a PlayStation Store-on keresztül juthatnak majd új szoftverekhez. A Sony a kézikonzol megjelenése óta küzd a kalózverziók elterjedése ellen, az online terjesztéssel talán sikerül legalább csökkenteni az illegális másolatok - minden más készüléknél jóval magasabb - arányát.
Farkas jön, lát és üt
Az új X-Men filmmel (X-Men kezdetek: Farkas) egy időben, a hét végén jelent meg az X-Men Origins: Wolverine minden jelenleg ismert konzolra és PC-re. A filmhez hasonlan a videojáték verzióból is Farkas, és speciális képességeinek eredetét ismerhetik majd meg a játékosok, a programban a mozifilm leglátványosabb jelenetei kapnak majd helyet.
X-Men Origins: Wolverine - látványosan csak a szuperhősök verekednek
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?