Vágólapra másolva!
Az Apple számára kedvező döntést hozott az ügyében eljáró bíróság, amely kimondta, a Psystar nevű amerikai cég szerzőijog-sértő módon árusítja saját gyártású PC-it az eredetileg csak Mac számítógépeken futtatható operációs rendszerrel.
Vágólapra másolva!

A flordiai székhelyű Psystar cég még tavaly dobta piacra saját gyártású, hagyományos kivitelű asztali számítógépeit, amelyek érdekessége az volt, hogy olcsóbbak voltak az Apple Macjeinél, mégis a Mac OS X operációs rendszrt futtatták. Az Apple cég operációs rendszerének általános szerződési feltételei szerint csupán saját gyártású számítógépen jogosult bárki futtatni, ám a Psystar egy jogi résre hivatkozva dobta piacra olcsóbb konfigurációit.

Az Apple már hónapokkal azelőtt beperelte a Psystart tevékenysége miatt, hogy az konkrétan megkezdte volna a honlapján előrendelhető számítógépek árusítását, mondván a társaság megsértette a gyártó szerzői jogait. A jogi procedúra legújabb állomásán, egy múlt heti meghallgatáson William Alsup bíró kerületi bíró az Apple számára kedvező határozatot hozott, amelyben kimondta, hogy a Psystar a Mac OS X-szel szállított PC-k árusításával megsértette az Apple szerzői jogait - számolt be a Wall Street Journal. A lap a Groklaw című, jogi problémákkal foglalkozó webszájt véleményét is idézte, amely szerint a mostani határozat - bár még nem jogerős ítéletről van szó - nyomán már meg is pecsételődött a Mac-klónokat árusító cég sorsa, mivel ez romba döntötte teljes eddigi védekezésének alapjait.

A flordiai társaság egyébként az amerikai versenyjogi törvények megsértésére hivatkozva egy másik bíróságon viszontperelte az Apple-t, ám nem járt sikerrel. Bár a Psystar honlapján még mindig kínál eladásra Mac OS X-et futtató PC-ket, a társaság még tavasszal csődvédelmet kért maga ellen, mivel a jogi képviseletét ellátó céggel nem tudott megállapodni fizetéssel kapcsolatos dolgokban.