Nyugodtan kijelenthetjük, 2009 a zombik éve volt, soha ennyi élőhalott nem nyüzsgött még a számítógépek képernyőin. Év végi összefoglalónkban számba vettük az idei támadásokat.
Még a 2008-as karácsonyi szezonban kezdődött a nyugtalan halottak első támadása. Tavaly decemberben adta ki a Half-life sorozatról és Team Fortressről elhíresült Valve új, főleg többjátékos módban élvezhető játéka a Left 4 Dead. A háttérsztori szerint a gamerek a gyorsan elharapózó zombi járvány túlélői, akik megpróbálnak valahogyan meglógni a kevéssé szerencsés, agyra éhező embertársaik elől.
A Left 4 Dead négyjátékos, kooperatív játékmódban teljesíthető. A négy gamer egy-egy egyedi háttérrel, történettel, külsővel és szinkronhanggal rendelkező szereplőt irányít. Az egyediség már nem jelentkezik a fegyverválasztásban, mindegyik karakter lő mindennel, amit meg tud kaparintani. A filmszerűen kidolgozott karakterek, és a zombihordákat a legváratlanabb pillanatokban a játékosokra szabadító Rendező nevet viselő mesterséges intelligencia az év első felének egyik legnépszerűbb játékává tették a Left 4 Deadet.
Szomorú trópusok
Már a Valve zombijai is eltértek a szokott képtől, ahhoz képest, hogy nem éltek, megelpő gyorsasággal tudták lerohanni a túlélőket. A Capcom egy másik irányból kezdte feszegetni a határokat: a Resident Evil 5 minden zombija fekete. A fejlesztőknek van mentségük, a játék teljes egészében Afrikában játszódik, ott nyomoz a két játékos karakter egy új vírus után. A magyarázat nem bizonyult elégnek, a programot rasszizmussal vádolták.
A több mint tíz éve induló Resident Evil sorozat legújabb része azért érdemes főleg a figyelemre, mert ez tartalmazza a zombis játékok közül a legtöbb történetet. A szereplők bejárják a kis afrikai országot, döntéseket hoznak, tanulnak, amellett, hogy iszonyú nehéz küldetéseket teljesítenek.
Aranyos halottak
Nem csak profi 3D grafikával lehet élőhalottas játékot készíteni, ezt próbálta bebizonyítani az alkalmi játékosokat célzó Pop Cap és a MumboJumbo stúdió. Az előbbi egy 5x9 ágyásos kert gondozásával bízta meg a játékost Plants vs. Zombies című játékában. A gamer borsót köpő virágokat, úttorlaszként funkcionáló kókuszdiókat, napenergiát gyűjtő napraforgókat és gyorstüzelő növényeket ültethet, abban bízva, hogy ezek megállítják a ház felé törő ellenségeket. A játék előrehaladtával egyre több növény érhető el, ám egyre nőnek a támadó seregek is.
Ha lehet, még nevetségesebb az egyébként remek, hihetetlenül szórakoztató Zombie Bowl-o-rama története. A kisváros mellé becsapó meteorit felkelti a halottakat, akik ostromzár alá veszik a helyi tekeszalont. A játékosnak nincs más választása, mint hogy egyre keményebb bowlingmeccsekben legyőzze az élőhalottakat, tízbábus tarolásokkal kergetve vissza őket a kráterbe.
Kaland és menekülés a városban
Az év végére megjelentek a kisebb, független stúdiók zombis programjai is. A Paradox az igazi taktikai kihívásokat kínáló, gondolkodást és iszonyú szerencsét is igénylő Fort Zombie-val jelentkezett. A játék egy olyan városban zajlik, ahol a hatóságok, a katonaság próbálta kezelni a fenyegetést, de csúfos kudarcot vallottak. Még állnak a táborok, orvosi sátrak, de élő személyzet helyett ellenségeket rejtenek. A gamernek előbb el kell jutnia egy erődíthető helyre, a rendőrörsre, majd pedig onnan ki-kitörve kell összeszednie a túléléshez szükséges eszközöket. Minden épület veszélyeket rejt, ám mindegyik növeli az esélyét, hogy hasznos tudással rendelkező túlélőket szedjünk össze az erőd védelmére.
Sokkal kevesebb gondolkodást igényel a Sigma Team Zombie Shooter 2 című programja. Az egyszerű történet - szökés a városból - által irányított játékban élőhalottak garmadáját kell lelőni a legkülönbözőbb fegyverekkel. A pisztolytól az autó tetejére szerelt géppuskáig terjed az arzenál. A felülnézeti lövölde nem az év legjobb játéka, de pár órát el lehet szórakozni a demójával.
Élőhalott a kerekek alatt
A régi idők kis bejárható területet tartalmazó, menekülős lövöldözős játékait idézi meg a remek grafikával elkészített Nation Red. A játékban a néhány tereptárgy nyújtotta fedezéket kihasználva az élőhalottak lassan hömpölygő tömegét megtizedelni. Sok dolog nem áll a horda útjába, így a játékos hamar azon kapja magát, hogy folyamatosan hátrálva ereszti bele az újabb és újabb tárakat az özönlő ellenfelekre. A próbaverziót már csak azért is érdemes letölteni, mert ez a legkilátástalanabb zombijátéka az évnek.
Az idén ingyenesen újrakiadott Death Rally-hoz hasonlatos felülnézeti autós játék is készült világvége témában. Egy lengyel játékstúdió adta ki valamivel az év vége előtt a csinos robbanásokban, szép effektekben gazdag Zombie Drivert. A játékban különböző küldetéseket kell teljesítenie a sofőként tevékenykedő játékosnak, fizetségül pedig újabb és újabb tuningokat szerezhet meg autójához. A fejlesztők ígéretei szerint még a legócskább keleti taxiból is pusztító tankot lehet varázsolni a játék végére.
Left 4 Deaddel zárul az év
Úgy ér véget az év, ahogy az előzőt elkezdtük: megjelenik a Valve legújabb zombis üdvöskéje, a Left 4 Dead első folytatása. A tervezők lecserélték a karaktereket, a helyszínt pedig áttették az USA déli részébe. A kalandok Savannah-ban kezdődnek és a bájos - de kihalt - New Orleans-ban érnek véget.
A legfontosabb fejlesztést nem az új szereplők vagy az új térképek jelentik, hanem a mesterséges intelligencia további csiszolása. A Rendező nevű szoftver folyamatosan figyeli a játékosok teljesítményét, több jutalmat ad, ha veszélyesebb utakon próbálnak eljutni a pálya végére.
Egy ziccert hagytak csak ki zombi témában a játékkészítők, ám ezt szeretncsére a norvég filmesek lecsapták. A videojátékok nem ötvözték a két nagy ellenséget, a Dead Snow című horrorvígjátékban viszont több tucatnyi zombi náci rohamát nézhették meg a moziba beülők.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?