Amerikai szakértők szerint a Windows 7-es operációs rendszer megjelenése meg fogja erősíteni a Microsoft uralkodó helyzetét az asztali számítógépek és laptopok üzleti célú forgalmazásában, de az egyik rivális, a Linux támogatói is sikerekben reménykednek.
A USA Today című napilap hétvégi cikke szerint azt senki nem várja, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszer felváltja a Windowst a nagy szervezeteknél. A Linux nem tudott teret nyerni ebben a körben akkor sem, amikor a cégek döntő többsége nem váltott a Windows Vistára. Szakértők szerint azonban a globális programozói közösség által gondozott ingyenes Linux most előretörhet az 50-100 alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál.
A lap szerint az amerikai vállalatok többsége kihagyta a Windows Vistát, kitartottak a népszerűbb XP használata mellett. A csütörtökön forgalomba került Windows 7-esre történő váltáshoz a legtöbb cégnek számítógépeket kellene cserélni, miközben szakemberek rámutatnak: sok kiscégnek nincs szüksége újabb, még erősebb komputerekre, amikor egyre népszerűbbek a Google Docshoz hasonló, webalapú programok.
Az IBM, amelynek Lotus Symphony programcsomagja kitűnően működik linuxos környezetben, már évek óta arra ösztönzik a vállalatokat, hogy a windowsos rendszereket váltsák fel linuxossal. A cég a napokban elkészült reklámjában arról győzködi a döntéshozókat, hogy jelentős megtakarítást érhetnek el, ha áttérnek a Linux operációs rendszerre. Sheri McLeish, a Forrester Research üzletiszoftver-elemző cég munkatársa szerint a szervezetek mindenképpen válaszút elé kerültek, akár a Windows 7-est, akár a Linuxot választják. Szerinte utóbbi már olyan érett technológiát képvisel, amely megfelelő alternatívát nyújt.
A Gartner számítástechnikai piaci elemző cég szerint azonban az IT-technikai fejlesztést végrehajtó cégek 66 százaléka a Windows 7-essel felszerelt gépeket választja. Charles Smulders elemző szerint a cégek többsége eddig hagyományosan a Windowst részesítette előnyben a Linuxszal szemben.
Rich Reynolds, a Windows operációs rendszer egyik fejlesztési igazgatója hangsúlyozta: a Windows 7-es megalkotásakor messzemenőkig figyelembe vették a kis- és középvállalatok visszajelzéseit, olyan rendszert hoztak létre, amely időt és pénzt takarít meg nekik.
Jim Zemlin, a Linux Foundation vezérigazgatója szerint az ingyen hozzáférhető, nyílt forráskódú rendszer azonban jobban megfelel a pénzszűkében levő vállalkozásoknak; mint fogalmazott, "a Linux fiatalabb és olcsóbb, mint a Windows, s mi türelmesek vagyunk".
(MTI)
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?