Bekötött szemmel mentették meg a kommunista ügynöklistát

A rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok legteljesebb ismert adattárát nyolc hónap és ezer mérnökóra árán mentették le civil szakértők néhány rossz állapotú mágnesszalagról. A Nemzetbiztonsági Hivatal kemény feltételeket szabott a munkához: a szalagok nem hagyhatták el az épületet, a szakemberek pedig nem olvashattak bele az államtitoknak minősülő tartalomba - helyettük egy titokgazda által figyelt monitor jelentette a folyamatos visszajelzést. A civilek így is boldogultak a feladattal, tehát a még több mint ötven évig titkosnak számító adatok a pusztulástól már biztosan megmenekültek.

Próbáltak már valaha videokazettáról számítógépre másolni filmet? Vagy esetleg orsós magnóról mp3-at rögzíteni? Bár van megoldás, mindkettő nehéz, pokolian kényelmetlen feladat. Az analóg adatot el kell vezetni a számítógépig, majd valahogyan - a mikrofoncsatlakozón, videódigitalizáló kártyán - átalakítani a gép által is érthető, rögzíthető formátumba. Ilyen jellegű, ám még nehezebb problémával szembesültek azok a civil szakértők is, akik az Nemzetbiztonsági Hivatalnál tárolt, az előző rendszerből megmaradt ügynöklisták megmentését kapták feladatul.

Az eredeti számítógépek eltűntek

A III/III-as főcsoportfőnökség adatai ugyan már eleve digitális formátumban voltak, ám a szakértők nem tudhatták, hogy milyen ősi hardveren és milyen bitsűrűséggel rögzítették ezeket. Ráadásul munkájukat nehezítette, hogy a szalagok nem hagyhatták el a hivatal területét - ezért nem vehetett részt a munkában profi szalagmentő cég - illetve az is, hogy semmiféle dokumentáció nem járt az adathordozókhoz. Nem támogatta a csoport munkáját az NBH a régi rendszert ismerő munkatárssal, vagy épp régről megőrzött számítógépekkel, szalagos egységekkel sem, így a civilek gyakorlatilag kizárólag saját kútfőjükre és találékonyságukra voltak utalva. A helyzetüket tovább nehezítette, hogy a lementett adatokba csak az NBH-s titokgazda olvashatott bele, akinek az engedélye nélkül még a beolvasott fájlok neveit sem nézhették meg a szakértők, hiszen még több mint ötven évig államtitoknak minősül mindaz, ami a szalagokon található.

A mágnesszalagok létezését a Kenedi János történész által vezetett, 2007-ben létrejött bizottság tárta fel. Az előző rendszer állambiztonságának nyilvántartását tartalmazó szalagokat ugyanakkor 2061-ig titkosították, és egyelőre kevés remény látszik az adatok nyilvánosságra hozatalára. A bizottság egyik tagja, Ungváry Krisztián történész még január elején nyilatkozta azt, nem tud jóindulatot feltételezni a kormány részéről ebben az ügyben, mert "túl régóta húzódik ez a kérdés", hiszen 2008 szeptemberében a kormányzat már megkapta a Kenedi-bizottság jelentését. Szollár Domokos kormányszóvivő azonban szintén január elején azt mondta, hogy jelenleg a Nemzetbiztonsági Hivatal azt vizsgálja, hogy ezek pontosan milyen jellegű adatokat tartalmaznak, és ez a munka várhatóan február közepéig tarthat.

Nem építették újra a Belügyminisztérium géptermét

Csupán az nyolc hónapig tartott, hogy olvashatóvá tegyék a szalagokat, amelyeket korábban egyik szakértő sem használt, s a rajtuk található adatformátum régen eltűnt a mindennapi informatikai gyakorlatból. Ugyanakkor szerencsére nem volt szükség arra, hogy az adatok lementéséhez az Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR) nevet viselő, rendszerváltás előtti géppark mását felépítsék. Nem az volt a cél, hogy egy ősrégi Siemens 4004-en olvassuk le a szalagokat - magyarázta a Nyílt Társadalomért Alapítvány (OSA) konferenciáján Barczi Imre informatikai szakértő - hanem az, hogy bármilyen mai eszközön hozzáférhessünk tartalmukhoz.

