Idén több mint kétszeresére nőttek az olcsó, takarékos noteszgépeket kereste, de jövőre inkább az ultravékony notebookok lesznek kelendőek az előrejelzések szerint.

Samsung netbook: jövőre nem ez lesz a legmenőbb?
2009-ben világszerte 103 százalékkal növekedtek a netbook-eladások, de ez a gyors növekedési ütem lelassulhat 2010-ben, mivel az olcsó, akár százezer forintos vételár alatt hazavihető gépeknek ismét konkurenciát jelentenek majd a hagyományos noteszgépek - állítha a DisplaySearch. Az elemzőcég szerint a főleg az Intel Atom processzorára épülő, 7-10 hüvelykes netbook-választéknak ismét konkurenciát jelentenek majd a hagyományos, nagyobb teljesítményű, 10-13 hüvelykes ultravékony noteszgépek, amelyek ára jelentősen csökkenni fog.
Az elemzők szerint az idei év slágertermékének számító netbookok már csak azok számára lesznek vonzóak, akik elsősorban a hordozhatóságot tartják szem előtt, és elsősorban internetezésre használják a gépeket, míg az ultravékony noteszgépek vonzerejét az jelenti majd, hogy filmnézésre, játékra is alkalmasabbak lesznek. A DisplaySearch szerint ugyanis a elsősorban a netbookok szerény multimédiás képességeire panaszkodnak a jelenlegi vásárlók.
2009 harmadik negyedévében az Acer 21,4 százalékos részesedéssel állt a netbook-piac élén, de veszített némi részesedést a HP-val szemben, amely 16 százalékra tornászta fel magát. A 2007-ben az Eee PC-vel az első netbook-modellt megjelentető ASUS birtokolja a netbook-piacból harmadik legnagyobb, 14,8 százalékos szeletet, ami némileg csökkent a feljövőben lévő Samsung, Dell és Lenovo miatt. A tajvani gyártó az elemzőcég szerint további részesedést veszíthet a piacból, mivel nagy konkurenseinél kevesebb erőforrás áll rendelkezésére reklám- és marketingtevékenységre.
A teljes hordozható számítógéppiac várhatóan 169,6 millió darabra rúg majd 2009-ben az előzetes adatok szerint, mely az előző évhez képest 16 százalékos növekedést jelent. 2010-ben további 17 százalékos növekedésre lehet majd számítani a DisplaySearch szerint.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?