Minden jel arra utal, hogy Steve Jobs és az Apple megint nagy dobásra készül januárban. A kiszivárgott információk szerint olyan elektronikus "palatáblát" mutatnak be, amelynek a képernyőből kiemelkedő billentyűi lesznek. Az újítás időszerű lenne, de az Apple sokszor rácáfolt már a pletykákon alapuló várakozásokra. Néha meg túlszárnyalta azokat.

Jobs legutóbbi nagy dobása az iPhone-volt, de ennek lassan három éve
Az Apple valami nagy dobásra készül. Az olyan szaklapok, mint például az AppleInsider, a Silicon Alley Insider vagy akár a közismert üzleti napilap, a Wall Street Journal elemzői szerint az új termék nem lehet más, mint egy táblagép (tablet PC), amit a cég januárban mutat be. Ilyen, vagy ehhez hasonló érintőképernyős, hagyományos billentyűzet nélküli gépet régóta várnak a rajongók a gyártótól, a cég titkait fürkésző netes szaklapok (például a MacRumors.com) évek óta emlegetik ennek a lehetőségét.
Az Apple tablet-téma karácsony előtt vett legutóbb új lendületet, amikor a New York Times szakírója, Nick Bilton újabb szabadalmi leírások részleteire és saját információira hivatkozva megírta: egészen biztos benne, hogy az Apple egy ilyen termékkel jelentkezik majd. Bár az Apple-termékekkel, főleg a teljesen új kategóriába tartozó modellekkel kapcsolatos pletykák és találgatások könnyen tévútra vihetnek minket, érdemes mégis összefoglalni, mit lehet tudni most a sokat emlegetett Apple tabletről.
Ami teljesen biztos: a cég a január 19. és 26. közötti időszakra bérbe vette egyik kedvenc rendezvényhelyszínét, a San Franciscó-i Yerba Buena művészeti központot. Steve Jobs és csapata az iPhone-t is az év elején mutatta be 2007-ben, és az Apple előszeretettel alázza vetélytársait azzal, hogy az év legnagyobb szórakoztatóelektronikai show-ját, a Las Vegasban megrendezésre kerülő CES-t követően saját újdonságaival irányítja magára a figyelmet. Amikor az iPhone debütált, még éppen zajlott a szakvásár Nevadában, most viszont a San Franciscó-i Apple-esemény több mint egy héttel követi majd azt.
A név már majdnem biztos
Az Apple táblagépéről a többit, ahogy az lenni szokott, a szaklapok megbízhatónak tartott belsős informátoraitól és szemfüles újságírók által elcsípett szabadalmi bejegyzésekből vagy más céges dokumentumokból lehet kikövetkeztetni. Innen tudjuk a majdani készülék nevét is: iSlate (a slate jelentése palatábla). A Gizmodo szerint az Apple, kerülve a feltűnést, az ilyen esetekben megszokott partnerén keresztül bejegyeztette az iSlate.com webcímet, és a márkanevet is levédette mind az USA-ban, mind Európában. Hogy a manővert még nehezebben lehessen összekapcsolni az Apple-lel direkt a termék kedvéért létrehoztak egy Slate Computing nevű céget is. Létezik azonban egy másik, szintén az Apple által frissen bejegyeztetett és levédetett névvariáns, az iGuide, amiről először december 29-én adott hírt a Gizmodo, és valószínűleg a cég letölthető információs és szórakoztató szolgáltatásait takarja majd.
Az elemzők egyértelmű jelnek veszik, hogy egy nagyszabású premiert előz meg a titkolózás, amihez hasonlóra legutóbb az iPhone megjelenése előtt volt példa. A készülék konkrét paramétereiről viszont még mindig nem sok biztos információ van. A szaklapok - így például Gene Munster veterán elemző a Wired szerint, vagy a TechCrunch alapítója, Michael Arrington - az elmúlt hónapokban 7-10 hüvelykes készülékekről beszéltek, a DigiTimes és néhány más kiadvány azt is tudni vélte, hogy kétféle méretben is kapható lesz majd a modell.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0908/20090814appletabl1.jpg)
Apple-tablet vízió Photoshop által: ennél biztosan extrább lesz
A Gizmodo céges informátora szerint viszont csak egyféle, 10 hüvelykes gép érkezik (nem mellesleg a Financial Times és a Reuters is ugyanígy tudja). A gépről még nem derült ki, hogy az Apple teljes operációs rendszerét, az OS X-et futtatja-e majd, vagy saját szoftvere lesz, esetleg az iPhone szoftverével működik majd. Az elemzők inkább az utóbbi két változat valamelyikére hajlanak, azt valószínűsítik, hogy iPhone-os App Store-ból lehet majd szoftvereket letölteni rá. A gép pontos műszaki adatairól, vagyis a processzorának, memóriájának méretéről csak találgatások vannak. A majdani Apple táblagép árát az előzetes becslések 600 és 1000 dollár közötti összegre taksálják, vagyis mindenképpen drágább lesz, mint az iPhone volt, amikor piacra került, ráadásul ilyen árral a gép aligha lesz olcsóbb, mint egy átlagos tudású laptop.
