Ingyenes programmal leellenőrizheti, PC-je elboldogul-e majd a Windows 7-tel, egy másik szoftver pedig pillanatok alatt ismerteti hardvereszközeit, de még az illesztőprogramokat is segít megkeresni. Hétvégi letöltésajánlónkban találhat még egy klassz képregényolvasó alkalmazást, webes alkalmazásokat a Start menübe és a Tálcára integráló programot, és egy dokkot is, amellyel száműzheti az Asztalról a sok csúf ikont.
A HÉT LEGJOBB LETÖLTHETŐ JÁTÉKAI
![Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0905/20090515smashingt.jpg)
A hét legjobb letölthető játékait itt találja
Pénteki játékkörképünkben a héten megjelent összes érdekes játékdemót sorra vettük, az ingyenes programok közül pedig egy laptopon is futtatható online fps-t, a War Rock-ot ajánljuk kipróbálásra. A gyerekeknek a Smashing Toys című, leginkább a Mario Kartra emlékeztető vicces autóversenyt érdemes kipróbálniuk, bár sajnos ez nem sikerült a legjobban, a pályákat például irtózatosan lassan tölti be. A szédülni vágyóknak egy szabadesés illúzióját keltő remek játékot, az Aaaaa!-t érdemes tesztelniük, a kocagamereknek pedig a Virtual Families című családépítős, tamagocsi-jellegű program demóját.
WINDOWS 7 UPGRADE ADVISOR
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0905/20090515windows7u.jpg)
Az ingyenes segédprogram letöltése (6 megabájt)
Már be van sózva, és nem bírja kivárni, amíg megjelenik a Vistát leváltó Windows 7? A Microsoft ingyenes segédprogramjával már előre leellenőrizheti, hogy milyen malőrök merülhetnek fel, ha az új operációs rendszerre akar váltani. A Windows 7 Upgrade Advisor egyelőre csak angol nyelven érhető el, de használata így sem ördöngösség: pár perc alatt végigpásztázza a rendszert, megmondja, milyen komponenst kell fejleszteni, vagy mely szoftver nem fog működni az év végén érkező új Windowson.
CDISPLAYEX
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0905/20090515cdisplaye.jpg)
Az ingyenes segédprogram letöltése (1,5 megabájt)
Ezt az alkalmazás a CDisplay nevű képregényolvasó program nyílt forráskódú változata. Gyakorlatilag egy olyan képnézegető alkalmazásról van szó, amelyet kifejezetten olyan funkciókkal láttak el, amely képregények monitoron való olvasásakor jöhet jól. Ennek megfelelően beállítható, hogy mondjuk teljes szélességben töltse ki a megnyitott kép a monitort, a Space-szel pedig mindig egy képernyőnyit lapozzon a program az oldalon, s ha a fájlok megfelelően vannak beszámozva, automatikusan képes a következő állományra ugrani. További extrája, hogy automatikusan kiolvassa tömörített fájlokban lévő képfájlokat, és támogatja a számos letölthető képregény terjesztésére használt CBR fájlformátumot is.
MOZILLA PRISM 1.0
![Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0905/20090515mozillapr.jpg)
Az ingyenes segédprogram letöltése (8 megabájt)
A Mozilla Labs ingyenes, béta verzióban elérhető, telepítést sem igénylő segédprogramjával webes alkalmazások, szájtok - például a Google Naptár, a Facebook vagy az iWiW - számára hozhatunk létre ikonokat a Windowsban a Start menüben vagy a Tálcán. A programban azt is beállíthatjuk, hogy egy-egy webes alkalmazás automatikusan startoljon-e a PC bekapcsolásakor, ablakát bezárva pedig maradjon-e ikonja a Tálcán elérhető - ez utóbbin keresztül az ismert szájtok esetében figyelmeztető üzeneteket is megjelenít a Prism. Funkcióiról és használatáról részletesen ezen az oldalon lehet olvasni angolul.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0905/200905153dchip.jpg)
Az ingyenes segédprogram letöltése (465 megabájt)
Egyszerűsége ellenére nagyon is sok segítséget nyújthat a mindennapokban ez az ingyenes segédprogram, amely két fontos dologra használható. Egyrészt arra, hogy megtudjuk a PC-ben lévő főbb komponensek - így az alaplap, a processzor, a videokártya, hangkártya és hálózati vezérlő - típusát. Erre például a rendszer újratelepítése esetén lehet szükség, a tulajok többsége úgysem őrzi meg a számítógéphez adott leírásokat, CD-ket. A 3DP Chip ezenkívül az ismertebb hardvereszközökkel használható illesztőprogramokat maga is megkeresi, ehhez csupán a Driver feliratú gombra kell kattintani az eszköz neve mellett.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0905/20090515appetizer.jpg)
Az ingyenes segédprogram letöltése (2 megabájt)
Szerintünk ugyan nem olyan menő, mint a RocketDock, de biztosan van, akinek inkább az Appetizer nyeri majd el a tetszését. Hasonló alkalmazásról, egy ún. dokkról van szó, amely gyakorlatilag egy alkalmazásindító panel, amely az egérkurzor bizonyos helyen való megjelenésére, vagy előzetesen megadott billentyűkombinácóra ugrik elő, és a belepakolt szoftverek gyors indítását teszi lehetővé. Miért jó? Mert alkalmazásával meg lehet szabadulni a sok csúf ikontól, amelyek összerondítják a Windows főképernyőjét.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?