Már hetek óta kapható az új, 7-es Windows, de csak most szállingóznak a boltok polcaira az első olyan netbookok, amelyek már ezt használják. Egy olcsóbb és egy drágább Windows 7-es modellt teszteltünk: meglepetésünkre az előbbi vált be jobban - érdemes tehát odafigyelni választás előtt a paraméterekre.
Egyelőre nem dúskálnak a hazai boltok a Windows 7-tel árusított számítógépekben, különösen igaz ez a netbookokra - alig tudtunk tesztelhető példányra szert tenni. Egy Asus és egy Acer típust sikerült megkaparintani, hiszen a boltokban zömében még a hagyományos XP-s modelleket kínálják a forgalmazók. Arra voltunk kíváncsiak, elegendő-e a netbookok teljesítménye a Windows 7 hatékony használatához.
A két eltérő tesztalany
Első tesztalanyunk egy 125 ezer forintos Asus Eee PC 1101HA volt: ennek a típusnak az egyik extrája, hogy a szokásosnál picivel nagyobb, 11,6 colos képernyővel szerelik fel, ráadásul ez HD-ready, vagyis 1366x768 pixel felbontású: ezen már jóval kényelmesebben lehet dolgozni, weboldalakat nézegetni, még ha a betűméret a rosszul látók számára túl kicsi is lehet. Ezt a készüléket két gigabájt memóriával és 250 gigabájtos merevlemezzel szállította a gyártó, emellett leggyorsabb, n-es wifi szabványt és a Bluetooth-t is támogatja, továbbá hatcellás akkumulátor is jár hozzá. A 1101HA jelzésű modellt a szokásos Intel Atom processzorral árusítják, ám ebből a nem a megszokott, 1,6 gigahertzes típust, hanem az elsősorban ultramobil PC-kbe szánt Z520-as lapkát találjuk a gépben, amely csupán 1,33 gigahertzen működik, azaz kisebb a teljesítménye. Ehhez a géphez a Windows 7 standardnek számító Home Premium verzióját mellékelték.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0911/20091123asuseeepc.jpg)
Az Asus Eee PC 1101HA Windows 7 Home Premiummal
A másik tesztmasina egy Acer Aspire One 532h volt, ezt a 10,1 colos képernyővel (amely csupán 1024x600 pixeles felbontású) szerelt típust csak 1 gigabájt memóriával, viszont a gyorsabb, 1,6 gigahertzes Intel Atom N450-es lapkával kínálják. Ugyancsak 250 gigabájtos merevlemez és hatcellás akkumulátor jár hozzá. E sorok írásakor még nem találkoztunk vele árlistákon, 90-100 ezer forint körüli áron várható érkezése, elvileg még karácsony előtt. Ehhez a modellhez csak a Windows 7 lebutított Starter Edition verzióját kapjuk.
Gyenge gépen az XP gyorsabb, erősebben a Win 7
Manapság a legtöbb netbookot Windows XP-vel adják el, Vistával szinte egyáltalán nem került forgalomba minilaptop, így a Windows 7 közvetlen elődjét kihagytuk az összehasonlításból. Az Asus gépet a Windows 7 mellett XP-vel is kipróbáltuk, hogy megvizsgáljuk, mennyire befolyásolja teljesítményét az operációs rendszer. Ezzel szemben az Acer netbookján csak a legújabb Windows 7-et tudtuk kipróbálni, mivel ehhez nem voltak még elérhetők az XP-s illesztőprogramok. Az ingyenes Ubuntu Netbook Remixet egyik gépen sem tudtuk tökéletesen működőképessé tenni, így ezúttal ez is kimarad.
A Win 7-es Asus Eee PC legelső bekapcsolásakor egy automata telepítő fogadta tesztelőnket, amely a kívánt nyelvű rendszer automatikus installációját végzi el, e megoldás révén a gyártó ugyanazzal a szoftverrel értékesítheti a masinát több országban is, mivel a régióban használatos összes nyelvi verziót tartalmazza. Már az első indításkor feltűnt, hogy nem túl fürgén startol a gép, ezt később stopperórás méréseink is igazolták.
Ugyanazon a hardveren a régi XP közel fél percet rávert a Windows 7-re, előbbi esetben ugyanis átlagosan 41,3 másodperc alatt állt fel a rendszer, az utóbbiban viszont 65 másodpercre volt szükség ugyanehhez.
Asus Eee PC 1101HA teszteredmények:
| Oprendszer | Bekapcsolás sebessége | Kikapcsolás sebessége |
| Windows 7 | 65 mp | 22,5 mp |
| Win 7 hibernálás | 27 mp | 25,6 mp |
| Windows XP | 41,3 mp | 23,6 mp |
| Win XP hibernálás | 27,3 mp | 29 mp |
Ugyanakkor az erősebb processzorral szerelt Acer netbook érezhetően jobb eredményeket produkált az indítás és a kikapcsolás terén is: ez azt sugallja, hogy nem a Windows 7-tel van baj, de ezt csak megfelelően erős konfigurációra érdemes feltelepíteni a normális használhatóság érdekében.
Acer Aspire One 532h teszteredmények:
| Oprendszer | Bekapcsolás sebessége | Kikapcsolás sebessége |
| Windows 7 |
41,3 mp |
18,4 mp |
| Win 7 hibernálás | 25,7 mp | 18 mp |
A GeekBench nevű tesztprogram nagyjából olyan feladatokat végeztet a PC-vel, amelyek egy átlagos internetező használati szokásait szimulálják. Összességében kiderült, az Asus gépbe szerelt 1,3 gigahertzes Atom Z520-as chip igen szerény teljesítményre képes, és azzal sem lehetett felturbózni a rendszert, ha kikapcsoltuk a Win 7 Aero nevű grafikus effektusait. Az energiatakarékos lapka egyébként XP alatt sem volt épp fürge. Az Aspire One-ba szerelt 1,6 gigahertzes Atom N450-es ezzel szemben érezhetően gyorsabbnak bizonyult.
GeekBench teszteredmények
| Oprendszer | GeekBench teszteredmény |
| Windows 7 / Asus Eee C 1101HA-n |
679 pont |
| Windows XP / Asus Eee PC 1101 HA-m |
685 pont |
| Windows 7 / Acer Aspire One 532h-n |
920 pont |
| Innen töltheti le a tesztprogramot saját PC-jének teszteléséhez. |
|
Hiába a nagyfelbontású képernyő, a GameTrailers.com-on vagy a YouTube-on megnyitott HD-felbontású videók lejátszása nem volt folyamatos sem a lassabb Asus, sem pedig a processzorba integrált grafikus lapkával rendelkező, gyorsabb Acer gépen - nagyfelbontású videót valószínűleg majd csak az Nvidia Ion technológiával szerelt netbookokon lehet szaggatásmentesen nézni, ezek azonban csak a jövő év első felében jelennek meg tömegesen.
Akkuidőben a Windows 7 a nyerő
A Windows 7 fejlesztésekor a Microsoft hangsúlyozta, hogy komoly fejlesztéseket eszközöltek az új operációs rendszer energiatakarékos működése érdekében. Úgy tűnik ez valóban így van, mivel méréseink alapján az Asus netbookja XP-vel 5,8 órán át (353 perc), Win 7-tel pedig 6,6 órán át (399 perc) bírta szusszal ugyanarról a hatcellás akkumulátorról. Gyakorlatilag ugyanilyen üzemidőt sikerült mérnünk az újabb Atom lapkával szerelt, ugyancsak hatcellás áramforrást használó Acer Aspire One-on is. A teszt során egyébként egy Google Videón lévő klipet játszottunk le wifin keresztül, hang nélkül, 50 százalékra állított fényerő mellett.
![Fotó: Tuba Zoltán [origo] Fotó: Tuba Zoltán [origo]](http://static8.origos.hu/i/0912/20091214aceraspir.jpg)
Az Acer Aspire One 452H - Windows 7 Starter Editionnel
Komoly korlátai vannak a Starter Editionnek
Mint azt fentebb említettük, a teszthez használt Asus Eee PC-hez a Windows 7 Home Premium verzióját mellékelték, azonban sok olcsóbb modellt a kevesebb funkciót kínáló Starter Edition változattal kínálják majd, amely komoly korlátozásokat tartalmaz. Bár eredetileg úgy tervezték Redmondban, hogy a kimondottan olcsó netbookokra szánt rendszer egyszerre csak három alkalmazás futtatását engedélyezi majd a víruskeresőn és a rendszerprogramokon felül, szerencsére ezt végül elvetették, ugyanúgy annyi programot lehet elindítani rajta, amennyit csak elbír a gép.
Ellenben nem lehet megváltoztatni a háttérképet, kicserélni az alapbeállítás szerinti Windows-témát, és az Aero-effektusokat is nélkülöznie kell az alapverziót használóknak. Ez jól látszik a tesztképeinken is: az Asuson természetfotó a háttér, az Aceren viszont egy Windows-logó, amit csak némi trükközéssel lehet kicserélni. Ezek apróságok, az már inkább fáj, hogy ez a verzió csak klónozni képes a monitort, saját megjelenítőjét nem lehet egy külső monitorra kiterjeszteni, valamint nem kezeli a multitouch érintőképernyőket sem. Céges hálózat esetében nem lehet vele domainbe bejelentkezni, nem támogatja a csoportházirendeket sem, és a Windows XP Mode-ot, valamint a Media Center felületet sem tartalmazza. Jó hír, hogy legalább a biztonsági mentési funkciót nem vették ki belől, ez a fapados Win 7-nek is része.
Így vegyen netbookot
Nem könnyű dolog napjainkban netbookot vásárolni, mivel éppen egy generációváltás közepén járunk a hardverek terén. Egy biztos, a Z-sorozatú Intel Atom lapkával szerelt masinákat - ilyen volt az Asus Eee PC 1101HA netbookja - nem szívesen használnánk, csak abban az esetben, ha kimondottan alapfunkciókat teljesítő, például szövegszerkesztésre, chatelésre használt netbookot szeretnénk.
Az N-sorozathoz tartozó lapkák egy fokkal gyorsabbak, ezek közül az N270/280-as a régebbi típus, viszont megjelentek az újabb, N450-es típusjelzésű lapkák is, ezzel szerelték fel az Acer új netbookját is, illetve hamarosan érkeznek a Nvidia Ion nevű grafikus technológiáját használó, nagyfelbontású videókkal is elboldoguló masinák. Létezik az Intel Atom lapkájából kétmagos, nagyobb teljesítményű változat (Atom 330) is, ám ezt egyelőre csupán egyetlen Asus modellben (Eee PC 1201N) lehet megtalálni. A memória mennyiségét tekintve 1 és 2 gigabájtos modelleket látni az árlistákon: igazából egy ilyen kis teljesítményű PC esetében még a kevesebb ram is elegendő lehet a korrekt működéshez, ahogy az tesztünkből is kiderült.
Fontos választási szempont a képernyő mérete: 10 colosnál kisebbet mi már nem vásárolnánk, mivel azt bámulva hamar kifolyik az ember szeme, ráadásul a kisebb méret miatt a billentyűzet mérete is korlátozott. Ezzel szemben már léteznek 11-12 colos modellek is, ezeken már csaknem olyan kényelmes dolgozni, mint egy hagyományos notebookon, nagyobbak a billentyűk is, ám egy ilyen gép már tipikusan másfél kilót nyom a mérlegen, azaz érezhetően nehezebb egy átlagos méretű netbooknál. Egy másik fontos paraméter még az akkumulátor kapacitása: az olcsóbb modelleket csupán háromcellás áramforrással kínálják, ez tipikusan 2-3 óra használatot biztosít, előnye viszont, hogy kicsi és könnyű. A 6-8 órás üzemidőhöz legalább hatcellás akkumulátorra van szükség.
Összességében: messze elkerülnénk az olyan régebbi netbookokat, amelyekre vevőcsalogatás céljából a Windows 7-et telepítették. Ezek a modellek valójában alig ketyegnek el az új rendszer alatt, holott a régi XP-vel elfogadhatóan teljesítenék, amire szánják őket. Azok a modellek pedig, amelyek Z-sorozatú Atom processzort alkalmaznak, még XP-vel sem tekinthetők ajánlott vételnek.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?