Forradalomra is van lehetőség
A nagy kérdés az: mi értelme van egy ilyen terméknek? Az kétségtelen, hogy az iPhone-nál valamivel nagyobb, notebooknál kisebb számítógép előnye a kompakt méret és a hordozhatóság. Az Apple, legalábbis a noteszgépei esetében, eddig is élen járt a hosszú üzemidejű akkumulátorok fejlesztésében, a kijelzői, grafikus felhasználói felületei pedig híresen jó minőségűek.
A felhasználók tehát egy kompromisszumok nélküli internetezésre, vagyis teljes méretű weblapok megjelenítésére, filmnézésre, akár dokumentumszerkesztésre és prezentálásra alkalmas készüléket kaphatnak az iSlate-tel, amit, bár nem tudnak zsebre vágni, de bárhová kényelmesen magukkal vihetnek. Emellett ott van még valami, ami ezt a méretet és formát igazolni látszik: az e-könyvek és e-könyv-olvasók egyre nagyobb sikere.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0905/20090507amazonkin1.jpg)
Amazon Kindle. Az Apple gépe színes lesz
Az Amazon Kindle és társai új életet leheltek az eddig csupán vegetáló elektronikus könyvkiadásba, a 7-10 hüvelykes e-book-olvasók a karácsonyi szezon slágertermékei voltak, és az amerikai internetes könyváruház statisztikái szerint az újdonsült tulajdonosok tényleg meg is rohamozták az online letöltőközpontot olvasnivalóért. Elképzelhető, hogy miután az Apple az iPoddal a zenei letöltések, az iPhone-nal a mobilnetes szoftverek piacán dobott nagyot, 2010-ben a letölthető könyvek, és, talán ami még fontosabb, a magazinok, folyóiratok piacán is megteszi ugyanezt.
A nyomtatott lapok értékesítése egyre nagyobb válságban van, és hiába kísérleteznek az újságok évek óta az elektronikus formátumokkal, vagy a fizetős webes kiadásokkal, mindezek eddig nem húzták ki az iparágat a gödörből. Egy könnyen kezelhető, látványos eszköz viszont, amelyre a nemzetközi piacon már nagyon hatékonyan bevezetett iTunes-nak köszönhetően pár kattintással le lehet tölteni az igényesen szerkesztett, színes kiadványokat, változtathat a helyzeten.
2010, a táblagépek éve
Az Apple-tabletről először komolyabban hírt adó Financial Times júliusban azt írta, a cég a zenei albumot készül feltámasztani a nagyképernyős eszközzel, amelyen kényelmesen lehet majd nézegetni a virtuális extrákat és a CD-borítót. Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy a magazinok virtuális térbe való költözését segíti majd elő a kis fogyasztású e-könyv-olvasókkal ellentétben színes kijelzővel ellátott készülék. Egy ideje tudni lehet: a legbefolyásosabb technológiai magazin, a Wired már készül saját, táblagépekre szabott kiadásával, és Rupert Murdoch médiacézár, a News Corporation tulajdonosa is egy színes, nagy képernyős, netkapcsolattal rendelkező, filmek és játékok futtatására is alkalmas készülékben látja a magazinok jövőjét. A Wall Street Journal még azon is spekulál, hogy az Apple újabb tévéműsorokat tenne majd elérhetővé a készüléken.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static1.origos.hu/i/0912/20091229appletabl.jpg)
A barázdás billentyűzet tervei
Minden alátámasztani látszik tehát, hogy az iSlate éppen erre készül, de az Apple persze meglepetést is okozhat. A cég egykori munkatársa azt mondta a New York Timesnak: nagyon meg fogunk majd lepődni azon, ahogy a készüléket kezelni lehet. A meglepetés erejéből kicsit levonhat majd, hogy az egyik, a táblagépre vonatkozó szabadalmi leírás egy olyan készüléket taglal, amelynek érintőképernyőjén ideiglenes barázdák emelkednek ki, bekeretezve a virtuális billentyűk helyét, megkönnyítve ezzel a képernyőn való gépelést. Akár bekerül ez a megoldás az iSlate-be, akár nem, biztosra vehetjük, hogy amit az Apple január végén bemutat, jóval több lesz, mint egy nagyra nőtt iPhone. Az iPhone 2007-ben bemutatott multitouch-rendszerű kezelőfelülete jövőre nem lesz nagy szám, hiszen 2010-ben érkeznek az első, a technológiát már támogató érintőképernyős Windows 7-es asztali PC-k, tabletek, és lassan az androidos mobilok is eljutnak erre a szintre.
A cégtől kiszivárgott információk szerint 2003 óta Steve Jobs kétszer állította le egy-egy táblagép fejlesztését, így a mostani, ha valóban megjelenik, a harmadik próbálkozás lesz. (Ezek szerint a szaklapok évek óta hallatott, az Apple-rajongók lelkesedésével megtámogatott találgatásai nem is teljesen alaptalanok.) Szintén egy, a New York Timesnak beszélő alkalmazott szerint viszont az Apple most jól halad a fejlesztéssel, és Jobs, aki a pletykák szerint a céghez való visszatérése óta csak ezzel foglalkozik, szintén nagyon elégedett a munkával.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.