Egymillió eurós warezfogás

Vágólapra másolva!
A BSA (Business Software Alliance) névtelen bejelentés nyomán tett feljelentést egy német cég ellen, amely több mint ezer számítógépén használt jogtalanul szoftvereket. Becslések szerint kártérítés és a licencek megvásárlása több mint egymillió euró, vagyis mintegy 275 millió forintot kóstál majd a cégnek.
Vágólapra másolva!

Az illegális szoftverhasználat ellen küzdő szervezet közleménye szerint A vizsgálatok egy névtelen bejelentés nyomán indultak el, amelynek következményeként a BSA feljelentést tett a rendőrségnél. A nyomozásért felelős körzeti ügyész házkutatást rendelt el a vállalatnál, ahol a cég 30 telephelyét érintő, jelentős mértékű illegális szoftverhasználatot tárt fel.

Egy németországi vállalat elismerte, hogy illegálisan használt licenc nélküli szoftvereket több mint 1000 számítógépén. A kártérítésként, illetve a jogtisztaság biztosítása érdekében megvásárolt licencekért fizetett összeg meghaladta az 1,1 millió eurót. A több mint ezer dolgozót foglalkoztató társaság alig néhány, régen lejárt mennyiségi szoftverlicenc-szerződéssel rendelkezett - közölte a BSA.

Ezzel az összeggel a németországi második legjelentősebb nagyságrendű eset a BSA Európát, a Közel-Keletet és Afrikát magában foglaló régiójában. A régióban az év első felében az illegális szoftverhasználaton ért vállalatok kártérítésként és a licencekért összesen hétmillió eurót fizettek ki.