Elstartolt a Windows 7, temetik a Vistát

2009.10.22. 12:01

Puha startot vett a Microsoft új operációs rendszere: a szoftver kedden éjféltől került a boltok polcaira idehaza is, a hivatalos nemzetközi premiert ma tartják, a felhasználók nagy része pedig már hónapok óta használja a félkész tesztverzióját. Mindenki egyetért viszont abban, hogy a Windows 7-tel a rossz emlékű Vista végleg feledésbe merül.

A Windows 7-et mindenki úgy kezeli - és tesztelőnk is egyetértett ezzel a megállapítással -, mint a Windows Vista feljavított változatát. Azt már kevesen tudják, hogy maga a Vista, kódnevén Longhorn, eleve csak egy köztes verzió volt: a Microsoft már a Windows 7 elődjének fejlesztésébe vágott bele 2003-ban, két évvel az XP megjelenése előtt.

Azóta azonban sok minden történt, a céget hátráltatta, hogy 2003-ban az XP-hez és a Windows Server 2003-hoz kellett sebtiben kiadni javítócsomagot, és bár először azt tervezték, hogy a majdani Blackomb (a 7-es) helyett a Longhornban (Vista) jelenik meg egy sor új funkció, ezek a tervek is szertefoszlottak. Már az új nevét 2005-ben megkapó Windows Vista is úgy jelent meg egy évvel később, hogy a fejlesztéshez közel álló kritikusai szerint a cég elsiette a premierjét.

Válasz a Vistára: XP-t akarunk!

Az operációs rendszer kudarcát leginkább az mutatja, hogy mennyire nem terjedt el. A bemutatása óta eltelt több mint két és fél év alatt a Vista csupán a világ számítógépeinek egyötödére került fel. Az átlagos felhasználónak leginkább négy dolog juthat eszébe a Vistáról: a látványos, de túlságosan erőforrás-igényes 3D-s, átlátszó ablakos felhasználói felület, az Aero; a kompatibilitási problémák, amelyek miatt rengeteg hardveres kiegészítőt jó ideig egyáltalán nem lehetett használni az új rendszerrel; a folyton felugráló, a képernyőt elsötétítő, idegesítő biztonsági figyelmeztetések; no meg az, hogy nem szeretne ilyet a jól bevált Windows XP helyett.

A nyolc évvel ezelőtt megjelentetett XP-hez éppen ezért nem csak azok a vállalatok ragaszkodtak, amelyek a rá írt szoftvereik és a rettegett kompatibilitási problémák miatt nem tudtak lemondani róla, de az otthoni PC-ket forgalmazó gyártók is eredményesen visszakövetelték maguknak. Az olcsó, kis teljesítményű, takarékos fogyasztású noteszgépekre, azaz a netbookokra még egészen 2010 őszéig meg lehet majd vásárolni XP-t, egyéb változatai azonban már csak a meglévő készletek erejéig lesznek hozzáférhetők.

Maga a szoftvercég először 2008-ban ismerte el a Vista hibáit, és akkor derült ki egyértelműen az is, hogy hamarosan új, tökéletesített Windowst kapunk. Bill Gates, aki az év elején távozott a Microsoft éléről, egy interjúban utalt rá, hogy a szoftveren még dolgozni kellett volna egy kicsit, Steve Ballmer, a cég vezérigazgatója pedig már az [origo] olvasóival a májusi magyarországi látogatása alkalmával folytatott chat során is elismerte: a Vista félkész termék, és hamarosan új operációs rendszert jelentetnek meg.

Puha start

A Windows Vista bevezetését megelőző óriási reklámkampány helyett a Microsoft inkább a hátsó ajtón bekopogtatva igyekezett meggyőzni a felhasználókat arról, hogy a Windows 7-re már tényleg érdemes lesz váltani a végképp kiöregedő XP helyett. A Blackombról Viennára átkeresztelt szoftver 2008-ban kapta meg a Windows 7 nevet, és a cég már év elején bemutatta hivatalos partnereinek. Az év végén már a fájlcserélőkre is kikerült egy előzetes verzió, amelyet az informatikai sajtó is a kezébe vett, és ennek alapján kiderült, hogy a rendszer tényleg gyorsabban töltődik be és kezeli az alkalmazásokat, mint elődje.