Barczi Imre: a mágnesszalag-bizottság egyik szakértője

A csapat olyan megoldást keresett, amivel egy ma használt PC-n is lementhetik az adatokat. A választás végül három, az állambiztonsági szolgálatok által használtnál jóval újabb, csupán mikrosütőnyi méretű szalagos egységre esett, ezeket szerezte be a Nemzetbiztonsági Hivatal. Barczi elmondása szerint ez volt a projekt egyik leghosszabb, három hónapig tartó szakasza, mert a hivatal csatornáin keresztül zajlott minden vásárlás. A csapat meg tudta mondani, hogy milyen típusú olvasókat szeretne, melyik felújított, használt eszközöket árusító boltokban lehet ezeket beszerezni, a konkrét beszerzést pedig már az NBH végezte. Az adatmentést nehezítette az is, hogy az eredeti szalagokon semmiféle tesztet nem lehetett végezni. A csapat más forrásból beszerzett, korhűen rossz állapotú adathordozókkal próbálta ki a saját maga által összerakott olvasót.

Besúgók, jól átsütve

A rendszer összeszerelése után újabb meglepetéseket tartogattak a szalagok. A hosszú éveken keresztül mozdítatlanul tárolt tekercsek egyik alkotórésze, a műanyag hordozóréteg és a fémszemcséket tartalmazó ragasztó fellazult, ennek eredményeként a szalagokat az olvasó mechanikája nem tudta vezetni, így nem is lehetett olvasni őket. A nyikorgó, begyűrődő adathordozó problémájára megoldást a szalagok magas, 50-60 fokra történő melegítése jelentette - írja Barczi az ÉS-ben és a Mágnesszalagok blogon is publikált cikkében. A szalagsütés után már semmi nem állt az adatok lementése útjában. A tizennyolc szalag tartalmát, amely három adatbázist tartalmazott több biztonsági mentés formájában, december közepére olvasták le.

Csupán az adatmentés zárult le a civil szakértői bizottság munkájával, az ügynöklista története tovább folytatódik. A szalagok tartalma száz évet is kibíró speciális DVD-kre és merevlemezre került, az adatokat a jelenlegi besorolás szerint ugyanis leghamarabb 2061-ben lehet nyilvánosságra hozni. Ha további szalagok kerülnének elő, például a Kenedi-bizottság jelentésében szereplő, az előzetes nyomozások anyagait tartalmazó J jelű adattár, vagy a bizalmas nyomozásokat tartalmazó U jelű szalag, akkor azt a szakértő becslése szerint alig egy hónap alatt le lehetne menteni a most kikísérletezett technológiával.

Mit tartalmaznak a szalagok?

Az állambiztonsági szervek 1974-től kezdődően digitalizálták a fontos irataikat, kartotékjaikat - mondta az OSA konferenciáján Kenedi János történész, a téma közismert szakértője. Az adatok lyukkártyára rögzítése napi nyolc órában folyt, többnyire nyugdíjas hírszerzők dolgoztak ebben a munkakörben, a felvitt adatok minősége alapján olykor igencsak hanyagul. Megtörtént például, hogy ötven-száz kartotéklap nem került rögzítésre, mert közeledett a munkaidő vége, de még nem készültek el az elvárt napi penzummal. A Kenedi János vezette bizottság jelentésében (PDF) szereplő adatok alapján a most DVD-re és merevlemezre mentett G, H és K jelzetű szalagok a legalább 140 ezer nevet tartalmazó hálózati nyilvántartást - azaz ügynöklistát -, a központi kémelhárítási adattárat és a célszemélyek listáját tartalmazhatják.

A III. Főcsoportfőnökség alosztályai 1979-ben

A lementett adatok olvashatóságáról nem a mágnesszalag-bizottság tagjai győződtek meg, hiszen ez államtitok-sértésnek minősült volna, hanem az NBH-s titokgazda. Szerinte a régen használt karakterkódolás (EBCDIC) maira cserélése után a lementett adatok olvashatóak. A III. főcsoportfőnökség adatbázisa tehát megmenekült, nem a lassan öregedő szalagokon nyugszik már az ügynöklista, ami már akkor is eredmény, ha tartalmához egyelőre nem férhet hozzá a nyilvánosság.

A szomszédoknál jobb a helyzet

Az OSA konferenciáján a környező országokbeli helyzetet ismerő, az ottani kutatószervezeteknél dolgozó szakértők is beszéltek a rendszerváltás előtti adatok kezeléséről. A szlovák Nemzeti Emlékezet Intézete (NEI) például a levéltári iratok, a keresésüket megkönnyítő segédletek, a mágnesszalagok mellett megkapták az adatbázist egy ZIP lemezen is. A szalagokhoz képest szupermodern, a floppyhoz hasonlító, ám 100 megabájtnyi kapacitással rendelkező lemezhez csak egy meghajtót kellett vennie a kutatóknak, hogy hozzájussanak az adatokhoz, a kilencvenes években elterjedt hardver beszerzése azonban egyáltalán nem lehetetlen. A NEI abba a szerencsés helyzetbe került, hogy a belső elhárítás és a hírszerzés dokumentumai papíron és két digitális hordozón is rendelkezésére állnak.