Napokon belül kijöhet a Google operációs rendszere

Vágólapra másolva!
Egy héten belül letölthető lesz a Google Chrome OS, az internetes keresőcég saját, webes szoftverekhez írt operációs rendszere, amelyet netbookokra szánnak - állítja a TechCruch.
Vágólapra másolva!

A Google hivatalosan még nem jelentette be, hogy mikor teszi elérhetővé az ingyenes operációs rendszert, az első verziót azonban idén őszre ígérték, a TechCrunch csupán saját forrásaira hivatkozva írta meg az információt. Mivel a szakblog az egyik legfontosabb, legjobb kapcsolatokkal rendelkező médium a webes szakmában, és maga a Google is idén őszre ígérte a Chrome OS első kipróbálható verzióját, az értesülés hihetően hangszik.

Maga az internetes vállalat először idén július 7-én jelentette be, hogy valóban dolgozik egy webes operációs rendszeren. A TechCrunch szerint a netbookokra tervezett Chrome OS nagy érdeklődésre tarthat majd számot, az első verzió megjelentetésénél viszont gondot okozhat, hogy valószínűleg nem lesz hozzá készen elég sok illesztőprogram, így nem működik majd tökéletesen minden minigép-típuson. A szakblog szerint egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Google maga fejleszti-e ki a szükséges drivereket, vagy inkább a felhasználói közösség közreműködésére számít ebben.

A cég a mininotebook-gyártók közül az Acerrel, az Asusszal, a Hewlett-Packarddal, a Lenovóval és a Toshibával kötött együttműködési megállapodást, így ezek modelljei várhatóan támogatottak lesznek. A Chrome OS a mára jócskán kiöregedett Windows XP-t válthatja majd ki az olcsó kisgépeken, és tulajdonképpen nem más, mint egy Linux rendszermagra épülő ablakkezelő felület, amelyet a webes alkalmazások minél gyorsabb kiszolgálásra terveztek. Az operációs rendszer egyik nagy előnye, hogy a netbookokban egyre gyakoribb ARM processzorokhoz és chipsetekhez is optimalizálták a működését.