A Microsoft idén már egy béta verziót és a funkcionalitását tekintve végleges, június 22-én gyártásba adott RTM-változatot is letölthetővé tette a felhasználók számára. A csaknem egy éven át tartó próbálgatás eredményes volt, a Windows 7 magasan vezeti a szoftveres előrendelési toplistákat, és nem csak az otthoni felhasználóknál tört meg a jég, hanem cégek is bejelentették, hogy átváltanak rá. Magyarországon a nagyvállalatok közül elsőként a Pannon GSM Távközlési Zrt. vezette be a Windows 7-et, amely októberben a társaság több mint 200 PC-jén fut éles üzemben. A jelenlegi tervek szerint egy éven belül a több mint kétezres PC-park 97 százalékán a Windows 7 emblémája jelenik meg bekapcsolás után. AMicrosoft szerint az első évben a hazai nagyvállalatok 22-30 százaléka frissít Windows 7-re, 2012-ig pedig 75 százalékuk telepíti majd az új operációs rendszert. A Windows 7 sikere azért is kulcsfontosságú a cég számára, mert az operációs rendszerből származik profitjának több mint fele.

A Windows Vista ezzel egyértelműen csak egy zavaró, félresikerült fejezetként merül majd feledésbe az operációs rendszer történetében. Igaz, a gyors feledést megnehezíti, hogy csaknem öt évet kellett rá várni az előző Windows, az XP után, hogy azután csalódást okozzon, és a Microsoft tényleg rengeteg pénzt költött el a reklámozására - mindhiába.

A legolcsóbb verzió 30 ezer, a legdrágább 105 ezer forint

Magyarországon október 22-től közel ezer viszonteladó kezdi meg az új operációs rendszer forgalmazását, a számítástechnikai szaküzletek többségében pedig már a Windows 7-tel telepített noteszgépeket és PC-ket is lehet vásárolni. A legolcsóbb Home Premium verzió OEM, vagyis egyetlen PC-re telepíthető kiadásának ajánlott ára bruttó 29 990 forint, a Professional megfelelő változatáért 41 200 forintot kérnek, a minden extrát tartalmazó Ultimate pedig 56 800 forintot kóstál.

Upgrade, vagyis frissítési verzióban is elérhető az új Windows, ezeket a legális Windows XP-t vagy Vistát birtoklók válthatnak dobozos Win7-re. A Home Premium verzió esetében ezért 39 900 forintot, a Professionalnél 89 900 forintot, az Ultimate-nél pedig 99 900 forintot kell fizetni az átállásért. Ezért cserébe azonban már nem PC-hez kötött, hanem új gépekre korlátlanul költöztethető verzióra lehet szert tenni. A Home Premium önálló (nem upgrade) változatának dobozos kiadásáért 64 900 forintot, a Professionalért 99 900 forintot, az Ultimate-ért pedig 104 900 forintot kérnek el a boltban.

Mit tud a hetes?

Az utód, a Windows 7 egyértelműen kényelmesebb és stabilabb, mint az elődje: az újításairól részletesen olvashat tesztünkben, itt csak röviden ejtenénk szót mindezekről. A leglátványosabb újdonság, a kicsit átdolgozott grafikus kezelőfelület mellett immár a több magos processzorokat is hatékonyabban kezeli, és a kor követelményeinek megfelelően a rendszer rugalmasan elbánik a virtuális meghajtókkal, amelyekről akár indítani is lehet. A fejlettebb virtualizációs megoldásoknak köszönhetően - megfelelő hardveren - egy egész Windows XP rendszert el lehet futtatni a Professional változatban, ha valakinek erre régi szoftverei miatt szüksége van. Fontos újdonság, hogy a Starter változat kivételével mindegyik Windows 7 tartalmaz biztonsági mentési funkciót, amellyel lementhető a rendszer állapota egy adott időben, így ha később probléma akad, elég erre visszaállni, nem kell nulláról kezdeni a telepítést és minden szoftvert egyesével felpakolni a PC-re.

