Szabadalomsértés miatt támadják a Wordöt

Vágólapra másolva!
Egy amerikai bíróság határozatában megtiltotta a Word árusítását az Egyesült Államokban a jelenlegi formában, miután úgy találta, a Microsoft programja a kanadai i4i cég szabadalmait sérti. A szoftvercég fellebbezni fog, a tiltás pedig csak 60 nap múlva lép érvénybe, így még nem biztos, hogy lekerül az amerikai boltok polcairól a szövegszerkesztő.
Vágólapra másolva!

Az Office irodai programcsomagnak részét képező szövegszerkesztővel az i4i vádjai szerint a Microsoft megsérti a társaság szabadalmait. A kanadai cégnek az Office 2003-as és 2007-es verzióival (illetve a még meg nem jelent 2010-es változattal) van problémája, ezek tudják megnyitni és menteni az XML technológiával készült dokumentumokat - a társaság szabadalmaiban az egyedi XML-dokumentumok kezelését védette le, ezeket sérti állítása szerint a Microsoft.

A 2007 márciusában indított ügyben eljáró texasi kerületi bíróság 60 napot adott a Microsoftnak arra, hogy módosítja az érintett szoftverek kódját oly módon, hogy azok ne sértsék a fent említett szabadalmakat, ellenkező esetben megtilthatják a Word 2003 és Word 2007 szoftverek értékesítését az országban. A Softpedia híradásában az is olvasható, hogy a szoftveróriásnak 290 millió dolláros kártérítést is kellene fizetnie a nem jogerős döntés alapján.

Ugyanakkor a Microsoft már jelezte, hogy megfellebbezi a mostani döntést, a PC World híradása szerint fellebbezésekkel és egyéb jogi procedúrák révén tovább húzódik majd a pereskedés, így nem valószínű, hogy két hónapon belül lekerülnek a kérdéses szoftverek az amerikai boltok polcairól.