Már fejlesztik a 48-magos processzort

Vágólapra másolva!
Az Intel fejlesztőinek egyetlen lapkára zsúfoltak fel negyvennyolc darab  végrehajtó egységet: az egyelőre kizárólag prototípusként létező chip a jövő laptopjait hajthatja meg, mivel ugyanannyit fogyaszt, mint egy hagyományos processzor, de az alapjául szolgáló technológiával kompaktabb, kevesebbet fogyasztó  szervereket is létre lehet majd hozni.
Vágólapra másolva!

Míg manapság egy átlagos PC-ben olyan lapka található meg, amely két darab végrehajtó egységet tartalmaz, a kísérleti chipbe ennél huszonnégyszer többet építettek be, gyakorlatilag huszonnégy darab kétmagos modulból áll - írja a BBC.

A Single-Chip Cloud Computer (SCC) nevű, bélyegméretű lapka belsejében 1,3 milliárd tranzisztor található, és azért kapta a számítási felhőkre utaló "cloud" elnevezést, mert alkalmazásával egyetlen gépben lehet megvalósítani olyan funkciókat, amelyhez jelenleg több különálló szervergép szükséges. Az Intel nyilatkozatai szerint további fejlesztésékkel egyetlen szilíciumdarabkára a későbbiekben akár száz darab végrehajtó egységet is fel tudnak zsúfolni majd. A társaság egyébként 2007-ben már bemutatott egy nyolcvanmagos lapkát, egy amerikai riválisa, a Tilera százmagos chippel rukkolt elő, a grafikus lapkáiról ismert Nvidia pedig 512-magos processzorral rukkolt elő korábban.

Forrás: [origo]

Ugyanakkor csak az Intel mostani megoldása használja ugyanazt az x86 nevű architektúrát, amely a mai operációs rendszerek, így például a Windows, Linux vagy Mac OS X futtatására is alkalmas - írja a BBC. A chipgyártó cég egyébként egy demonstráció során bemutatta, miként lehetséges mind a negyvennyolc magon operációs rendszerek egy-egy különálló példányát. Bár a lapka teljes teljesítményen 125 wattot fogyaszt, olyan energiatakarékossági funkciót is építettek bele, amely képes ki- és bekapcsolni a magokat, így akár 25 wattos minimális fogyasztást elérve.

Maguk a végrehajtó egységek egyébként nem túl nagy teljesítményűek, a CNet írása szerint nagyjából egy Atom processzor sebességét hozzák, mivel sok található meg belőlük egyetlen lapkán, mégis jelentős teljesítménynövekedést lehet elérni a technológiával. Noha még egy ideig várni kell arra, hogy a sok magos lapkák a boltban megvásárolható PC-kben is megtalálhatók legyenek, ezek alkalmazásával a jelenleg kaphatóktól szignifikánsan eltérő - például beszéddel, kézmozdulatokkal, akár egér és billentyűzet nélkül is vezérelhető - komputerek is létrehozhatók lesznek.