Az új Windows abban is új, hogy minden eddiginél több gyári funkciót ki lehet kapcsolni benne. Kívánság szerint lelőhető a Windows 7-ben az Internet Explorer, a Windows Media Player, a beépített kereső és a Microsoft saját, minialkalmazásokhoz írt widgetplatformja is. Az Európai Unió versenyjogi pere miatt a cég hamarosan az Internet Explorer 8 mellett az összes többi windowsos böngésző telepítését is felkínálja majd a Windowsokon megnyíló választóképernyőn keresztül.

Október végén debütál hivatalosan a magyar verzió

Bár a nemzetközi premierrel egyidőben számos hazai boltban már most kapható a magyar Windows 7, de a szoftver hivatalos hazai premierjét október 31-én tartják majd a Papp László Sportarénában megrendezett, videojáték-show-val és PC-kiállítással kiegészülő egynapos rendezvény keretében.

Az új operációs rendszerből ezeken kívül a nagyvállalatoknak értékesített Enterprise és a kisebb tudású netbookokon az XP-t leváltani hivatott, kisebb tudású Starter Edition készült el még. Ahhoz, hogy a Windows 7-et használni tudjuk, a hivatalos specifikáció szerint legalább 1 gigahertzes processzorra és 1 gigabájt memóriára van szükség. Aki ellenőrizni szeretné, hogy számítógépe és szoftverei használhatóak lesznek-e majd az új operációs rendszerrel, a Szoftverbázisban kifejezetten erre a feladatra kifejlesztett programot talál Windows 7 Upgrade Advisor néven.

Forrás: AFP
Steve Ballmer a Windows 7 premierjén

PC-kiállítás keretében mutatták be

Leginkább egy számítástechnikai kiállítás hangulatát hordozta magán a Windows 7 interneten keresztül bárhonnan követhető amerikai premierje. Ezen ugyanis Steve Ballmer, a Microsoft első embere egy sor új, természetesen a legújabb Windowst futtató PC-t mutatott be segítőivel. Az újdonságok közt megtalálható HD-felbontású videókkal könnyedén elboldoguló netbook, multitouch képernyős konyhai PC, de olyan olcsó minigép, amelyet például a lapostévék hátuljára lehet rögzíteni, és teljes értékű számítógépként használható. A premierrel párhuzamosan a PC-gyártók is sorra jelentik be új modelljeiket, melyek tipikusan gyorsabb indulást, nagyfelbontású videózást és sok esetben érintőképernyős funkciókat kínálnak.

Itt jelentette be azt is a Microsoft, hogy a rivális Apple mintájára saját márkanevét viselő üzleteket nyit: az első ilyen az arizonai Scottsdale-ben, néhány napra rá pedig a kaliforniai Viejóban. Az üzletben Windowst futtató laptopokat, netbookokat, asztali PC-ket, mobiltelefonokat, Xbox 360 játékkonzolokat, tartozékokat, illetve szoftvereket árusítanak. Az üzletek beltere hasonló lesz: az egyik falat LCD-képernyőkből álló fal borítja, az érdeklődők pedig le tudnak ülni, és próbálgathatják a ketyeréket. A Microsoft-boltban vásárolt PC-k konfigurálását helyben elvégzik majd a bolt munkatársai, így azzal otthon már nem, vagy csak kevesebbet kell vesződnie az ügyfélnek. Az üzlet online is elérhető az Egyesült Államokból a MicrosoftStore.com címen.

Kérdezze a Microsoftot a Windows 7-ről!

2009. október 26-án 24 óráig várjuk olvasóink kérdéseit a nyeremenyjatek@techbazis.hu címre bármivel, ami a Windows 7-tel kapcsolatos. Az általunk legjobbnak ítélt kérdéseket Drajkó László, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója fogja megválaszolni szakértő kollégáinak közreműködésével. A kérdéseket küldő olvasóink között három Microsoft ajándékcsomagot sorsolunk ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK