Vágólapra másolva!
Az internetes médialejátszó szoftveréről ismert RealNetworks számára kedvezőtlenül alakul az ellene indított per: a cég továbbra sem árusíthatja RealDVD nevű szoftverét.
Vágólapra másolva!

Bár a tavaly megjelent, 30 dollárba kerülő alkalmazás rövid ideig elérhető volt a cég honlapjáról, végül el kellett távolítania a társaságnak, miután számos nagy filmstúdió pert indított miatta a RealNetworks ellen. A RealDVD a lejátszási funkciók mellett lehetővé tette, hogy a felhasználók a lemezek tartalmát a merevlemezükre mentsék le, így kedvenc filmüket bármikor lejátszhatják a DVD behelyezése nélkül is. E funkció megvalósításhoz azonban a szoftver készítőinek ki kellett játszania a DVD-filmek saját védelmét. Ennek módjára egyébként még 1999-ben jött rá egy norvég diák, aki DVD Jon néven vált ismertté: eljárására azóta számtalan ingyenes segédprogram kínál a RealDVD-éhez hasonló szolgáltatásokat.

Kedden az ügyben eljáró bírónő, Marilyn Hall Patel - ő ítélkezett korábban a Napster ügyében is - a filmstúdiók számára kedvező döntést hozott, ugyanis úgy rendelkezett, a per teljes idejére megtiltja a RealNetworks számára a szoftver értékesítését. Az utóbbi társaság szerint egyébként szoftverük nem jogsértő, mivel a DVD-filmeket birtokló magánfelhasználók legálisan készíthetnek egy darab biztonsági másolatot eredeti lemezeikről. A bírónő érvelése szerint a társaság eddig nem volt képes indokolni azt, hogy szoftvere elsősorban a fogyasztók legitim céljait szolgálja. Patel ugyan egyetért abban, hogy a vásárlók készíthetnek biztonsági másolatot filmjeikről, ám úgy véli, ehhez nem játszhatnak ki semmiféle biztonsági védelmet.

A New York Times beszámolója szerint a bírósági rendelkezés nyomán a RealNetworks DVD-lejátszó eszközök gyártóinak sem licencelheti másoló megoldását.